Dtum
Login with Facebookk
1916 | Április

Mesterséges életrekeltés

Három párisi orvosnak évekkel ezelőtt állitólag sikerült volna egy fiatal leány holttestét mesterséges módon életrekelteni s mintegy három óra hosszat életben tartani. Ez a hir pedig De Larmandie ismert regényiró, révén terjedt el. Az a bizonyos három párisi orvos, akiről csak annyit árultak el, hogy mindhárom az egyetemi fakultás jóhirü professzora, egy fiatal leány holttestét igen komplikált eljárás után langyos vizben lemosta és rendkivül erős villamáramnak és mágneserők behatásának tette ki.

 

A fiatal leány erre föltámadt halottaiból, visszanyerte eszméletét és elmondta túlvilági tapasztalatait. Ime, a leány előadása: "Tegnap este mély álomba merültem a kórházi ágyon. Nagyon gyönge voltam. Lassanként elvesztettem öntudatomat, s megszünt minden fájdalmam. Egy bizonyos ideig, nem tudom pontosan megmondani, hogy meddig, abszolút öntudatlanságban, tökéletesen elernyedve feküdtem, teljesen megsemmisülve. Később azonban valami bizonytalan rosszullét fogott el, s ugy fáztam, hogy szinte borzongtam bele. Úgy éreztem, mintha minden életerőm lassanként a szivem felé huzódnék, míg eszméletem agyam egy rejtett zugába vonta volna meg magát.

 

Csakhamar azonban ez a csekély eszméletem is elhagyta testem, de azzal továbbra is benső és csodálatos érintkezésben maradt. Ebben a pillanatban, nem tudom hol, de látni véltem elernyedt, vértelen testemet, s dermesztő hideg levegő csapott meg. Majd, mintha távoli, elhaladó orgonahang gyászének hangjaival olvadt volna össze. Nem tudom pontosan megmondani, meddig tartott ez a lidércnyomásszerü érzés. Most egyszerre egy gyönge ütés, mintha villamos áram ütése lett volna, de nagyon gyönge ütés, hirtelen elszakitotta azt a köteléket is, amely engem még porhüvelyemhez kötött.

 

Most már csak lelki szemeimmel láttam. Képzeljétek magatok elé az első áldozásra készülő, fehérruhás leánykát, akit durva rablócsapat sáron-mocskon át elrabol és ronggyá tép szét. Az én holttestemet is azonképpen a szörnyetegek egész csapata lepte el, mely a merev, vértelen hullát cafatokká tépte szét." De Larmandie azután elmondta még a föltámasztott leány további sorsát. Amikor a leány visszanyerte eszméletét, oly nagyfoku izgatottság fogta el, hogy őrült dühvel rohant az orvosoknak, akiket meg akart fojtani. Hogy csillapitsák, morfium-injekciókat alkalmaztak az orvosok, de az adag bizonyára túlerős lehetett, mert a leány most már örökre elaludt tőle.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Megszünteti tengerentúli kirendeltségeit a Külkereskedelmi Hivatal Megszünteti tengerentúli kirendeltségeit a Külkereskedelmi Hivatal
A Külkereskedelmi Hivatal részint gazdasági okokból, részint pedig...
Mióta játszanak footballt? Mióta játszanak footballt?
A football eredetét eddig is 600-700 évre tették a kutatók, a...
Legyen vége az uszításnak Legyen vége az uszításnak
Nem foglalkozunk a lipótvárosi gyilkolás förtelmes eseményeivel....
Pelle István (BTC) Magyarország tornászbajnoka Pelle István (BTC) Magyarország tornászbajnoka
A MOTESz bajnoki versenyei és ünnepélye kiváló sikerrel zárultak....
Téli kiállítás a Műcsarnokban Téli kiállítás a Műcsarnokban
A milleniumi év óta nem árasztották el ily tömegével a beküldött...
Négy év alatt 7%-kal emelkedett a külföldi idegenforgalom Budapesten Négy év alatt 7%-kal emelkedett a külföldi idegenforgalom...
Az értékes statisztikai évkönyvben, amelynek legujabb kötete az 1933...
Kronstein 20.000 pengőt akart adni, ha rábeszélem válófélben levő...
Darányi Ernőnét vasárnap a főkapitányságról átkísérték az ügyészég...
Alligator-költőgép Alligator-költőgép
Az emberi haszonlesés kikezdte immár a krokodilusok tömegét is. Nem...
Az uj 2 és 5 pengős ezüstpénz november elsején kerül forgalomba Az uj 2 és 5 pengős ezüstpénz november elsején kerül forgalomba
A 2 és 5 pengős ezüstérmék veréséről szóló törvényjavaslatot, amelyet...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98