Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

Aviborgi és helsingforsi nemzetközi birkozóverseny

Részletek a magyar birkozók szerepléséről.


A magyar lapok rövid, távirati stilusban már hírt adtak viborgi szereplésükről. Minthogy azonban a magyar sportközönséget méltán érdekelhetik azoknak a nagy nemzetközi birkozóversenyeknek részletei is, a melyek a birkozósport legmagasabb fokán álló Finnországban január 18., 19. és 20-án folytak le – a Sporthirlap szerkesztőségének felkérésére – ezekről a versenyekről néhány érdekesebb adatot közlök a lap olvasóközönségével.


A Viborgban 18. és 19-én rendezett nemzetközi birkozóversenyt az ottani Reipas irta ki. A magyarokon kívül a norvég és svéd birkozók képviselték a külföldi konkurrenciát.
A pehelysulyuak versenyére nevezett Koskelo olympiai világbajnok is, de nem jött el. Helyette Lasanen, a ki a stockholmi olympiászon harmadik lett, képviselte Helsingforsot. A finnek fővárosa Lasanen megjelenésével méltó képviseletet nyert, mert a viborgi Frimannal együtt a legnagyobb klasszist reprezentálták Finnországban. Ezt bizonyítja a viborgi verseny is, a melynek pehelysulyu csoportjában ők ketten egyenlő pontszámmal győztek, de szavazással Lasanennek juttatták az első dijat.


A könnyüsulyu birkozók csoportjában Leitinen, a ki Wáre után a világ legjobb könnyűsulyu birkozójának tekinthető, Lefthus a legjobb norvég birkozó, a ki a decemberben Christinában tartott versenyen, megelőzve az összes svéd birkozókat, Leitinen után a második lett, a mi Stemmerünk és Mártonunk voltak a legkimagaslóbb versenyzők. Wáre, sajnos, nem indulhatott, mert Christinában Westerlunddal való birkózás közben három bordája eltörött. Stemmer az egész verseny folyamán gyönyörüen dolgozott.

 

Tizennyolc percnyi pompás küzdelem után Lefthust is legyőzte s csak Leitinen tudta két vállra fektetni 16 percnyi erős küzdelem után, de annak folyamán Stemmer nagyon szép akciót mutatott. Márton szereplését nem kisérte ilyen siker, mert ötödik mérkőzése után lábrándulás miatt kénytelen volt feladni a versenyt, a melynek végső helyezése ez volt:
1. Leitinen
2. Stemmer
3. Lefthus.


A középsulyuak A) csoportjában nem voltak elsőrangu birkozók. A középsulyuak B) csoportjában, mint nagy nevek viselői, Asikainen és a gerelyvető Seariste öccse indultak. Eldöntetlenül birkoztak, de pontozás után Asikainent kvalifikálták győztesnek.
A nehézsulyu birkozók csoportjában Lindtors, Finnország legjobb nehézsulyu birkozója, Szalovsara, a kit budapesti szereplése révén a mi közönségünk is ösmer. Salila és hát szerénység ide, szerénység oda – a verseny végeredménye alapján kénytelen vagyok regisztrálni: csekélységem szerepeltünk a legsikeresebben.


Lindfors, a kihez hasonló klasszisu nehézsulyu amatőrbirkozó talán még sohasem volt a világon, kificamodott ujjával is elsőranguan birkozótt s többek között Salilát is legyőzte, de végre is a szenvedett fájdalmak miatt kénytelen volt visszalépni a versenytől. Tudása a Wáre-ével hasonlítható össze és 34 éves kora ellenére is egy huszéves ifju fürgeségével mozog. Fényes képességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Melmöben a dánok nagynevű Jensenjét összesen 17 perc alatt háromszor győzte le. Az ő visszalépése folytán Salovsara lett első, én tulajdonképen második lettem, de mert Salilaval a helyezésért ujabb döntő küzdelmet vivni hajlandó nem voltam, harmadiknak helyeztek.

 

A végeredmény tehát ez:
1. Salovsara.
2. Salila
3. Előd.


Január 20-án Helsingforsban birkoztunk a szinházban a melynek nézőterét, a hétköznap ellenére is, zsufolásig megtöltötte a finn fővárosnak a birkozósport iránt melegen érdeklődő közönsége.
Előd József.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Birkózók a szőnyegen Birkózók a századforduló körül Birkózók küzdelme Birkózók
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98