Dtum
Login with Facebookk
1913 | November

Az athéni fiók-olimpiád

Tudvalevő, hogy a modern olympiádok között, melyeket négy évenként rendeznek. Athénban, a görög fővárosában is tartanak ugynevezett fiók-olympiádot. 1910-ben kellett volna a görögöknek megrendezni ezt, de az akkori belső zavarok miatt el kellett halasztani.

A balkáni háboru befejeztével a görögök hozzáláttak belső dolgaik rendezésével. s legfontosabb dolgaik közé tartozott az elmaradt olympiád pótlása is. A Nemzetközi Olympiai Bizottság engedélye alapján jövő tavaszszal rendezik meg a fiók-olympiádot Athénben.

Bár a görögök máris erősen dolgoznak annak a sikerén, előreláthatólag flaskóval fog az végződni. Legfőbb oka ennek az, hogy Görögország teljesen kívül esik a központtól, s a nagy távolság annyira megdrágítja a résztvételt, hogy a nemzetek legtöbbje sehogy, vagy csak kis számu résztvevőket tudja képviseltetni magát.

A nagy olypmiádokra való előkészületek s az azokon teljes számmal való résztvétel teljesen kimeriti a nemzeteknek a sportra szánt összegeit, hogy ezen kivül alig jut másra. De meg érték dolgában sem becsülik annyira, hogy nagyobb áldozatokra volnának képesek érte.

Igy Amerika is, mely talán a leginkább volna képes erre, csak pár atlétával képviselteti magát. Anglia és Németország sem szándékoznak teljes gárdával résztvenni azon. Lassu, de csendes haldoklásnak indult tehát az athéni olympiász, pedig a görögök nagyobb támogatást érdemelnének!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98