A Louvre földszinti nagy csarnokában áll a milói Vénusz, egyelőre hideg és merev közömbösséggel bámulván az elhagyott némaságba.

Óh, de hamarosan, azt hiszem, csodálkozástól nyílik majd tágra klasszikus kőszeme, mikor dübörögve hangzik be hozzá a német katonák lépte, ágyuik kerekének zakatolása s harsányan szólal meg ablaka alatt örömtől mámoros szerenádul, a német katonák harczi nótája. Óh, hogy bámul majd a milói Vénusz őnagysága, mikor hölgyeknek dukáló udvariassággal látogatóba jön hozzá a német császár.

Az a régi anekdota jut eszünkbe, mikor a fiatal asszony három évi házasság után először lépett félre s az első találkozás után csodálkozó bámulattal és őszinte meglepetéssel kiáltott fel: Hát ilyen egy férfi? Szegényke tudniillik sohasem látott még férfit, igazi férfit.

Milói Vénusz őnagysága is ilyen érzelmekkel nézheti majd a császárt, mikor megjelenik előtte. A férfi, az igazi férfi!