Dtum
Login with Facebookk
1915 | Július

Merénylet egy amerikai milliárdos ellen

Julius 4-én egy londoni távirat jelentette Newyorkból: John P. Morgan bankár ellen merényletet követtek el. A merénylő kétszer rálőtt és mind a két golyó talált. Az egyik áthatolt karján és átfúrta mellét, a másik felső czombján ment át. A tettest letartóztatták. A hatóságok megállapítása szerint a merénylő jul. 3-ikán este Morgan házában elrejtőzött.


A Morgan elleni merényletet Morgan nyári lakásán, a Long Islandon lévő Glencoveban reggel kilencz órakor hajtották végre. A hivatalnokok vallomása szerint, a kik a merénylőt elfogták, az utóbbi kijelentette, hogy német származásu és kész feláldozni életét, hogy elősegítse a háború befejezését. Kihallgatásánál a merénylő kijelentette, hogy nem volt semmi kifogása Morgan személye ellen és csak azt kivánta hogy beszélhessen Morgannal. A merénylő elmebetegnek látszik. Későbbi jelentések szerint a merénylő vasuton utazott Glencoveba, ott egy automobilt bérelt és Morgan házához ment. Megkérdezte a kapust, hogy lehet-e Morgannal beszélni és a bankár régi barátjának mondotta magát. A mikor a bemenetelt megtagadták, a kapust revolverrel fenyegette. Behatolt a lakásba és rálőtt Morganra. Közvetlen Morgan kertje mellett egy dinamittal telt táskát találtak, a melyet a merénylő hozott magával.


Morgan merénylője kihallgatásánál kijelentette, hogy a tettére való ösztönzést kivülről kapta. Több revolvert és minden elképzelhető robbanóanyagot találtak nála. A sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy Frank Holt-nak hivják és a német nyelv tanára a Cornwal-egyetemen.


A párisi "Matin" jelenti Newyorkból: A lövedék, a mely Morgant érte, alsó testébe hatolt be. A sebesülés súlyos, de nem halálos. A merénylőnél két revolvert, két dinamitpatront és egy nitrogliczerinnel töltött üvegecskét találtak. A merénylő kijelentette, hogy őt Isten rendelte ki Morgan megölésére.


Morgan állapota az utolsó jelentés szerint roszszabbra fordul. Láz állott be, de azt hiszik, hogy Morgant életben tarthatják.


A merénylet áldozatáról a következőket írják:
John P. Morgan távolról sem volt, különösen politikailag, oly súlyos ember, mint az apja, a kinek személyes tulajdonságai és nagystilű egyénisége adtak kiváló jelentőséget. A most megsebesült Morgan nem játszotta pénzügyi téren sem azt a domináló szerepet, mint az öreg, a ki két év előtt halt meg. Az ifjabb Morgan sohasem titkolta rokonszenvét az entente államaival s ellenszenvét Németországgal szemben.


A háború elején, a mikor az amerikai kormány még nagy súlyt helyezett a szigoru semlegességre, az Egyesült-Államok elnöke meghiusította a Morgan-czég kisérletét, hogy Amerikában egy nagy franczia kölcsönt helyezzen el. Abban a pénzügyi konczertben, a mely az európai háború számára való municzióellátást szabályozta, a Morgan-czég előtérben állott s maga a czégfőnök, J. P. Morgan, gyakran személyesen avatkozott bele a tényállásokba. Épp most jön hire, hogy Morgan nagyban fáradozott egy angol kölcsön elhelyezésén is Amerikában.


Ifjabb J. P. Morgan vezetésével a ház, melynek élén áll, egyik vezető finánczczége ugyan Amerikának, de a politikai fény, mely az öregnek életében a czéget övezte, teljesen eltünt. Az öregnek a vágya személyes befolyásra nagyobb volt, mint a vagyonszerzési ösztön; a fiatal Morgan kizárólag pénzember, a kinek egyedüli czélja és minden ambicziója: kihasználni a legvégsőig a jelenlegi konjunkturát. A művészetre nem sok ügyet vet. Mikor apja meghalt, műkincseinek túlnyomó részét aukczióra bocsátotta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98