A munkanélküliség elleni küzdelemre alakult egyesületben tanácskozást tartottak a héten annak a kérdésnek megvitatására, hogy a nők kereseti viszonyaira milyen befolyással volt a háboru. Különösen br. Fejérváry Imréné taglalta behatóan a keresetnélkül maradt nők helyzetét.

Többen szóltak hozzá és tettek inditványokat közéletünk ismert előkelőségei közül is; azonban a tanácskozás pozitiv eredménnyel nem végződött; egyes inditványok meg éppen megkéstek már. Hogy ne uzsorázhassák ki a dolgozó nőket egyes vállalatok (főkép olyanok, amelyekre most nagy csalás miatt rájár a rud), arról a háboru elején kellett volna gondoskodni, valamint védelmet nyujtani olyan alkalmazottaknak, akiknek fizetését megokolatlanul, a háborura való hivatkozással leszállitották olyan gazdák, akik a háboru miatt semmit sem vesztettek.

A kérdést különben is két részre kell osztani.
A munkahiány főképen csak az értelmi foglalkozás terén van a nők között, tehát városi jelenség; a falun és a durvább kézimunka terén az ellenkezőjét látjuk. Sőt ott kényszereszközöket is kellett már kilátásba helyezni, ha nem akarnak dolgozni.

Mert sajnos, Magyarországon általában még mindig nem ismerik a munka nemzeti szükségességét, a dologtól mindenki szabadulni akar, aki nincs nagyon rászorulva, nem ugy mint Németországban. Erre még nevelődnünk kell.

Különösen gondoskodni kellene a társadalmi jólét érdekében is arról, hogy a háboru után a női munkával ne üzzenek uzsorát, rá nem szoruló nők olcsóbb munkájával ki ne szoritsák a harctérről visszakerülő férfiakat, akikre családjuk eltartásának és jobb helyzetbe hozásának gondja vár.