Dtum
Login with Facebookk
1916 | December

Meghalt szegény Dorrit Weixler

Meghalt szegény Dorrit Weixler, az emberiség legcsúnyább kórja ragadta el és a legdöbbenetesebb halállal. Meghalt, mert szeretett, huszonkétéves korában. Az egyik kisebb berlini operettszinháznak volt a szubrettje, imádták, szép volt, behizelgő, kedves, meleg hangja volt, olyan temperamentumos, amilyen ritka német nőnél, e sorok írója személyesen ismerte és olyan előnyöket jegyezhet fel még nagyon sokat a szerencsétlen fiatal teremtésről, amilyen kevés nőnek tartalma.

 

Filmszinésznő is volt Dorrit Weixler, szép gázsit kapott, olyan hires lett, hogy Magyarországon is akad tizezer fiatal nő, aki őszintén irigyelte a karrierjét, s szegénynek, pályája kezdetén úgyszólván, nyomorultul el kellett pusztulnia.

 

A sors vak és könyörtelen. Tavaly már hallottuk, hogy idegszanatóriumba vitték, de azt hittük akkor, hogy a munka meritette ki, a sok olvasás, művelődés, szerepbetanulás, szinpadi munka, reggeltől késő estig, operettszinpadon, filmateliérben. Nem is sejtettük, hogy milyen borzasztó sors jutott osztályrészéül, amely ime egy esztendő alatt végzett vele.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98