Dtum
Login with Facebookk
1916 | Október

A lövedékek desinficiáló hatása

Müller már 1889-ben kimutatta, hogy arany a bakteriumok csiráit öli; később Behring ugyanezt a sajátságot tapasztalta ezüstnél, higanynál és réznél. Uhlenfort is észrevette, hogy egy franczia réztartalmú lövedék hatása alatt a tápgelatin körül a bacillusok pusztultak.


Müller ezt a sajátságot a fém felületén képződő oxigénhólyagocskáknak tulajdonítja, ellenben Behring a bacillusokon ilyenkor végbemenő anyagcserébe vezeti vissza. Ujabban Messerschmidt kisérletei szerint a lövedékek bacillusölő hatása a rézsó-, illetve egyéb fémsóvegyületekre vezethető vissza.


Ha ugyanis valamely fém húskivonattal érintkezik, akkor a bennelevő ú. n. tejsav sóoldatot választ ki, a rézből kivált tejsavas sók pedig a bakteriumokat ölik. Innen van az, hogy tisztára mosott lövedékeknek kisebb a desinficiáló hatásuk, mint a le nem mosottaké.
Ebből következik az is, hogy rézkilincsek, rézpénzek, melyek oly sűrűn forognak közkézen, ritkábban terjesztik a bacillusokat.

E tárgyakat bevonó izzadás, vajsavat tartalmaz, mely aztán a rézzel desinficiáló hatásuk, mint a le nem mosottaké.
Ebből következik az is, hogy rézkilincsek, rézpénzek, melyek oly sűrűn forognak közkézen, ritkábban terjesztik a bacillusokat.

E tárgyakat bevonó izzadás, vajsavat tartalmaz, mely aztán a rézzel desinficiáló vegyületet képez. A réztartalmu lövedékek desinficiáló hatása is úgy magyarázható meg, hogy a test izzadása, a kéz nedvessége stb. folytán olyan fémvegyület keletkezik, a melynek a leirt tulajdonsága van.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Németország kapitulált Németország kapitulált
A világ óriási izgalommal értesült vasárnap délután arról a hírről,...
Rövidek Rövidek
A washingtoni angol követ megjelent a külügyi hivatalban, hogy átadja...
Amikor a császárnak sincsen pénze Amikor a császárnak sincsen pénze
Sokszor mondják azok, kiknek szűkiben van a pénz : Haj, csak annyi...
Gellért Oszkár -  Versek Gellért Oszkár - Versek
Őszi est a budai balkonon Valahol a Parlamentnél Vörösen kelt...
A MAC nemzetközi versenye A MAC nemzetközi versenye
A MAC versenyére beharangozott külföldi atléták közül egy sem jött el...
Az aquincumi ásatások Az aquincumi ásatások
A magyar fővárosnak ősrégi és oly érdekes multja, az ó-budai Aquincum...
A téglaspekuláció letörését sürgetik az építőiparosok A téglaspekuláció letörését sürgetik az építőiparosok
Nagy érdeklődés mellett tartották meg a fővárosi ipartestületek közös...
Steinheilné regénye Steinheilné regénye
Legutóbb beszámoltunk olvasóinknak arról a nagy bűnügyi...
A titokzatos erőkorong A titokzatos erőkorong
Nincs ujságolvasó ember manapság, aki ne kísérné többé-kevésbé...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98