Február 9-én délben a Frigyes Vilmos-egyetem az 1813. évi szabadságharcz emlékét ünnepelte. Az ünnepen a császár, a császárné, a birodalmi kanczellár, több miniszter volt jelen. Schafer, a történelem tanára mondotta az ünnepi beszédet. Fejtegette azokat az okokat, melyeknél fogva Poroszország, a természeti kincsekben legszegényebb német ősállam, alapjává lett a német birodalomnak. Az ifjúsági elnök ezután az egyetemi ifjúság lelkesedését ecsetelte a nagy idők iránt és így folytatta :
- Ha megint föl fog hangzani a haza hívó szava, a diákok szívvel-lélekkel követni fogják.

Ezután a császár maga lépett a szószékre, Beszédet mondott, a melyben többek közt a következőket fejtette ki:
- Konlesbergben a kelet-poroszok előtt utaltam ara, hogy a nagy, fölemelő korszak magvát abban kell keresni, hogy a porosz nép megtalálta erkölcsös életfölfogását, a mely a valláson alapul, más szavakkal ismét megtalálta Istenbe vetett hitét. A mai nemzedék, a mely arra hajlik, hogy csak azt higgye, a mit lát, a mit bebizonyítanak, vagy ami kézzelfogható, de kevesebb a képessége transzczendentális dolgokhoz, és a mely nem szívesen hallja a vallás szót, ennek a nemzedéknek bizonyára meg kell mutatni, hogy mely uton jut el őseinek hitéhez. Röviddel a nagy király halála után elvesztette a porosz nép ezt a hitet.

Külföldi szokások honosodtak meg, és mikor 1806-ban elérkezett a nagy teherpróba, olyan összeomlás történt, melyet a világ alig látott valaha. Emberi mű volt ez? Isten ítélt így és csakugyan Isten műve volt később a világtörténelmi fordulat: egy nagy nemzet újjászületése. Olyan hatalmas dolog ez, hogy megérdemli, hogy megszívleljük és ne feledkezzünk meg róla. Ez sem volt emberek műve, ezt is az Isten cselekedte.

Egy elnyomott, szétdarabolt nép az Istenbe vetett hittel sikra szállott a szabadságért és mindent szétszórt maga elől. A multnak ezek a tényei látható bizonyítékai annak, hogy az Isten velünk volt év velünk van és a multnak e tanulságából az egész német ifjúság megkovácsolhatja a hitnek mindenkor bevált pajzsát, a melynek sohasem szabad volna hiányozni a német és porosz férfi fegyvertárából. Ilyen elvekkel járjunk egyenes utunkon, nem törődve azzal, a mi jobbról és balról történik, fölemelt szemmel, fölemelt szívvel és Istenben bízva. Ekkor azután ismételhetjük a hatalmas első kanczellár szavait: Mi németek csak Istentől félünk és senki mástól a világon! Ennek jeléül kiáltsunk három éljent német hazánkra és szeretett Poroszországunkra!

A császár beszéde közben jobbjával ismételten erőteljesen az asztalra ütött és érczes hangon szólt. A mikor elhangzott ajkáról az idézet: „Mi németek Istent félünk, de senki mást a világon!” viharos éljenzésben tört ki az ifjúság, szintúgy a császár szavainak végeztével. A rektor fogadalmat tett a megingathatatlan hűségéről és háromszorosan éltette a császári párt.