Dtum
Login with Facebookk
1915 | Június

Lemberg!

Derék csapataink Lemberg városát is kiragadták a muszka kezéből. Lemberg visszahódítása még Przemysl felszabadulásánál is fontosabb esemény. Galicia fővárosának az idegen uralom alól való mentesítésében a stratégiai vonatkozásnál is fontosabbnak tekinthetők a politikai konzekvenciák.


Ausztria-Magyarország népei egymással versenyezve adtak kifejezést a nagy esemény fölött érzett őszinte örömüknek. Wienben, Budapesten és a vidéken mindenütt kigyulladtak az örömtüzek és milliók rebegtek hálát a Mindenhatónak, amiért ily diadalhoz segitette a szövetségeseket.


A magyar nemzet most Galicia felszabadulásának épp ugy örül, mint örvendett akkor, amikor sikerült kiverni az oroszokat a Kárpátokból. A közös veszedelem a Habsburgok népeivel megértette a pragmatika szankció jelentőségét és ezentul is vállvetve fogunk küzdeni valamennyien a közös célért.


A sikerekben oly gazdag küzdelmünk és a kivivott diadalok hosszu sorozata megacélozza fáradt karjainkat és uj tettekre serkenti a lankadó hősöket, de egyuttal szilárd hitté, megingathatatlan meggyőződéssé avatja a végső győzelemhez füződő reménységeinket.
Lemberg visszavétele után végkép megszünt a muszka lidércnyomás. Bátran és reménységgel tekinthetünk a jövőbe. Félve tehát a kishitüséggel, és esdekeljenek most elnézésért azok, akik eddig pesszimisták voltak.


Lemberg visszavétele és az orosz hadaknak Galiciából való kiverése bevezetője végső diadalunknak és biztosíték arra, hogy a muszkák közvetlen szomszédságából örökre megszabadulunk.


És most már nemcsak, hogy nem kell féltenünk államiságunkat és magyarságunkat a Galiciai megtelepedő muszka hatalomtól. hanem bizvást hihetjük s joggal remélhetjük, hogy az orosz veszedelemtől végleg megszabaduló Ausztria-Magyarországban a magyar nemzet is végre hozzá foghat majd szebb és biztatóbb jövőjének megalapozásához.


Lemberg felszabadítása nemcsak a cári mindenhatóság összeomlását, hanem a magyar szabadság megerősödését és nemzeti önállásunk diadalát is jelenti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98