Dtum
Login with Facebookk
1913 | Október

A miniszterelnök a helyzetről

Gróf Tisza István miniszterelnök a héten az "Az Ujság"-ban hosszabb nyilatkozatot tett a politikai helyzetről s kifejti az Andrássy-féle új pártalakulással s az ellenzék magatartásával szemben a maga fölfogását. Tisza egyben nyilatkozik a kormány legközelebbi munkaprogrammjáról is.
Andrássy Gyula pártalakításáról Tisza mint örvendetes dologról emlékszik meg, mint a mely párt alkalomadtán krizis nélkül veheti át az ország kormányzatát. Reméli, hogy az új pártnak a függetlenségiekre gyakorolt vonzóereje fokozódni fog, mert a magukat függetlenségieknek nevező pártok fönnmaradása ma már mindjobban erkölcsi lehetetlenséggé válik.
A miniszterelnök nyilatkozata mindenütt a megérdemlett figyelmet keltette. A bécsi "Fremdenblatt" ezeket írja róla:
Gróf Tisza István miniszterelnök egy beszélgetés keretében nyilatkozott a magyar politika időszerű kérdéseiről. Tette ezt őszinte, félremagyarázhatatlan és határozott módon, a mi megfelel jellemének. A tett embere polemizál a gondolat embere ellen, a praktikus politikus a politikai teoretikus ellen, a czéltudatos államférfiú a változó ideálokat kergető parlamenti ember ellen. Andrássynak, a kinek nagy szellemi tehetségét, eminens irói és szónoki képességét, senki sem vonhatja kétségbe, egy hiányzik: az érzék a praktikus politika iránt, a tudománya annak, a mi elérhető. A ki gróf Tisza tegnapi nyilatkozatát olvassa, azt az impressziót merítheti belőle, hogy a miniszterelnök teljes bizalommal néz a jövő elébe. A magyar miniszterelnök nem a habozás és veszteglés embere. Az opportunizmust sohasem ismerte és az ő számára a koaliczió az eszencziája minden politikai szörnyüségnek. Ezért előreláthatóan sohasem jő létre megegyezés gróf Andrássy Gyula és gróf Tisza István között, a mint az atyjuk között történt. E két alapvetően eltérő természet viszály tovább fog tartani, mert hiszen nagyon idegenül állanak egymással szemben és ez az ellentét fogja legalább a legközelebbi jövőben Magyarország belső politikáját dominálni, a szellemes teoretikus és a meggyőződéstől áthatott praktikusnak ellentétje, gróf Tisza Istváné volt azonban eddig a siker, mert a tett dönt, nem pedig a szó. Gróf Andrássy Gyula alkalmasint jobb könyvet fog irni, mint Gróf Tisza István, de gróf Tisza István jobban tud politikát csinálni, mint gróf Andrássy Gyula.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98