Dtum
Login with Facebookk
1911 | November

A WAC meetingje

( XI-19.) A Wiener Athleticsport Club versenye ujabb tömeggyőzelmet hozott a magyar szineknek. Uszóink tömegesen keresték fel a bécsi vizet ugy hogy némely versenyszám egészen hazai jellegü lett. Igy a 68 méteres gyorsuszás összes előfutamait magyarok nyerték, osztrák uszó nem is került a döntőbe.

 

A sprintstafétát is a mieink intézték el egymás között. A vegyes stafétában a MAFC négy sprinterrel állt starthoz, ugyanazokkal, akikkel a gyorsstafétát nyerte s a versenyben igy is első lett, de Donáth uszása ellen óvást adtak be, amit sajátszerüleg nem a helyszini zsüri intézett el, hanem az osztrák uszószövetség elé terjesztettek.

 

A vegyes staféta egyik száma lévén a Bécs város dijának, az amlitett óvás miatt a dij sorsa nincs még eldöntve. Egyébként e pontversenyben a WAC erős ellentállást fejtett ki és a MAFC csak egy ponttal tudta megelőzni. A MAFC egyéni győzelmeit Kenyeri szaporitotta a 300 m-es Kesztler memoriálban, melyet miután a védő Ádám feladta a küzdelmet, osztrák vetélytársai elől könnyen elnyert.

 

A nap főszámát, a 200 m. osztrák bajnokságot, Las-Torres hozta haza, Zachár nem indult-e versenyben. Az „ungarischer Löwe” amint Las-Torrest Bécsben nevezik, ellenfél hiányában a rekordjavitást más időre halasztotta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98