Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

A vaggonkartel kudarca

Közöltük a kereskedelmi miniszternek azt a nagyjelentőségü elhatározását, hogy a vaggonkartel árdrágitó mesterkedéseivel szemben az istvántelki főmühelyben rendelt meg kilenc uj tipusu vaggont és hogy emiatt a vaggonkartel fühöz-fához kapkodott, hogy a kereskedelmi minisztert az istvántelki főmühelyben készülő vaggonok munkálatainak folytatásától eltéritse.

Küldöttség járt a miniszterelnöknél, kijárók jelentkeztek a kereskedelemügyi minisztériumban, de megelégedéssel jelenthetjük, hogy a kartel minden erőlködése hiábavaló volt, mert a kereskedelmi miniszter megmaradt eredeti elhatározása mellett és utasitotta az istvántelki főmühely főnökségét, hogy a megkezdett munkákat haladéktalanul folytassa.

A kartel más uton is próbálkozott és el akarta hitetni a munkássággal, hogy a főmühely főnöksége lefogja szállitani a munkabéreket, mivel csak leszállitott munkabérekkel képes a vaggonokat a kartel árainál olcsóbban előállitani. Azt is megkisérelték, hogy sztrájk mozgalmat szitsanak a munkások között. Azonban minden igyekezet hiábavaló volt, mert az istvántelki főmühely munkásai nemcsak a rendes munkabért kapják, hanem a vaggonok épitésénél külön jutalékban is részesülnek.

Igy tehát házi kezelésben fog megépülni az első kilenc vasuti kocsi, aminek meglesz az a kettős haszna, hogy először pontos számadatok fognak a Máv. rendelkezésére állani arról, hogy a kocsik előállitása mennyibe kerül és el fog dőlni, vajjon képes-e a Máv. a karteltől függetlenül vaggonjait beszerezni.

A kartel nagyon jól tudta, hogy milyen nagy horderejü ennek az istvántelki munkának megrendelése és épp ezért igyekezett a leghitetlenebb presszióval is arra, hogy a munka folytatását meghiusitsa.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kartell
Szabóné Fricska Anna

A tőkés csoportok együttműködésének legegyszerűbb (és legnépszerűbb) formája a kartell.


A kapcsolatban lévő csoportok, vállalatok teljesen önállóak, egymástól függetlenek maradnak, viszont a gazdaság működésének néhány területére megállapodást kötnek. Így valósulhat meg árakban, a piac felosztásában vagy a termelés mennyiségében az együttműködés.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98