Dtum
Login with Facebookk
1914 | Április

Műugró-bajnokság

Tavaly a szövetségi verseny keretében rendezte meg a MUSz a műugróbajnokságot, melyben dacára annak, hogy az a kiirás szerint csak országos jellegű volt, a német Luber is startolt és győzött. Az NSC még a verseny előtt óvást emelt Luber startja miatt, a zsüri azonban óvás alatt engedte indulni a német bajnokot.

A végleges döntést csak nemrégiben hozták meg, mely szerint a versenyt megsemmisítik és annak ujból való megtartását rendelik el. A megismételt versenyt mult vasárnap tartották meg a Hungária-fürdőben. Győzött Farkas, a NSC alig 16 éves műugrója, ki az első versenyen nem indult, mert klubja az óvás miatt nem engedte startolni.

Mindkét induló. Farkas és Rozgonyi nagy formát mutattak, amit élénken bizonyít az is, hogy a minimálisnak előírt 25 pont helyett Farkas 36.5. Rozgonyi pedig 34 pontot ért el. Műugró-sportunk fejlődése elé nagy reménységekkel nézhetünk, mert a fentieken kívül még van egynéhány hasonló klasszisu műugrónk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A műugrás Toronyugrás
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98