Dtum
Login with Facebookk
1915 | December

Burián válasza Amerika jegyzékére

A külügyi politika történelmi aktái között nevezetes lesz az a válaszjegyzék, amelyet Ausztria-Magyarország külügyminisztere, báró Burián István intézett Wilsonhoz, az Egyesült-Államok elnökéhez az Ancona nevű olasz hajó elsülyesztése tárgyában a monarchiához küldött éles jegyzékére. Az Anconán állítólag amerikai polgárok is vesztették életüket.

 

Az amerikai jegyzék a diplomáciában szokatlan érdes hangon követel elégtételt és kárpótlást. Burián báró gyorsan megadta a választ. Még pedig az erő és méltóság finom, előzékeny hangján, amelynek élessége egyedül az a metsző guny, amely az amerikai jegyzék jogi alapjának és formájának hiányosságát nagyszerűen jellemzi.

 

Megállapítja a jegyzék, hogy az amerikai elnök elmulasztotta közölni az állítólagos amerikai polgárok nevét és jogigényeinek bizonyítékait. Megbízhatatlan tanuk birálat nélkül fogadott lemondásaival szemben nem lehet Ausztria-Magyarországnak az a feladata, hogy a tiszti becsületszóra szigoruan ügyelő és arra kötelezett, megbízható hajós tisztjeinek vallomását kétségbe vonja. Mindamellett kormányunk kész eszmecserébe bocsátkozni az amerikai kormánnyal, azzal tárgyalni az Ancona ügyét, kifejezvén egyszersmind sajnálkozását, ha ártatlan polgárok vesztették életüket.


Nálunk és Németországban tisztában van mindenki azzal, hogy ha amerikai polgárok életüket vesztették, azért csak ők maguk és Olaszország kormány lehetnének felelősek, ugy mont a Lusitania elsülyesztésekor is az elbizakodott amerikai utazók és az őket felbiztató angolok voltak az okai az életveszteségnek. Legkönynyebb volna minden ellenséges hajónak, hogy bántatlanul szállíthasson hadiszereket ellenünk, csak néhány fogadott amerikai kalandort kellene födélzetére vennie s ezek amerikai állampolgárságának örve alatt kijátszani a mi hadihajóink akcióját. A brit kormánnyal cimboráló ál-semlegesség ilyen rabulisztikája nem téveszti és nem ijeszti meg sem Németországot, sem minket.


Sokaknak feltűnt, hogy Ausztria-Magyarországhoz intézett jegyzék jóval udvariatlanabb, követelőzőbb, sőt durvább volt, mint a Németországhoz intézett jegyzék. Ennek nyilván az az oka, hogy a közelgő elnökválasztásra való tekintettel a sok Amerikában naturalizált némettel, akiknek a szavazásra nagy befolyásuk lehet, nem mernek ujjat huzni.

 

Az amerikai magyarság azonban, amely nem lett amerikai állampolgár és kisebb számánál fogva sem dönthetnek, már kevésbé aggasztja az elnöki szék precedensét. Ezért mer hangosabban dörögni a monarchiával, mint egy nagy bécsi lap helyesen megjegyzi, papirosbombát hajítani felénk. A méltó választ most megkapta. És ez a válasz általános tetszést keltett a szövetséges Németországban is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Báró Burián István, az új külügyminiszter Wilson, amerikai elnök
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98