Dtum
Login with Facebookk
1916 | Július

A Bruszilov-offenzíva jelentősége

A Bruszilov-offenzíva jelentősége

Taylor brit történész a következőképp értékeli a csatát: A Bruszilov-offenzívában az oroszok negyedmillió hadifoglyot ejtettek. … Ez volt a világháború egyetlen sikeres hadművelete, amelyet egy tábornokról neveztek el. Azzal ért el sikert, hogy megszegte a szabályokat.

 

Akkor vallott kudarcot, amikor alávetette magát a szabályoknak, és ugyanabba az irányba akarta folytatni az előrenyomulást. A németek az 1918-as offenzívájukban okultak Bruszilov sikeréből; a kudarcából azonban nem, és ugyanabba a hibába estek. A Bruszilov-offenzíva komoly politikai következményekkel járt: ekkor tűnt el az osztrák-magyar csapatokból a harci kedv.

 

Nyoma sem maradt az összetartozásnak, a hűségnek; ettől kezdve a Monarchiát a német erő tartotta a háborúban. De nem csak a Habsburgokat tette tönkre a Bruszilov-offenzíva, hanem a Romanovokat is. A galíciai veszteségek jelentették az utolsó cseppet, amelytől túlcsordul a pohár, és a következő évben kitört a forradalom.

 

Ami Bruszilovot illeti, nem bocsátotta meg a cárnak és a főparancsnokságnak, hogy nem támogatták. Két évvel később lelkesebben szolgált Trockíj alatt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Galícia. Az 1915-ben jórészt felszabadított tartomány délkeleti része ismét orosz kézre került Szügyig a hóban, galíciai jelenet
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98