Dtum
Login with Facebookk
1913 | Január

Megkezdődött a kötelező uszástanítás

A fővárosi polgári iskoláinak növendékei már megkezdték az uszás tanulását. Egyelőre még csak három fürdőben, a Köruti, a Rudas és a Hungária fürdőben oktatják a tanulókat az uszás elemeire. A Hungária fürdőben kedden és csütörtökön délután 3 órától 5 óráig gyakorolják az uszást, a Nyár-utcai elemi iskolában gyülekező tanulók 50-es turnusokban.

 

A Rudas-fürdőben ugyancsak kedden és csütörtökön délután háromtól öt óráig kapnak uszóleckét a Fehérsal-téri elemi iskolában gyülekező tanulók. Az uszás itt is ötvenes turnusokban történik és az uszásban résztvevő tanulók létszáma mindkét fürdőben kétszáz. A köruti fürdőben hétfőn és csütörtökön háromtól hat óráig háromszáz leánytanuló vesz részt az uszásban, a kik a Dob-utcai elemi iskolában gyülekeznek.

 

Az uszás itt is ötvenes turnusokban történik. A fővárosi közoktatásügyi szakosztálya gondoskodott arról is, hogy az uszás tanítása egy tanár felügyelete mellett történjék. A felügyelettel megbízott tanár a gyülekező helyül szolgáló iskolából átvezeti a fürdőbe a tanulókat, a kik fürdés után hazamennek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98