Dtum
Login with Facebookk
1916 | December

Az entente legujabb meglepetése

A bukaresti győzelemmel csaknem egyidejüleg érte az entente-ot Görögországban a második vereség. Jelentősége nem kisebb egy elveszett hadjáratnál, mert valóban ugy látszik, hogy elvesztette a kis államok sorozatában uj áldozatnak szánt Görögországot. Párisi lapok hirei szerint az entente megszakitotta a diplomáciai összeköttetést Görögországgal, követei – bizonyára nem jókedvükből – sietve otthagyták Gör4ögországot és polgáraiknak védelmét az Egyesült- Államok atháni követe vette át. Az entente-államok görög földön tartózkodó polgárai lehető gyorsan távoznak az országokból és az egész diplomáciai akció és az elutazás magán viseli a pánikszerü menekülés jellegét.


Görögország felé kell tehát fordítanunk figyelmünket. Ami most ott történik, ugy lehet, kegyelemdöfése lesz az entente balkáni politikájának. És ha ez lesz, mert láthatólag ennek készül, akkor végképen meghitten javunkra a mérleg nemcsak a Balkánon, hanem az egész délkeleti Európában és – ha hozzávesszük a Románia és az orosz seregek ellen elért legutóbbi nagy sikereket – remélhetőleg egész Kelet-Európában is. Görögország a négyes entente ellen – ez a Balkán kérdés teljes megoldását jelentené, lehetőségét annak, hogy idegen érdekek kizárásával a Balkánországok s az ott közvetlen érdekelt középponti hatalmak és Törökország egy közös diadal jegyében küszöböljék ki ebből a kioltott tüzfészekből a még függő problémákat.

 

Görögország magatartásának uj fordulata a legszebbgyőzelem, amit Konstantin király az ő hü népével és hadseregével az áruló evantinizmus kalandosságon és a vakmerően tolakodó entente-országok minden megvetést megérdemlő erőszakon uralkodott. Tul azonban Görögország a lokális jelentőségü sikerén, a győzelem végeredményében pontot tenne a háboru egy fejezetére. A Balkán megszünne az a puskaporos hordó lenni, amely körül tüzcsóvával jártak a francia és angol gyujtogatók. Egyelőre még bizonyos tartózkodásokkal kell fogadnunk a tudósitásokat, mert azok csak az entente cenzuráján át jutottak hozzánk, de már van reményünk arra, hogy a szaloniki fekély kiirtásánál meglepetés készül Venizelosz és társai számára. A legutóbbi napokban helyreállt, már a közvetlen távirati összeköttetés Athén és Szófia, meg Athén és Konstantinápoly között, megszünt tehát annak a jelentősége is, hogy az entente hazai sikerekkel félrevezesse Görögországot.


A görög csapatokat Larisszában koncentrálják, ahová már a király is állitólag elutazott, hogy seregének élére álljon. Görögország ugy látszik, kész fegyverrel védelmezni önállóságát és véresen fog megtorolni minden merényletet, amelyet függetlensége ellen intéznek.


A görög állásfoglalás fegyveres semlegesség volna és ez is éppen elegendő arra, hogy az ententenak áthuzza minden számitását.


És ha a bolgár-német hadsereg – amint Radoszlavov igérte – döntő csapást fog mérni a macedoniai entente-seregre, Görögország aktiv szereplésének is eljön az ideje.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98