Dtum
Login with Facebookk
1914 | Február

Letartóztatott szerbek Fiuméban

A tengermelléki szerb lakosság körében nagy izgatottságot keltett annak a hire, hogy spalatói rendőrök a susáki csendőrség sürgős átiratára letartóztattak két szerb katonát. A letartóztatást és annak előzményeit a titkolózás köde borította, a hatóságok megtagadtak minden fölvilágosítást s így érthető volt az a villámgyorsan szétröppent hír, hogy a monarchia rendőrsége szerb kémet fogott el.

 

A két szerb katona közül az egyiknek Bogojevics Dorkó a neve és katonatiszt a szerb hadseregben, a másik Militics Stévó közlegény. Körülbelül két hónappal ezelőtt tüntek föl Fiuméban s azóta sűrűn keresték föl azokat a helyeket, a hol szerbek tartózkodtak.

 

Ilyenkor el-eldicsekedtek azokkal a vitézi tettekkel, a melyeket a bolgár-szerb háborúban vittek véghez, a tiszt megmutogatta sebhelyeit is és mutogattak végül egy-egy aranygyűrűt Petár király arczképével, mellyel állítólag maga a király tüntette ki őket, a zsebükben pedig egy szerb ujságlapot tartogattak, a mely az ő harcztéri fotográfiájukat tüntette föl.

 

A két szerb katona szombaton hajóra szállt a fiumei kikötőben és Spalatóba hajózott. Alig értek azonban partot, a rendőrség letartóztatta őket s mind a kettőt Fiuméba küldötte, onnan pedig a susáki kerületi hatóság börtönébe kisérte vissza.

 

Beszélik egyébként, hogy csak kisebb jelentőségű bünügyről van szó. A két szerb katonát e szerint egy Milán nevű pinczér jelentette volna föl, a kinek a kedvesét elcsábították. Sokkal valószinűbb az a lábrakapott híresztelést, hogy itt egy Szerbia javára elkövetett kémkedést lepleztek le.

 

A fiumei szerbek közül természetesen sokan azonnal a konzulátusra szaladtak, a konzul azonban kijelentette, hogy a foglyok érdekében közbelépett ugyan a magyar hatóságoknál, de onnan azt a választ kapta, hogy csak két-három nap mulva adhatnak fölvilágosítást, addig azonban a nyomozás érdekében mindent titokban fognak tartani.


Újabb hírek szerint a letartóztatott két szerb emberen kívül ma két másik személyt is letartóztattak, még pedig Milutinovics Milán tressenikói szerb alattvaló pinczért és Radesics Lyubica suráki kávéházi pénztárosnőt.


Sok fiumei szerb az állítja, hogy a letartóztatottak hamiskártyások és zsebmetszők, de ennek az állításnak ellentmond az, hogy a letartóztatott szerbeknél a rendőrség súlyosan kompromittáló leveleket foglalt le. A leveleket két katonához intézték Belgrádból. A levelekben nyíltan kérdéseket intéztek hozzájuk a fiumei, a susáki és a tengermelléki politikai viszonyok iránt.

 

A hatóság a levelek kompromittáló tartalmából jogosan következtethet arra, hogy a szerbeknek politikai megbízásuk van. Ez a megbízás nem szorítkozhatott csupán a magyar-horvát tengerparti viszonyokra, a mit igazol az a körülmény, hogy a társaság Fiuméból Spalatóba tette át működését, azonban a spalatói rendőrség elfogta őket.

 

Figyelmet érdemlő körülmény, hogy a szerbek közül többen állandóan érdeklődnek a letartóztatottak vallomása iránt. Ebből a buzgóságból azt következik, hogy a kémkedésben mások is érdekelve vannak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98