Dtum
Login with Facebookk
1915 | Július

Mi történt a dumában?

 Pétervárról jelentik:

Miután a duma már a legjobb úton volt ahhoz, hogy a kabinet összeállításában várható változásokat a maga javára aknázza ki, most egy lépéssel tovább megy. A pártelnökök gyülésén szinte egyhangulag elhatározták, hogy azonnal a duma összeülése után javasolni fogják egy honvédelmi bizottság megalakítását, a mely az ország védelme ügyében mint állandó legfelsőbb fórum fog szerepelni. Ennek a bizottságnak az összes központi hatóságok alá lesznek rendelve. A tervezet szerint hat miniszter, a főhadvezér képviselője, a duma és a birodalmi tanács kilencz-kilencz tagja lesz bent a bizottságban. Határozatait egyszerü többséggel hozza. Az a körülmény, hogy a hét magasrangú állami tisztviselővel szemben a parlament tizennyolcz tagja fog állani, a kormányhatalom teljes kivételét jelentené a korona és a hivatásos kormány kezéből.


Hogy pedig a bizottság nemcsak tanácskozó testület lesz, az kiderül a duma pártelnöki testülete által elfogadott tervezet ötödik szakaszából, a mely úgy szól, hogy a bizottságnak nemcsak ahhoz van joga, hogy képviselője útján közvetlenül javaslatokat tegyen a czárnak, hanem ahhoz is, hogy az ülésekbe tetszés szerint bevonhasson bárkit és a bizottság egyes tagjait, vagy más meghatalmazottakat a főhadiszállásra, az egyes vezérkarokhoz, vagy más oroszországi belső katonai kerületekhez kiküldessen felülvizsgálás végett.


Nyomatékosan hangsulyozandó, hogy ennek a javaslatnak előterjesztését az összes pártok vezetői, a szélső jobbpárttól a szoczialistákig elhatározták, úgy hogy a kormánynak nem marad más választás, mint az, hogy a javaslatot törvényerőre emelje.


Gucskov, az ismert oktobrista vezér, a kinek a kabinetbe való belépéséről szintén szó volt és a ki jelenleg a főhadiszálláson tartózkodik, nagyjában ismertette Miklós nagyherceggel a tervezett honvédelmi bizottság összetételét és hatáskörét és a nagyherczeg szószerint így felelt:
- A forradalom tehát nem elég nektek, mindjárt meg akarjátok teremteni a köztársaságot is!
Miljukov kadetpárti vezértől a minap megkérdezte egy előkelő személyiség:
- Mi történnék, ha a korona visszautasítaná ezt az őt jogaitól kétségtelenül megfosztó törvényjavaslatot?
Miljukov erre kijelentette:
- Akkor hát megcsináljuk a korona nélkül!


Ennek veszedelme azonban nem forog fenn, mert a legutóbbi koronatanácson a törvénytervezetet már bemutatták a czárnak.


Megbizható személyiségek azt mondják, hogy a szorult helyzetben lévő czár végül beleegyezett abba, hogy nem fog szembeszállni a javaslattal. Az még bizonytalan, hogy Miklós nagyherczeg hogyan fog viselkedni, de Januskievics vezérkari főnök és Polivanov hadügyminiszter már beleegyeztek jogaiknak tervezett megnyirbálásában. Mindent egybevetve: Oroszországban most már felülről is kezdődik a forradalom.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98