Dtum
Login with Facebookk
1912 | Április

Párisi apacsok garázdálkodása

Borzalmas büntény tartja izgatottságban egész Francziaországot. A párisi apacsok beszéltetnek ismét magukról még pedig olyan büntény nyomán, a mely ritkítja a párját. Csak nem régen történt, hogy Párisban meggyilkolták Gaby bankszolgát, agyonlőttek egy rendőrt, most pedig a következő hajmeresztő cselekedetet követték el.

 

Montgeronban lesbe állottak az országut szélén és egy arra haladó remek automobilt feltartóztattak, gépészét agyonlőtték, utasát megsebesítették, majd az automobilra felugorván, elvágtattak Chantillybe.

 

A míg a hatóság Montgeronban vizsgálatot tartott, azalatt az apacsok Chantillybe érkeztek és a Société Generale bank fiókja előtt a Rue Connetable-on megállván, négy bandita berohant a bank pénztárszobájába és egyszerre rálőtt a hivatalnokra, a kik közül a pénztárnokot és a könyvelőt agyonlőtték, egy harmadikat sulyosan megsebesítettek, a pénztárból 40 ezer frankot elraboltak és kirohanva, a készen álló automobillal mint a szélvész elvágtattak. Mindez alig tartott öt perczig.

 

A párisi rendőrfőnök és a kormány azonnal megtették a legszélesebbkörü intézkedéseket a rablógyilkosok kézrekerítésére, akik közül lapunk zártakor egy Sondey nevüt már letartóztattak. A vizsgálat már megállapította, hogy legkevesebb hatan voltak a büntevők és közöttük voltak: Bonnot, Garnier és Carrony ismert párisi apacsok, a kik már számos büntényt követtek el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A párisi apacsbanditák automobilja A chantilly-i rablógyilkosság színhelye
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98