Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

A hónap rövidhíreiből

A török forradalom és a börze

A nagy lelkesedés, mely tegnap 10-15 koronával ragadta fölfelé a kurzusokat, nem tartott sokáig.

A hausse-párt, mely tegnap diadalmasan lépett az előtérbe és január végére 100 koronás kurzusemelkedést jósolt, huszonnégy óra alatt eltünt a föld szinéről. Olyan valami történt, amire senki nem számithatott.


 
Vizsgálat a Siemens-Schukert ellen

Megirtuk, hogy a pozsonyi iparfelügyelőség vizsgálatot inditott a Magyar Siemens-Schukert müvek ellen, mert a külföldről behozott motorokat és motoralkatrészeket hazai gyártmányként ad el.

A vizsgálat már véget ér s a pozsonyi iparfelügyelőség további eljárás végett a kereskedelemügyi miniszterhez terjesztette fel az iratokat. 



A Pallós Ignác-cég ellen tett bünfenyitő feljelentés kapcsán egyes lapokban megjelent azzal a közleménnyel, mely szerint a nevezett cég bukása folytán a „Magyar Országos Központi Takarékpénztár"-t nagy veszteség érte, a takarékpénztár annak közlésére kér fel bennünket, hogy a Pallós-cégnek a Mocsolád-Tab-Siófoki Vasut elsőbbségi részvényeire még 1908-ban adott ugyan lombardkölcsönt, de minthogy nevezett cég ezt a tartozását pontatlanul törlesztette, a szóban forgó elsőbbségi részvényeket még a mult évben elárvereztette, megvette s azokat készpénzfizetés mellett tovább adta. Ezzel az egész ügyletet 128 ezer korona veszteséggel teljesen lebonyolitotta. 

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Tőzsdei ügyletek
Szabóné Fricska Anna

A tőzsdei spekuláció a határidős ügyletekhez kötődik, mert a fizetés és a szállítás egyaránt a szerződésben kikötött későbbi időpontban történik meg.

Így a szerződéskötés idején és a teljesítés időpontjában az árak között eltérés alakul ki, amely jelentős is lehet. A spekuláció egyik formája, a hausse az áremelkedést kívánja kihasználni, másik formája a baisse, ilyenkor az árcsökkenésre játszanak.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Kiszárad-e a Föld? Kiszárad-e a Föld?
Az emberek, különösen nagy szárazság idején, gyakran nézik á vakító...
Krammer ezredesné gyűrűi
Mintegy tíz nappal ezelőtt történt, hogy a budai Believue-...
Repülőgépszállító hajók Repülőgépszállító hajók
A világháború és az utána megtett kisérletek megmutatták, hogy a...
Sziriusz mester és a boxvilágbajnok Moreyon is bekapcsolódott a Schrank - gyilkosság nyomozásába Sziriusz mester és a boxvilágbajnok Moreyon is bekapcsolódott a...
Schrank Béla likőrgyáros gyilkossági ügyében az elmult héten ujabb...
A legnagyobb budapesti filmsikerek A legnagyobb budapesti filmsikerek
Ujév napján szenzációs filmbemutató volt egyszerre a Mozgókép...
A hannoveri gummi A hannoveri gummi
A Hannoveri Gummi-Kamm Co 1900. évi árjegyzéke most jelent meg. A...
Szombaton éjszaka Horthy Miklós uton egy fiatalember vonult végig, aki torkaszakadtából énekelt Szombaton éjszaka Horthy Miklós uton egy fiatalember vonult végig,...
A posztos rendőr odalépett hozzá és csendre intette a szemmel...
Négyszázágyas modern kórházat épít a posta Négyszázágyas modern kórházat épít a posta
Nagyszabású, példaadó intézmény megalkotására kerül sor ebben az...
Bethlen uj kormány alakitásával oldja meg a miniszteri tárcacserék problémáját Bethlen uj kormány alakitásával oldja meg a miniszteri tárcacserék...
A vasárnapi lapok mint befejezett tényt jelentik be azokat a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98