Dtum
Login with Facebookk
1913 | Augusztus

Katakombák

A keresztényüldözésnek borzalmat keltő emlékei a katakombák, ezek a földalatti üregek és folyosók, amelyek ugy huzódtak mindenfelé a föld alatt, mint a vakondokok és hangyák száz meg száz folyosóval biró lakóhelyei.

 

Valóban azt hihetnök, hogy az emberek ezektöl az állatoktól tanulták meg: miképen rejtőzzenek el a föld alatt az üldözőik elöl. Az első keresztényeket – mint a történelemböl tudjuk – évszázadokon át a legkegyetlenebbül üldözték a pogány rómaiak s ezer meg ezer ember szenvedett halált a hitéért. Az üldözések azonban nem állithatták meg a kereszténység terjedését, s az uj világfelfogás, melynek a felebaráti szeretet volt felirva a lobogójára, diadalmasan hóditotta magához az embereket és mennél több lett a mártirja, annál inkább növekedtek a hivei is.

 

Az elsö keresztények olyan módon igyekeztek megmenekülni az üldözöik elöl, hogy földalatti üregeket ástak és ezekben tartották istentiszteleteiket s itt temették el mártirjaikat és halottaikat is. Sokan még lakásuknak is az ilyen földalatti üregeket választották, hogy elkerüljék a megkinoztatást vagy a kegyetlen halált. Hiszen ezerszámra gyilkolták, vetették a vadállatok elé a rómaiak a kereszténység hiveit. Az üldözéseknek máig is megmaradt emlékei, a katakombák, a földalatti üregek és folyosók mutatják legjellemzöbben, hogy milyen szenvedésteljes lehetett az elsö keresztények élete.

 

Rómában valóságos földalatti város lett e katakombákból, amelyeket csodálatos kitartással és megfeszitett munkával vájhatott a sok sok ezer emberi kéz, hogy buvó- és temetkezö-helyet készithessen a kereszténység hiveinek számára. Nemcsak Rómában, hanem Nápolyban, Szirakuzában, Alexandriában és még Párisban is találtak ilyen katakombákat s ezek is nagyon érdekesek, habár épitésük módja nem olyan tökéletes, mint a rómaiaké. A borzalom szállja meg az embert, ha végig megy a katakombák folyosóin.

 

Ez a képünkön érdekesen szemlélteti, hogy milyenek ezek a régi temetkezöhelyek. A párisi katakombák egy részét mutatja be a kép; látjuk rajta, hogy az üregek falaiba temetett vagy a fal mellé sorjában odaállitott, ültetett, fektetett halottak csontjai mi módon maradtak meg máig is, mintegy belekövesedve a földbe. Hosszan terjednek szét a föld alatt az ilyen folyosók s rengeteg ember földi maradványait örzik.

 

Kik lehettek ezek az emberek? – ki tudná ezt ma már megmondani. Nevükre, életükre ráteritette a muló idő a fátyolt, amelyen nem hatolhat hát az ember szeme. Meghatottsággal nézzük a réges-régi emberek koponyáit, amelyeknek szemüregei belebámulnak a sötétségbe.

 

Valaha gondolatok kergették egymást ezekben a koponyákban, a szemüregeikben csillogó szem ragyogott, visszatükrözve lelkük örömét, bánatát. Vágyaik voltak, küzdöttek boldogságukért a pillanatnyi létben s most ma már azt sem tudjuk, hogy kik voltak, hogy éltek? Az emberi hiuságot gunyolják ezek a bölcs hallgatagságba merült koponyák.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Fahrmann lebukott Fahrmann lebukott
A francia aviatikának Bleriot mellett legkiválóbb képviselője...
Hogy születik a harcztéri hamis hír? Hogy születik a harcztéri hamis hír?
Egy szegedi tudósítás mulatságos hírt ir arról, hogy születik meg a...
A kiegyezési tárgyalások A kiegyezési tárgyalások
A kiegyezési tárgyalásokat szept. 5-ike óta Budapesten folytatják a...
Önműködő felfüggesztő készülék ívlámpák számára Önműködő felfüggesztő készülék ívlámpák számára
Mindnyájan emlékezünk oly esetre, midőn a felfüggesztő drót...
Csillagvizsgáló Csillagvizsgáló
Ivan Mosjoukine Amerikában két nagy filmet fejezett be. A jövő...
Az orosz hadifogoly Az orosz hadifogoly
Szelid, kék szemek... inkább álmodozó lelkek tükre, mely jámbor,...
1904-es football összefoglaló 1904-es football összefoglaló
A másodosztályu bajnokságba beneveztek: UTE, III. k. TVE., BAK.,...
Amerikai pápaszem Amerikai pápaszem
Amerikai pápaszemnek hivják azt a bőrfelületü, acélszitával határolt...
A Kossuth-szobor leleplezése Kecskeméten A Kossuth-szobor leleplezése Kecskeméten
„Hirös város az Alföldön Kecskemét.” Most is ezt...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98