Dtum
Login with Facebookk
1912 | Június

Konfliktus az MLSz és a MOB között

Az olympiai bizottság és az MLSz között oly hideg szinte feszült volt a viszony már hónapok óta, hogy a háboru elkerülhetetlennek látszott. Csak az alkalom hiányzott, hogy a nyilt harc meginduljon. A MOB keddi ülésén megtörtént az explózis s az MLSz és olympiai bizottság most farkasszemet néz egymással. Az ellenségeskedés akkorról datálódik, a mikor még Friedrich Nándor volt az olympiai football szakosztály előadója.


Akkoriban az olympiai szakbizottság ugy határozott, hogy 2000 koronát fog a kiküldendő footballisták részére az MLSz rendelkezésére bocsátani. Friedrich ugyanakkor privát uton hozzátette, hogy ha nagyobb összeghez jut a MOB, a szövetség még további 2000 koronát fog kapni az olympiai alapból. Az MLSz olympiai szakosztálya keveselte a 2000 koronás hozzájárulást és már akkor is felzudult a bizottság szűkkeblűsége ellen. Az e körül felmerült vita szülte az első összekoccanást. Friedrich összetüzött Steiner Hugó főtitkárral s ennek következtében Friedrich leköszönt, Steiner maradt.


Következett a második felvonás, a mikor az MLSz olympiai szakosztálya már erélyesebben foglalt állást az olympiai végrehajtó-bizottsággal szemben. Kárpáthy Béla társelnököt küldte a szakosztály a tűzvonalba. Kárpáthy elérte azt, hogy utasítást kapott a pénzfelosztóbizottság, hogy az MLSz 4000 koronával számoljon. Kétezer koronával többet azonban ez a bizottság sem volt hajlandó adni. Jött a harmadik felvonás, a mikor Steiner főtitkár jelent meg a végrehajtó-bizottság szónoki emelvényén.

 

Igaz, hogy valamivel hangosabban és szenvedelmesebben beszélt, mint a mily előkelő hanghoz a végrehajtóbizottság szokva van, tény azonban az, hogy nem szivesen hallgatták. Steiner ugyanis előadta, hogy az MLSz megbízásából kint járt Stockholmban, a hol penziót is lekötött a footballisták részére, részletesen ismertette az MLSz utiköltségtervezetét, a mely aránytalanul olcsóbb, mint az olympiai bizottság szerződése a Világjárás utazási irodával.

 

Ugy látszik, hogy nagyon untathatta előadásával a bizottságot, mert, - mint nekünk mondta – be sem fejezhette a mondókáját, folytonos közbeszólásokkal zavarták, csakhogy ki nem nevették a bizottság tagjai. Felszólalása Gerenday György dr.-t olyan indulatba hozta, hogy megkockáztatott egy indítványt is, javasolván ebben, hogy a MOB ne vegyen tudomást a footballistákról s vonja vissza az olympiászra küldött nevezést.


Voltak, a kik nagy lelkesedéssel csatlakoztak volna ezzel a könnyelmű indítványhoz, Muzsa Gyula azonban ügyesen elkormányozta a tárgyalás hajóját a veszedelmes szirtről.


Most jön a punktum saliens. Az olympiai végrehajtóbizottság átirt az MLSz-hez s a következő három kérdést intézi a labdarugók legfőbb forumához:
1. A footballisták vegyék meg a kék olympiai egyenruhát és kalapot.
2. Respektálják az olympiai bizottság szerződését a Világjárás utazási irodával és annak közvetítésével tegyék meg a körutat.
3. Szerezzen az MLSz elégtételt az olympiai bizottságnak azért az illetlen hangért, a melyet a legutolsó ülésen Steiner főtitkár a bizottsággal szemben használt.


Mi magunk is amellett vagyunk, hogy a footballisták is vegyenek rész a nagy felvonulásban a stadionban, mert ha már amugy is kevés erélylyel veszszük fel a küzdelmet a porondon, legalább hassunk a magyar résztvevők tömegével a felvonulásban.


A mi az utazást, elszállásolást és ellátást illeti, ugy az MLSz aligha fog alkalmazkodni a MOB kivánságához, mert míg a Világjárás költségvetése szerint a footballisták összköltsége 23000 koronát tenne ki, addig a főtitkár összeállítása szerint az összköltség az MLSz saját rezsijében csak 17,000 koronát, tehát 6000 koronával kevesebbet igényelne. Ha tényleg így áll az ügy, amint azt Steiner főtitkár tünteti fel, akkor senki fia nem követelheti az MLSz-től, hogy az utazási iroda sokkalta drágább költségvetését fogadja el. Ezt különben a MOB is be fogja látni és nem is hisszük, hogy ezek után még ragaszkodnék a footballisták bevonásához.


A mi a harmadik pontot, az elégtételadást illeti, ebben alkalmasint az MLSz tanácsa fog határozni, kivéve ha, a mit is a legjobban szeretnénk, a MOB és az MLSz elnöksége egymásközt tudná az ügyet békésen elintézni. Kár lenne, ha széles mederbe terelt vita fejlődnék ebben az ügyben, a melynek magasra csapó hullámai még a stockholmi versenyek előtt kárhozatos diszszonanciát teremtenének.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98