Dtum
Login with Facebookk
1914 | Február

Rablómerénylet a vonaton

Rémregények borzalmaira emlékeztet az a vakmerő rablótámadás, a melynek január 31-én délután két és három óra között a kassa-oderbergi vasutak egyik személyvonatának kalauzkocsija volt a szinhelye.

 

Két testvér, mindkettő vasúti alkalmazott, álarczosan és fölfegyverkezve behatolt a zsolna-tescheni vonalon közlekedő vonat kalauzkocsijába, hogy az ott kezelt nagyobb összegü pénzt elrabolja. Mivel Ivanovszki főkalauz nem volt hajlandó átadni a gondjaira bízott pénzt, a rablók hétszer rálőttek és súlyosan megsebesítették.  Mielőtt azonban zsákmányukkal elmenekülhettek volna, a sérült embernek sikerült eljutnia a vészfékhez és azt megrántotta.

 

A rabló testvérpár erre leugrott a vonatról, de csakhamar üldözőbe vették őket és köztük s üldözőik között veszedelmes revolverharcz fejlődött ki a nyilt pályán. Mikor a merénylők látták, hogy nem menekülhetnek, maguk ellen fordították fegyvereiket. Az egyik agyon is lőtte magát, a másik azonban még élve került kézre.


A részletes tudósítás a következőket mondja:
A kassa-oderbergi vasút igazgatósága a zsolna-tescheni vonalon minden hónap végén nagyobb összegű pénzt szokott küldeni, a 8. számú személyvonattal. Ilyen pénzküldeménynyel indult el január 31-én, szombaton is a vonat. Száztizenkileczezer koronát vett át Zsolnán Ivanovszki Ferencz levelező-kalauz és ebből a közbeeső állomásokon 29 ezer koronát leadott.


Karásznóban a vonatra fölszállt két fiatalember, a kik kevéssel a 8. számú vonat megérkezése előtt szállottak ki a 7. sz. vonatból. A midőn a csaczai pályaudvarról a vonat kifutott, a két fiatalembernek sikerült a vasúti levelező-kalauzkocsit elérni és behatoltak a fülkébe, a hol Ivanovszki Ferencz kalauz dolgozott.
A mikor az álarczos embereket meglátta, rájuk kiáltott.
- Mit akarnak itt!
Az álarczosok Ivanovszinak ugrottak és ki akarták csavarni a kezéből a bankjegy-csomót, a melyet épen papirszalaggal akart átkötni. A főkalauz birokra kelt a rablótámadókkal, a kik erre revolvert rántottak elé és több lövést tettek Ivanovszki felé. Négy lövés a fején és három lövés a karján érte. A földre bukott, de volt még annyi ideje, hogy a vészfékhez vánszorogjon. Meghúzta a féket, mire a vonat megállt. Az utasok rémülten ugráltak ki a vonatból és ugyanekkor kiugrottak a rablók is és futásnak eredtek.


Négy vasuti alkalmazott nyomban üldözni kezdte a rablókat, majd pedig a közeli állomásról értesítették a csaczai határrendőrséget, mely Hegedüs segédfogalmazó vezetésével több emberét küldte ki.


A hóborította réteken izgalmas harcz fejlődött ki az üldözők és a rablók között, a kik sűrű lövöldözéssel akarták maguktól távol tartani a rendőröket. A lövések azonban nem találtak és a távolság közöttük mind kisebb lett. Negyedórai hajsza után két vasúti őr elfogta az egyik rablót és a földre teperte, mielőtt azonban ártalmatlanná tehették volna, főbe lőtte magát, a golyó azonban megakadt a homlokcsontban. Mikor a másik látta, hogy társa kézre került, még néhányszor üldözőire lőtt, aztán szintén maga ellen fordította a fegyvert. Golyót röpített a fejébe és mire hozzá értek, már halott volt.


A halottat és a sebesült rablót ezután föltették a vonatra, melyet visszatoltak a csaczai állomásra. Itt először Ivanovszki kalauzt vették ápolás alá. Az orvosok megállapították, hogy négy lövés találta, kettő a balkarját roncsolta szét, egy a mellébe hatolt, egy pedig az altestébe. Állapota válságos. A szerencsétlen ember 55 éves kassai ember, most készült nyugalomba menni.


A határrendőrség már a nap folyamán megállapította, hogy a rablók Slifka Flórián távíró-hivatalnok és testvére, Slifka Ede 24 éves vasuti fékező. A távíró-hivatalnok agyonlőtte magát, sebesült testvérét pedig előbb kihallgatta a rendőrség, aztán átszállították a tescheni ügyészségi fogházba.


A határrendőrségnél azt vallotta, hogy mikor a vonat délután 3 órakor Mosty? állomás közelében lehetett, Flórián, a bátyja álkulcscsal fölnyitotta a szakasznak és a levelezési szakasz között levő összekötő ajtót. Így hatoltak be a rovancsolással foglalkozó Ivanoviszki főkalauzhoz. Tagadja, hogy ő is aktív részt vett volna a merényletben. Flórián kezében két revolver volt, ő sebesítette meg Ivanovszki, főkalauzt. A megbeszélések szerint ő csak őrt állt.

 

Elmondta azt is, hogy már régebben készültek a rablás elkövetésére, a melyet január 30-án, pénteken délután akartak végrehajtani. Tudták ugyanis, hogy ez a vonat viszi az egész vonalon levő vasuti tisztviselők és segédmunkások hónapi fizetését. Ki is mentek a karvini állomásra, de észrevették, hogy a pénzt szállító postakocsit fordítva kapcsolták föl és ez megakadályozta őket abban, hogy tervüket végrehajtsák. Megmotozásakor egészen új pénzeszsákot találtak Slifka Edénél, ezenkivül kétszázötven korona pénzt is, a melynek az eredetéről nem tud számot adni.


Érdekes, hogy kihallgatásuk alkalmával többen az üldözők közül azt vallották, hogy a két testvér egymásra is lövöldözött. Úgy látszik, az volt a megállapodásuk, hogy ha nem menekülnek, megölik egymást. E vallomások szerint Slifka Flóriánt Flóriánt testvére lőtte agyon.

 

A holttestet ugyan már fölbonczolták, azonban még mindig földerítetlen, hogy öngyilkosság vagy testvérgyilkosság történt-e. Slifka Ede mindvégig megőrizte hidegvérét, megátalkodott gonosztevő impresszióját kelti és azon van, hogy az egész felelősséget halott testvérére hárítsa. Csaczáról jelentik, hogy Ivanovszki kalauzt, a ki oly hősiesen viselkedett támadóival szemben, kórházba vitték; állapota javul.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98