Dtum
Login with Facebookk
1915 | Augusztus

Az Imperator

Az „Imperator” német hajó tudvalevőleg szintén a világ ezidőszerinti hajóóriásainak egyike, amely Németország és Amerika közt bonyolitotta le a forgalmat. 

Az ötvenezer register-tonnás uszópalota a hajószemélyzettel együtt mintegy 5000 lelket fogadhat magába, – elképzelhető tehát, hogy mily óriás mennyiségü élelmiszert kell ennek a hajóóriásnak felvennie, hogy a hét napig tartó tengeri uton utasait és személyzetét élelmezhesse. És micsoda konyháknak, főző és raktárhelyiségeknek, edénynek és teritéknek kell lenni a hajón, hogy az étkezés és tálalás rendben mehessen végbe. 

A világ e legnagyobb hajója egyikének konyhaüzeme pedig a kiváltságosak és a gazdag utasok részére való exquisit Ritz Carlton étterem kivételével – amely mint külön magánüzem szerepel a hajón – egy főszakács vezetése és felügyelete alatt áll, akinek a főszakács helyettes és egy egész sereg alkalmazottat kitevő alkalmazott segédkezik. A hajón öt konyha van, mindegyik egy-egy első szakács vezetése alatt.

A konyhák felosztása pedig a következő :
1. elsőosztályu konyha, amely 800 elsőosztályu kajüt-utas élelmezését látja el;
2. a II. oszt. és a III. osztályu konyha egyenként 900-900 II. illetve III. osztályu utas élelmezésére;
ezen kivül van még két gőzüzemü konyha 1800 fedélközi utas és az 1000 főt kitevő hajósszemélyzet élelmezésének ellátására és külön egy zsidó rituális konyha.

Az egész konyhaüzem személyzete (szakácsok, sütők, kukták, cukrászok stb.) mintegy 110 főre rug. 

A konyha fölszerelése a modern technika minden vivmányát felöleli.
A nagy főzőgépek, egyenként 6-8 fütőhellyel, a legmodernebb gőz-sütőkemencék, elektromos üzemü sonkafőző gépek, patent tojásfőző szerkezetek, passzirozó és egyéb efféle segédeszközök és gépek alkotják a konyhák pompás és kényelmes berendezését s az edények mosása is géperővel, elektromos uton történik, ugy a konyhák mint a konyhaszemélyzet munka és lakóhelyiségeinek tiszta és friss levegőjétől és szellőztetéséről elektromos ventilátorok gondoskodnak. A főszakácsnak az I. osztályu konyha mellett külön irodája van. 

Ezt a hajó-főszakácsot pedig szárazföldön foglalkozó kollégái előkelő és kitünően fizetett állásáért ugyancsak irigyelhetik, bár állása nehéz és valóban nagy felelőséggel jár. 

Theodor C. Stüte ur, az Imperator főszakácsa ezelőtt az azelőtti legnagyobb hajón a „Kaiserin Auguste Victoria" konyhaüzemében teljesitett mindenki legnagyobb megelégedésére szolgálatot s személye, tudása és praxisa a lehető legnagyobb garanciát nyujtja arra, hogy a hajó utasai a lehető legjobban, pontosan és tisztán lesznek kiszolgálva.

Akik pedig luxuriozusan, tetemesen drágábban, de azért épen nem jobban kivánnak étkezni, azok a Ritz Carlton csudás pompával diszitett éttermét vehetik igénybe, ahol kitünő szalonzene mellett étkezhetnek és társaloghatnak a duserszényü előkelő utasok. 

Az óriás uszópalota szükségletéről és proviantirozásáról a következő tájékoztató adatok adnak közelebbi felvilágositást : Az Imperator a hét napig tartó Hamburg-Newyork közti utra a következő mennyiségű élelmiszereket hajózza be:
22,000 kilogramm friss hust, 48,000 drb. tojást, 55,000 kilogramm burgonyát, 12,500 kilogramm friss főzeléket, 6000 konzerv dobozt, nagymennyiségü befőttet, kétszersültet, rengeteg füszert, 6500 liter friss tejet, 5200 doboz kondenzált tejet, 3000 kilogramm kávét, 180 kilogramm teát, 200 kilogramm csokoládét és még egy egész sereg más élelmiszerárut. Beraktároz ezenkivül az Imperator a hajó pincéiben 700 üveg u. n. reggeli bort.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98