Dtum
Login with Facebookk
1914 | December

Mitől félhet Anglia

A „Pester Lloyd” érdekes kis cikket közölt minapi számában Close angol tengernagy tollából, melyet utóbbi Colling J. képviselőházi tagnak a legutóbbi években kiadott művébe irt. 

– Hajóhadunk fenntartása – mondja Close – évi 31 millió font sterlingünkbe (775 millió korona) kerül. Ha ezt az összeget a tengerbe dobnók, épen annyi hasznunk volna belőle, mint most van. Mert mit ér az, ha a tengernek indulunk, hogy győzelmet arassunk, de a mellett egész nemzetünket éhinségre kárhoztatjuk. Egy hatalmas hajóhadnak birtoka és az azzal kapcsolatos tengeri uralom még nem nyujtanak biztositékot arra, hogy háboru esetén magunkat elegendő gabonával el tudjuk látni. 

Nem létezik oly tengerész, a ki ennek ellenkezőjét állitani merné.
Kereskedelmi hajóinknak háboru esetére szóló biztonsága tekintetében voltaképen sohasem uraltuk a tengert. Mert ha valaha, ugy közvetlenül a trafalgári harc után volt a tenger fölötti uralom a mi kezeinkben, amennyiben akkor az ellenséget minden vonalon szétvertük. És mégis, épen akkor százával fogták el és foglalták le kereskedelmi hajóinkat. Ugyanez meg fog ismétlődni.

Képtelenek vagyunk kereskedelmi illetve bevásárló hajóinkat megvédeni, mert ez lehetetlen is, de annál könnyebben történhetik, hogy kikötőinket elzárják. Elzárjuk azokat mintegy önkéntelenül mi magunk is, amennyiben oly időben mintegy tizezernyi bevásárlási hajóinkat seholsem fogják biztositásra elfogadni. 

Ennek következménye pedig csak az lehet, hogy ezen hajóink kikötőinkből nem fognak kimozdulhatni. A hetenként érkező 400 hajó szállitmánya, mely behozatali szükségletünket ellátja, el fog maradni, a gabona ára ijesztően fel fog szökni és mindenütt kétségbeesés fog uralkodni. –

Jobban, füzi ezekhez hozzá a Pester Lloyd szerkesztősége, nem lehetett volna megjósolni, hogy a mostani háboru esetén milyen lesz Anglia helyzete és hogy a megjósolt állapotok már be is következtek, bizonyitja az élelmi cikkeknek ottani ára.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Mikor a Nimrod elindult a kikötőből, az angol királyi pár a fedélzetre ment és jó szerencsét kivánt Az angol parlament palotája
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98