Dtum
Login with Facebookk
1915 | Május

Hadaink győzelme és a magyar parlament

Csapataink dicsőséges hadakozása s a páratlan vitézséggel kivivott győzelem jelentősége nemcsak benyomta és áttörte az orosz hadvonalat, hanem a magyar parlamentből is kiüzte azt a szellemet, mely a véderőjavaslatok tárgyalásánál oly vakmerően szembe helyezkedett a trón és a haza a legfontosabb védelmi érdekeivel.


Ha összehasonlítjuk az 1912 juniusi 4-iki eseményeket azzal a magasztos és lélekemelő jelenettel, mely a magyar parlament ez évi május 4-iki ülésén játszódott, még a világháborus kavarodás közepette is szinte hihetetlennek látszik a bekövetkezett nagy változás.


Pedig való tény és örvendetes igazság, hogy a magyar parlamentnek valamennyi pártjai egymásra találtak a közös dicsőség ünneplésében. Még azok is, akiknek politikai hadállásét csapataink diadala és szövetségeseink odaadó becsületes támogatása alapján megrenditette, tartózkodás nélkül, sőt az elismerés és dicsőités legáradozóbb formájának ünneplik a magyar vitézséget, az osztrák-magyar hadsereg és a velük vállvetve küzdő német hadak világra szóló sikereit.


Ez az érzelmi harmónia, a honfi sziveknek ez az együttes lüktetése kifejezést nyert Tisza István miniszterelnök, Apponyi Albert gróf ellenzéki pártvezér és Beöthy Pál házelnöknek a nemzet örömét, vágyait és reménységeit ékesen tolmácsoló szavaiban, melyekkel a szövetséges hadak galiciai sikereit méltattak egy a históriai pillanat jelentőségét megsejtő és áttérő Ház előtt.


És szebb, biztatóbb jövőt igérő általános lelkesedés kifejezésre jutott abban a hódolatteljes izenetben is, mellyel a magyar parlament tudatta a felségével, hogy osztozik a győzelem fölött érzett örömben és büszkeségében.


És szívből fakadó volt a magyar parlamentnek Frigyes főherceg előkelő közvetitésével küldött hálás elismerést a szövetséges hadakhoz a nehéz küzdelmekben tanusított vitéz magatartásáért. Dicső hadseregünk valóban nagy eredményeket ért el nemcsak a harcmezőn, de – a mi kevésbbé tetszett valószinünek még nem régen – a magyar parlamentben is. Vajha hadseregünk e kettős diadala örökre eloszlatna minden félreértést!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98