Még a feketénél is feketébb festékkel festik a falra nap-nap után a rettenetes rémet és már volt egynéhány olyan pillanatunk, amikor fogvacogva féltünk attól, hogy ez a fekete ördög, a világháboru gyászos szinű réme lelép a falról és megelevenedve hordozza körül a halál kaszáját.

Már pedig, ha ez a fekete ördög lelép a falról és megkezdi halál-körutját, akkor vér és nyomor és halálhörgés és pusztulás jár a nyomában és Európa, az emberi agyvelőnek és a munkának ez a nagy szántóföldje átváltozik országok temetőjévé, ahol mélyen a halálhörgés és embervér alatt fekszik évtizedekre eltemetve az emberi agyvelő, a munka és minden, amit kultúra néven ez a vén Európa évszázadok alatt felépített.

A világháboru réme, amellyel ügyes és kevésbé ügyes diplomaták ijesztgetik egymást, most ismét azon a ponton van, hogy véres és rettenetes valósággá elevenedjék. Mert egyszersmindenkorra meg kell érteni, hogy olyan „lokalizált” háboru, amelyben valamely nagy hatalom is érdekelve van, nem lehetséges. Ez a háboru nem lehet lokalizált, hanem valóságos Európai háboru, világháboru, aminőt elgondolni is rettenetes. Az európai konstelláció olyan, hogy valósággal két részre szakítja Európát s az érdekek ugy füződnek össze és ugy ágaznak szét, hogy a legelső háborus mozdulat, a legkisebb részleges mozgósítás azonnal megmozdítja az orosz haderőt éppen ugy, mint a német kelettengeri flottát s mint a francia hadihajókat.

Évtizedek óta a Balkán szlávjai alatt van elrejtve az az akna, amely felrobbantja egész Európát. Az első igazi fegyvercsörrenés itt az évtizedek óta jósolt nagy katasztrófát idézne fel s amint ez a fegyver valahol Magyarország és Szerbia határán megcsördül, a visszhangja már Pétervárról és Berlinből és Párisból és Londonból és Rómából érkezik meg. Nem is említve a Balkán államait, amelyeket ismét egy pillanat alatt lángba borítana egy háboru.

Mindenki, akár külügyminiszter, akár rakodó-munkás a Duna vagy a Volga partján, tegye a szívére a kezét és szánjon egy pillanatot annak a rémes gondolatnak, mi lenne itt Európában egy világháboru alatt? És utána mi lenne? Vér és nyomor és leégett városok és lepörkölt országok, évszázadok kulturájával a romok alatt. A nagy nihil ülne itt diadalt a vér felett és a szél, amely végig száguldana a vértől gőzölgő Európán, eltépett foszlányait hordozná Európa mostani térképének. És ki tudja, milyen lenne az uj térkép, minő határokkal és ki tudja hol lenne az a vonat, amely a szlávokat, az európai béke anarchistáit elhatárolná a több népektől.

Ez az a játék, amely mindnyájunk vérébe megy. Az ördög, a fekete, rettenetes rém egyelőre még mindig csak a falra festve mered reánk. És fogvacogva kell kérdezni: mi lesz, ha ez a rém lelép a falról? Valami lesz, ami már nem riport, hanem világtörténelem!