Dtum
Login with Facebookk
1913 | Szeptember

A függő vasút

Az egysinü vasuti rendszerek ismertetésében már eljutottunk odáig, hogy ismertettünk a földön fektetett sineken futó egysinü vasutak legjelentékenyebb formáit. Ez alkalommal olyan egysinü vasutat mutatunk be, amely lényegesen eltér ugyan a Kearney és a Brenan-féle már ismertetett egysinü vasuti rendszerétől, de mert végeredménybe ez a vasut is egy sinen fut, szintén az egysinü vasuti rendszerekhez tartozik.

Ez a Langer-féle egysinen futó függő vasut voltaképen olyan régi, mint a vasut általában. Az elmélete pedig visszanyulik talán az emberiség legrégibb emlékei közé. Archimedes csigája volt az első mechanizmus, amely e vasut őselemét alkotta. Magas házak, templomok épitésénél már az őskorban alkalmaztak olyan közlekedő szerkezetet, amelyen kötélpálya vezette a mélyből a magasba az épitőanyaggal telt nagyobb edényeket.

Semmi sem természetesebb, hogy az ilyen anyagszállítás, mint függő kötélpálya személyek szállítását is végezhette, aminthogy az idő folyamán ez be is következett. A bányák üzemében a tárnák mélyére nemcsak anyagot, hanem munkásokat is szállít a kötélpálya ebből aztán idővel kifejlődött a lift s a bányák termékeit a hegyről le a völgybe nem függőleges, hanem ferde irányu vonópálya szállítja le.

Kifeszítenek a bánya torkolatánál és lenn a völgyben lévő pontok között egy vagy több drótkötelet, ráakasztanak valamely edényformáju kocsiszerkezetet, s mig a teli edény leszalad a völgybe az üres edény a magasba emelkedik. Ime az egyvonalu pálya elméleti leirása.
Langen, német mérnök nem tett egyebet, mint ezt az ősi formáju, ujabban már gépi erővel futó anyagszállító függő vasuti rendszert átalakította személyszállító vasuttá. A futópálya kötele helyett valóságos acél sint alkalmazott, ehhez mérten a sintartó oszlopokat közelebb hozta egymáshoz, s arra való tekintettel, hogy a sinek most már nem félköbméter sulyu anyaggal telt kis "kutyákat" hordanak, hanem 30-40 emberrel telt vasuti kocsik terhét kell szállítaniok, az oszlopok valóságos rácsos hídszerkezetek képét mutatják.

Mintegy husz esztendővel ezelőtt kezdték építeni ezt az első személyszállításra berendezett függő egysinü vasutat Langen mérnök tervei szerint. A Rajna melletti Barmen város a tőszomszédos Elderfelddel és ennek Vohwinkel nevű külvárosával rendkívül élénk személyforgalmi összeköttetést tart fönn. A két város közötti országut annyira be van építve jobbra balra házakkal és gyártelepekkel, hogy az építendő vasut csak lényeges kerülővel tudta volna a két várost összekötni. Az egész távolság 13 kilométer hosszu, amelyet az összevissza kanyargó Wupper patak tett még költségessé a hidak építése és patakszabályozások révén a vasut számára.

Összehasonlítható számítás azt eredményezte, hogy a képünkön bemutatott vasuti rendszer benne a legolcsóbb, legrövidebb. Azonnal látható, hogy itt sem használható területet nem foglal el a vasut, sem városfejlődés utjában nem áll, sem közlekedést nem zavar. A vasuti kocsik szabadon függenek a tartókról és egy sinen futó acélkorongon közlekednek. A kanyarulatokban ugy fordulnak el a kocsik a vizszintes tengelytől, mint a körhintán függő hintók. A sebesség mintegy 40 kilométernyi, amelyhez mérten a kilendülés 25 foknyi.
Az építés nem volt semmi tekintetben sem nehéz. A vasut üzemét villamos áram látja el, amely a kocsik tetején elhelyezett motorral hajtja a kocsikat óránként 40 kilométeres sebességgel. Teljesen zaj és rázkódás mentes a menet, s amint azt közel 20 esztendős tapasztalat igazolja gazdaságos és jövedelmező.


A vasut építési költségei látszólag nagy összegeket képviselnek, kilométerenként 500.000 márka. Ebben a költségekben természetesen a járóművek költségei is bennvannak. de ha az üzemi és pályafentartási költségeket vesszük tekintetbe, arra az eredményre jutunk, hogy ez a megoldás volt a legolcsóbb.

A legérdekesebb a dologban az, hogy Langen mérnök tervét ezelőtt 20 esztendővel ajánlotta kivitelére, s a kis Barmen és Elherfeld városkák elmerték fogadni és meg is építették ezt a vasutat, amely a mai technikai állapotok mellett, amikor az egysinü, függő, drótkötél és egyéb vasuti rendszerek mellett törnek a vasuttechnikusok lándzsát a kitünő vasutak ellen, az ujdonság ingerével hat. A Scherl és a Brenau valamint a már ismertetett többi vasuti rendszer mellett ez a rendszer husz év óta van már forgalomban és most lesz majd csak világhírü.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98