Dtum
Login with Facebookk
1916 | Július

A halálvasut

A Canadian-Pacific vasutat, az Amerikát keletről, nyugati irányban átvágó vasutvonalat épitésének pillanatától kezdve a halál vonatjának nevezik. Nem jogos a név, mert inkább az élet vonalának nevezhetnék, hiszen olyan területekbe vitt életet, ahol azelőtt a halál volt az ur. Egész országnyi földrészek álltak borzalmas mocsár alatt.

 

Ősi erdők talaja volt méteres mocsárban, s e helyek fölött a leggyilkosabb mocsárláz lebegett, ahonnan száz ember közül öt sem jött vissza. Itt kellett vasutat vezetni. A technika győzött a természet fölött, a vasut átmegy a volt mocsárföldön, s a láz is megszünt. Igaz, milliókat érő erdők élete árán történt, de megtörtént.

Nyomról-nyomra csapolták le a mocsárvidéket s ahol már szikkadt a föld, ott meggyujtották az ősvadont. A tűz megölte a lázat. Ez a vasut a világ legnevezetesebb vasutja. A pályája végigvezet a legegyszerűbb pályaépitési szakasztól a legnehezebb jellegű terepen át, mindenütt akkora feladatot állitva az épitők elé, hogy külön-külön vasutnál is épen elég bajt okozna.

 

Itt együtt van a mélység, magasság, hegyomlás, vizomlás, árviz és szárazság, mozgó talaj és rettenetes sziklák, hegymagasságu viadukt és mérföldes alagut, emeletes hid, folyó, amelyet átvezetnek a vasut fölött, alagut, amely átmegy a folyó alatt, hid alul, fölül, szóval minden, ami csak valamely vasut épitésénél előfordulhat. Igy azután nem lehet csodálni, hogy a pálya fenntartása is egészen különleges feladatokat ró a vasuttársaságra. Ilyen egészen különleges gépi berendezés a „Bucyrus” nevü pilótaverő gép, amely vasbetonból való pilótákat ver le ott, ahol kell. Jön a távirat, hogy a folyóáradás áttörte a hid melletti töltés szakaszt, a pályatest leomlott, a sinek a levegőben lógnak.

 

A következő órában már száguld az óriási mozdony, maga előtt tolva a kellő számu betonpilótával fölszerelt „Bucyrus” elnevezésü pilótázó gépet, megáll a veszélyeztetett helyen, a „Bucyrus” testéről fölemelkedik a vasállvány, s már be is van kapcsolva a mozdony gőzgépébe a gőzverő kos. A vasbetonpillér beleváj a megrongált töltésbe, sürün, ahogyan kell, s már hull is a pilóták mellé a kő, amely szoritja oldalt a vizet a hidnyilás alá.

 

A pályatest védelmét, a hibák kijavitását végzi a pilótaverő gép, amely talán más vasutnál alig találna elegendő tág teret. Ennél a „Halálvasutnál”, ahol nemcsak az üzemi méretek, hanem az üzemi balesetek is amerikai szenzációk, úgyszólván napról-napra működik a „Bucyrus”, vagy egy más néven elnevezett gőzüzemü betonpilótaverőgép.

Ha elvégezte a munkát, az állvány, mint az olló összecsuklik és lefekszik vizszintesen a kocsi sikjára. Magát az állványt is mechanikus erő emeli vagy sülyeszti s a pilótaverés nemcsak függőleges irányu erőkifejtésnél használható, hanem ferde irányu, esetleg vizszintes irányu alkalmazásnál.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98