Dtum
Login with Facebookk
1917 | Április

X-sugarak elhajtása fémekben

Mint ismeretes, a Röntgen-sugarak kristályokban elhajlást szenvednek. A kristály úgy viselkedik, mint az optikai rács, a nyilások az atomok közei. Ejtsünk kristályra X-sugarakat és a kristályról jövő sugarak útjába tartsunk fényképezőlemezt. Az elhajtott sugarak szabályosan elosztó foltokat keltenek. A kép a kristály minősége szerint változik.

Schmidt az X-sugarakat diaphragmák sorozatán át igen vékony fémrétegre ejtette. Az utolsó nyílás 1 mm. átmérőjű, tehát a lemezt keskeny sugárnyaláb érte. A fémlap mögött, vele párhuzamosan, 10-20 cm távolságban volt a fényképező-lemez. A nyert képek lényegesen különböznek a kristályok segítségével előállított diffractio-képektől.

Közepén, az egyenes irányban terjedő sugarak helyén sötét folt keletkezik. A többi folt szabálytalanul oszlik el, nem is egyformán erős, hanem az erősség is szabálytalanul változik. A középről sugaras irányban sávok haladnak. Ha az X-sugarak réz. aluminium-, vagy ezüst-lemezen haladtak át, akkor a középső foltot gyűrűk veszik körül.

Különösen az elekrolytikus úton nyert rézlemez kelt éles és szabályos gyűrűket. Az öntött és kalapált rézlap gyűrűi kevésbbé élesek. A többi vizsgált fém (Li, Na, K, Fe, Ni, Co, Zn, Pb) diffractioképében gyűrű mutatkozott. A következő behatóbb vizsgálatoknak kell eldönteniök, vajjon ezeknél a fémeknél egyáltalában keletkeznek-e gyűrűk. (Phys. Zeitschr., XVII. 555. 1916.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98