A mai háboru a technika háboruja s bármilyen haditény sikerét olvassuk, lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy ezt valamely technikai alkotás segélyével vitték keresztül csapataink. Az itt látható kép a technika olyan formáját mutatja, amelyet bátran nevezhetünk a technika erő anyjának. Egy vizmű képét látjuk havas hegyi tájon, oldalt meredek havas bércek, a mélyben csekély vizmélységü patak, a baloldalon falakkal támasztott út, a középtájon sirboltszerü épitmény, amelyhez a patak medrén át vezet az erő forrása: a viz. Lássuk előbb magát a művet, hogy azután a felhasználása háborus célokra annál érthetőbb legyen.

A vizmű elektromos erőt állit elő. Azt bizonyára minden olvasónk tudja, hogy elektromos áramot kétféle uton nyerünk általában. Tüzelőanyag felhasználásával nyert energia segélyével és vizi erő utján. Az elektromosságot ugyanis olyan gépi dörzsölés váltja ki fémek érintkezéséből, amely gépeket valami kezdő erő hajtja. Városi villamostelepeket, mint például a fővárosiakat is kőszéntüzelésre berendezett gőzgépi erő táplál, ezek dolgoztatják a dinamógépeket, amelyek fejlesztik az elektromos áramot.

Vannak telepek, amelyeket nem kőszéntüzelés, hanem olaj-, vagy gázanyag tart üzemben, de ezeket is a tüzeléses rendszerü áramfejlesztés csoportjához számitjuk. A másik mód a vizi erő utján nyert villamos áram. Hegyi patakok nagyesésü vize, már a legrégibb korban hasznára volt az embereknek. Ha egyébre nem, de arra már igen régen föl tudták a viz erejét használni, hogy a hegytetőről ledöntött fákat leviszi a völgybe, de szintén elég régi emberi mesterség a vizi malom, amely bizonyára az első lökést adta meg a föltaláló emléknek arra, hogy a viz által hajtott kerékre ne buza-örlő követ, hanem olyan gépet szereljenek, amely elektromos erőt állit elő.

Igy keletkezett a viziturbina, amely a vizmüvek életere, a vizmüvek szive, ahonnan a mű minden táplálékát meriti. A turbina lapátos kerekek müködésén alapszik. A turbina hengerbe nagy erővel ront be vékony sugárban a duzzasztott hegyipatak vize. Ez a vizsugár gyors forgásba hozza a turbina kerekeket, ezeknek a forgó ereje hajtja az áramfejlesztő gépet.

A hegyipatakokat valamely alkalmas helyen medencévé szélesitik, ott annyi vizet raktároznak el, hogy télen, ha a hegyi patak vize leapad, teljesen megfagy, még mindig elegendő viz álljon rendelkezésre, hogy a mü meg ne álljon, mig az olvadás bekövetkezik. A medence fenekéről indul utnak a vizvezető cső, amelyben természetesen a viz még télen sem fagyhat meg. Ez a cső vezeti a nagy erővel zuhanó vizet a turbina házig, be egészen a turbina kerekekig.

Ott, mielőtt a kerekekhez és a viz, a nagy cső hirtelen összeszükül, éppen ugy, mintha a kerti öntöző gummitömlő száját ujjunkkal befogjuk, hogy vékonyabb sugárral, tehát nagyobb erejü vizzel locsolhassunk, s ez a vékonyabb sugár azután azt az erőt adja, amely a turbina kerekeknek a kellő fordulat sebességet kölcsönzi. A képen látható sirboltszerü ház tetején látható az a szerkezet, amely a vizvezetőcső száját szükiti meg a szükséges mértékre. Az elektromosság tehát meg van, ez drótokkal, kábelekkel elvezethető, s ha kell egészen a lövészárkokig, a lövészárkokat védő drótsövényszálakba vezethető.

Az ellenség hatásköréből elvont, tőle elvett elektromos telep van olyan sulyos veszteség, mint sok ágyu elvesztése s ha el nem vehető, még mindig van mód rá, hogy a repülőgépek bombái elpusztitsák. Ha nincs elektromosság, nincs hajtó erő, nincs ivóviz.