Dtum
Login with Facebookk
1914 | Szeptember

A "shrapnell"

Ezzel a névvel jelöljük meg mi is azt az ágyulöveget, amelyről a mostani világháboru folyamán nap-napután olvasunk, részint szenvedőn és szomoruan, részint túláradó örömmel. Ha azt olvassuk ugyanis, hogy ezer sebesült érkezett tegnap Oroszlengyelországból, s ezek legnagyobb része "shrapnell" okozta sebet szenvedett, szomoruak vagyunk, hogy az ellenség lövege talált, viszont jóleső érzéssel állapitjuk meg a hiradások nyomán, hogy egyetlen magyar shrapnelllövés következtében a barbár orosz ellenség hetvenöt katonája némult el örökre a sáncárokban.

 

Mert a shrapnell, ha talál, jól talál és biztosan öl. Szerencsénk - hisz hat hét óta állandóan tapasztaljuk, - hogy ellenségeink shrapnelljei két hibában szenvednek: Rosszul vannak beirányitva, s ha a véletlen mégis jól céloztatja, megközelitőleg sem olyan hatásuak, mint a mieink. Az első hiba oka sokféle, ezt majd abból látjuk, hogy mi mindent kell megcsinálnia a jól kiképzett tüzérnek, hogy a shrapnell találjon, a másik hiba oka igazi orosz hiba: Rossz a gyártás. Ellopták a gyárban a legtöbb lőport belőle, s hogy mégis tele legyen, fürészport kevertek bele. A belsejében lévő acélgolyók helyett olcsóbb, gyengébb, lágyabb fémet helyeztek el, ugy hogy igy nemcsak az érték háromnegyed részét lopták el a hadseregre felügyelő nagyhercegek, hanem a hatás nagyobb részét is ellopatták ezen a réven a gyártó céggel.

 

A shrapnell magyar neve: Kartács. A lényege az, hogy célbaérése alkalmával, ha ellentálló tárgyba ütközik, vagy pedig kellő beállitás mellett a cél fölé érkezve még a levegőben szétrobban és 50-100 gyilkos golyót és száz meg száz löveg szilánkot és fémdarabot szór le az ellenségre. Kétféle kartács van tehát: földön robbanó és temperált, vagy levegőben szétrobbanó löveg.

 

A kartács nem régi harci eszköz. Egy német származásu angol ezredes Georg Schrapnell 1803-ban találta föl. Az ő lövegének az volt a lényege, mint a mainak, hogy a régi tömör ágyulövegek helyett üreges löveget szerkesztett, amelynek belsejében külön lövegeket helyezett el, s ezek a kilövés után bizonyos föltételek bekövetkezése esetén szétrobbannak.

 

A németek tökéletesitették ezt a találmányt, amelynek mai formáját itt mutatjuk be néhány képben. A külső formája olyan, mint a tömör ágyugolyóé. A belseje azonban valóságos szerkezet. Mindenekelőtt föltünik, hogy a tengelyében egy henger van, amelyben egy acélrud fut végig. Az acélrud a löveg csucsában egy erős acélkupban végződik.

 

A kup alatt egy kis rugó van elhelyezve, amelynek az a hivatása, hogy a löveg felütődése pillanatában az acélrudat visszavágja a löveg belsejében lévő robbantó anyagig, amely a nagy ütés következtében szétrobbanva, a löveg belsejében lévő apróbb lövegeket szétvesse. Ez az egyik fajtája a kartácsnak, s a mai hadakozási formában a ritkábban alkalmazott forma.

 

A sáncárkokban hadakozó katonák ellen a temperált löveg a használatosabb. Ez a löveg is hasonlatos külső formájában a tömör löveghez, de a szerkezet lényegesen eltér. Van ugyanis a lövegben egy gyujtókanóc, amely a löveg kilövése pillanatában meggyullad, s mire leégett a végére, a lövegben lévő robbantóanyagot meggyujtja, s még mielőtt a löveg földet ért volna, a levegőben robban szét.

 

Nézzük meg egy példán, hogy milyen bonyolultan aprólékos tényezőkkel kell megküzdenie a képzelt tüzérnek. Az ellenség tőlünk nyolc kilométerre van, s földbe ásott fedezék mögül biztos célzással lövi a mi gyalogságunkat, amely előttünk van vagy 6-7 kilométerre. A gránát, a tömör ágyutüz nem tudja szétvetni a földhányásokat. Ilyenkor kell a shrapnell. A löveget ugy kell beállitani, hogy az abban a pillanatban robbanjon szét, amikor pontosan az ellenség fölé érkezik, s ne legyen e pillanatban magasabban az ellenség fölött, mint legfeljebb negyven-ötven méterre. Ehhez pontosan kell tudni, hogy milyen messze van az ellenség ami tekintettel arra, hogy a távolságot csak távcső segélyével s a térkép ismerete utján lehet megbecsülni, nem is könnyü feladat. Ha ez megvan, ki kell számitani, hogy hogyan kell állitani az ágyu csövét, hogy a löveg repülése közben épen nyolc kilométer befutása pillanatában legyen az ellenséges rajvonal fölött ötven méter magasságban, végül, hogy épen ebben a pillanatban robbanjon szét.

 

Ezt a nehéz ügyet az orosz tüzértiszt talán tudja is, de már az altiszt és a legénységnek fogalma sem lehet róla. Nálunk minden tüzér tudja ezt. Ez az elől emlitett első hibának a magyarázata. Ez alkalommal, csak összehasonlitás kedvéért a kézi granátot is bemutatjuk. Ezt a gránátot acélrudra szerelik, s a gyalogsági fegyverbe helyezve lövik ki. Ezek a gránátok meglehetős nagy - 28-60 milliméter - átmérőjü lövegek, amelyek a célbaérkezésük pillanatában szétrobbannak. A hordási távolság 1200 - 1600 lépés, míg a kartács 6-12 kilométer is lehet

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
1. A shrapnell,magyarul kartács nevű löveg hosszmetszete. A fehér kockák a lövegben lévő golyók átmetszetei 2. A gránát nevű löveg rajza 3. A kézi gránát képe. A hosszú acélrúdnál fogva helyezik bele a gyalogsági fegyver csövét A gyalogsági fegyverbe helyezett kézi gránát, mielőtt még kilőtte volna a fegyverből
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98