


Szemenyei Márta
2010|05|30
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
2010|05|30
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...

Az annyit ócsárolt magyar aviatikának a mult hét óta egy második diadalmas uttörője van. A Székely Mihály neve mellé odairta a magáét Lányi honvédhadnagy, a ki egy rozoga Blériot-gépen, istenkisértő vakmerőséggel...

Nem a tenger mélységének csodás birodalmát akarjuk ismertetni. Hiszen ehhez vaskos kötetekre volna szükségünk és még igy is halvány képet nyujthatnánk csak arról a csodás világról, a mely a viz tükre alatt ezer...

Az ember az elemekkel folytatott rendkivül nehéz harczában a sok csalódás, szerencsétlenség daczára sem hagyja abba a küzdelmet, nem ejti el azt az eszmét, hogy ha véglegesen nem is – mert akkora tudásra,...

Az emberiség kulturájáról attól az időponttól kezdve lehet szólni, mikor az ősember a maga egyszerü szerszámával, kőékkel, keményfahasábbal kezdte a földet feltörni, hogy abba magot vessen. Azt már megállapitották...

Az itt bemutatott képünk a technikai leleményesség két egymástól igen távol álló tényét foglalja egybe. Maga az a tény, hogy a ló téli szőrzetének lenyirását géppel végzik, haladás abban az ágban, a mely még nem...

Tudomány-technika
Tudomány-technika


Lapunkban bemutatjuk Edison legújabb fényképét, melyet özv. Puskás...
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Tudomány-technika