Dtum
Login with Facebookk
1916 | Augusztus

Balkáni fordulat

A politikai és külpolitikai események nagy tömegében a közvélemény talán nem fordít elég figyelmet a balkáni harctér eseményeire, melyeknek jelentősége pedig szinte napról-napra nagyobb lesz. Nemcsak katonailag, de politikailag is igen nagy hordereje van a németek és a bolgárok macedóniai előnyomulásának és az utóbbi napokban érkezett semleges és entente lapokat olvasgatjuk, ellenségeink nagy zavarából és ijedelméből még tisztábban láthatjuk ezeknek az eseményeknek a jelentőségét.


A mult héten kezdődött meg a bolgár-német előrenyomulás és szinte napról-napra ujabb nagy eredményeket és sikereket hoz. Hónapokig állott a nagy entete sereg Szaloniki előtt és az utóbbi időben egyre hangosabban kürtölte világgá, hogy nemsokára megkezdi a nagy támadást Bulgária és Szibéria felé és délről fogja sziven döfni a központi hatalmakat. Közben a bolgárok és a németek csendben folytatták előkészületeiket és Sarrail seregének első offenziv puhatolózásaira azzal válaszoltak, hogy az egész vonalon megkezdték a győzelmes előnyomulást.

 

Az a félkör, amely az orfanoi-öböltől az albán határig terjedt, egyre jobban szükül és az entente sereg mind gyorsabban kénytelen hátrálni Szaloniki felé. Rendkivül ügyes taktikával, a szárnyak benyomásával kezdték meg támadásukat a bolgárok és a németek s ma már ott tartanak, hogy a szárnyak behajlítása következtében az entente sereg centrumát is a legnagyobb veszedelem fenyegeti.


Politikailag egyelőre még kiszámíthatatlan ennek a jelentősége. Az entente folyton arra számított, hogy Sarrail győzelmes előnyomulása magával fogja sodorni Görögországot és Romániát. Görögország ki volt szolgáltatva nekik és biztosra vették,hogy ha Venizeloszék győznek a választásokon, Görögországot teljesen magukkal ragadják. Ez a szándék most teljesen kudarcot vallott és még ha ilyen körülmények között lehetőségek is a választások, sőt még ha Venizeloszék győznének is, a görög hadsereg akkor sem állhatna már többé az entente mellé.


Románia szempontjából talán még fontosabb a bolgár-német előnyomulás. Románia földrajzi helyzeténél fogva csak akkor remélhetett sikert esetleges beavatkozásától, ha délen Sarrali egy győzedelmes offenzivával le tudja kötni Bulgária haderejének legnagyobb részét, sőt esetleg áttörve a bolgár gyürüt, egyesülne a román hadsereggel.

 

Most azonban épen az ellenkezője történt. A bolgárok egyre gyorsabban teszik harcképtelenné a Sarrail-sereget és frontjuk nemsokára olyan szoros félkör lesz, hogy a bolgár-német hadsereg nagy része felszabadul. Ez a felszabadult sereg pedig a legnagyobb veszedelmét jelentené Romániának, ha az entente csábításainak engedve, csatlakozna az ellenségeinkhez.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98