Dtum
Login with Facebookk
1914 | Január

A mozgóposta

A budapesti pályaudvarokról mindennap közel száz vasúti kocsi indul levelekkel, csomagokkal különösen így karácsony és újesztendő táján jól megterhelten az ország minden része felé, sőt a külföldre is és ugyanennyi kocsi szállítja az ország fővárosába azokat a küldeményeket, a melyeket a feladóik ide czímeztek.

Ezek a vasúti kocsik együttvéve: a mozgóposta, külön-külön pedig mindegyik önálló postahivatal, a melyben a végállomásokon és útközben beérkezett küldeményeket rendeltetési helyük szerint irányítják, a levélpostai kezelést és a rovatolási munkákat elvégzik.

Azt tartja egy postás mondás, hogy a mozgóposta a posta vérkeringése.
Találó nagyon ez a megjegyzés, mert ez a szerve a postának állandóan mozgásban van, itt soha sincs pihenés, éjjel-nappal jönnek-mennek a különböző berendezésű posta-kocsik, a mozgópostás keze sohasem pihen az asztal mellett, ha a vízszintes rekeszek egy pillanatra kiürülnek, már éleset füttyent a mozdony, új zsákok kerülnek levekkel telerakva a kocsiba, s rekeszek tábláira új állomásnevek kerülnek és a postás megint dolgozik tovább, a míg el nem érkezik a végállomásra. 

A mozgópostás munkája nem a vonat indulásakor, hanem az indulás előtt három-négy órával kezdődik. Ekkor már ott ül az asztal mellett, megérkeztek a zsákok, a melyeknek feldolgozásához idejekorán kell hozzáfognia. Budapesten most három hivatal szedeti ki a levélszekrényekből a közönséges leveleket és ugyancsak három hivatal végzi az egyéb küldemények irányítását is. A Budapest 4. számú (főpostai), a Budapest 72. számú (keleti pályaudvari) és a Budapest 62. számú (nyugati pályaudvari) postahivatalok.

Itt a közönséges leveleket részben városok, részben a főbb útvonalak szerint csoportba szedik, valamennyit beleteszik zsákokba, a melyeket lekötnek és pecséttel ellátnak. A pénzes leveleket tartalmazó zsákot lakattal zárják le, ennek a lakatnak az egyik kulcsa az irányító hivatalnál, másik a mozgóposta tisztjénél van, de a lakatot csak úgy lehet felnyitni, ha előbb a kulcscsal áttörik a zár fölé erősített vékony papirost, a melyen a feladó hivatal pecsétje van. Ezért a zsákok felnyitásakor elsősorban azt nézik meg, vajjon nincs-e megsértve ez a papiros, a melyet biztonsági zárlatnak neveznek és csak ennek megállapítása után nyitja ki a zsákot a mozgópostás, a ki megnézi azt is, hogy a zsák tartalma egyezik-e az ahhoz mellékelt rovatlappal. 

A zsákokat idejekorán megkapja a mozgóposta, a melynek személyzete nyomban hozzáfog a különböző hivatalokból beérkezett zsákok tartalmának rendezéséhez. 

A mozgóposta a legtöbb anyagot a végállomásokon kapja, de ezzel az anyaggal van legkevesebb munkája. Ez tudniillik rendezve van már, ha nem is pontosan, de úgy mindenesetre, hogy megkönnyíti a személyzet munkáját. Sok dolog azzal az anyaggal van, a melyik útközben kerül a kocsira. Ez az anyag sok esetben nincs rendezve, teljesen elölről kezdődő munkát ad, sok estben még a levelek lebélyegzését is a kocsiban kell végezni.

Előfordul az is, hogy olyan állomásra czímzett levelet kap a mozgóposta, a melyiken már áthaladt, ilyenkor a legközelebbi állomáson a vele fordított irányban haladó vonatra teszik az anyagot. Ezért tűnik föl sok ember előtt különösnek, hogy például a Czegléden feladott és Budapestre czímzett levelet Kecskemétről hozzák el, de ez az előbbi magyarázat után érthető is. Azelőtt ritkább volt, ma már gyakoribb az az eset, hogy a gyorsvonatból olyan állomásokon, a hol a vonat nem áll meg, zsákokba csomagolva kidobják a küldeményeket. Ezt az eljárást hivatalos nyelven repülő zárlatnak nevezik, de ilyen módon csak hírlapokat juttatnak el rendeltetési helyükre. 

Többféle mozgóposta kocsi típus van ma forgalomban nálunk.
A kisebb, jelentéktelenebb eltéréseket leszámítva, öt csoportba lehet osztani ezeket. Legmodernebbek a forgótengelyű kocsik, a melyek két részből állanak és csak gyorsvonatokhoz csatolják ezeket. Az egyik rész a csomagok raktárául szolgál, a másik részben van a tulajdonképeni hivatal.

A nagy raktárszakaszú kocsik ugyanilyenek, csakhogy egyrészből állanak és ezekben is szállítanak csomagokat, ezzel ellentétben a kis raktárszakaszú kocsik csak levélpostai küldemények szállítására szolgálnak. Használatban vannak még kisebb vonalakon a kalauz postakocsik is, a melyekben csak altiszt teljesít szolgálatot, eltérően a mozgópostakocsiktól, a hol 1-4 tiszt és a körülményekhez képest ugyanennyi altiszt végzi el a munkáját. Vannak ezenkívül szakaszos kocsik is, a hol elkülönített szakaszban a vasúti podgyászt szállítják.
Budapestről nagyobbrészt reggel és este indulnak és ugyanakkor érkeznek is a mozgóposták. A forgalmasabb vonalakon mindkét irányban két mozgóposta közlekedik, van olyan vonal is, a hol három, de van olyan is, a hol csak egy mozgóposta jár. Három mozgóposta igazgatóság van Magyarországon, kettő Budapesten, egy pedig Nagykanizsán, a hol nagy elágazó góczpont van. 

Ma már a postának legfontosabb szerve a mozgóposta.
Jóllehet meghatározott vonalakon közlekednek kocsijai, de ilyenkor karácsony tájékán minden vonathoz csatolnak úgynevezett mellékkocsikat, a melyek – rendes málhakocsik ezek – csomagokkal túlzsúfolva indulnak a rendeltetési állomásuk felé. És mindenütt ott van a mozgópostás. És a végtelenül sokat és végtelen lelkiismeretességgel dolgozó tisztviselő, a ki bizony sokszor huszonhat óráig is szolgálatban áll, mielőtt hozzáférne a pihenéshez.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Mozgóposta: csomagberakás a postavágányokon Mozgóposta:a mozgópostás pihenője Mozgóposta: a Nyugati pályaudvar postavágányai Mozgóposta: a repülő posta Mozgóposta: a keleti posta átrakása Mozgóposta: karácsonyi csomagok Mozgóposta: levelek osztályozása egy éjjeli vonaton Mozgóposta: a mozgópostás iróasztala Mozgóposta: ujságok leadása Mozgóposta: a posta átadása egy útközi állomáson
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A Ságody Ervin emlékverseny jéghokki körmérkőzése A Ságody Ervin emlékverseny jéghokki körmérkőzése
BKE – MAC 5:1 (2:0) Az egyik legszebb mérkőzés. A BKE egymás...
Ugyanaz zöldben? Ugyanaz zöldben?
Hiába, egészen más, idegen és a rendes civil logikának...
Hétfőn éjszaka razzia volt Budapesten Hétfőn éjszaka razzia volt Budapesten
Hétfőn éjszaka razzia volt Budapesten, a detektivek végigjárták a...
Baromfivásár Kecskeméten Baromfivásár Kecskeméten
Azt szokták mondani, hogy a magyar ember nem ért a kereskedéshez....
Érdekes reklám Érdekes reklám
Amerika a reklám hazája. Nálunk el se hinnék egyes reklám leírását,...
Nagy vasúti szerencsétlenség Nagy vasúti szerencsétlenség
A francziaországi epernoni vasuti állomáson október 14-én nagy...
Madách Amerikában Madách Amerikában
A Poetry c. chicagói folyóirat, mely a modern költészetnek egyik...
Színház Színház
A Csongor és Tünde színpadi előadásának fő nehézsége, amelyet eddig...
Nem nyaral Budapest Nem nyaral Budapest
Itt a kánikula! A budapesti utcák kiürültek, a kőrengeteg lakói pedig...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98