Dtum
Login with Facebookk
1915 | Január

A röntgen-sugarak interferentiájának utánzása fénysugarakkal

Miként ismeretes, Laue és társai 1912-ben végre elő tudták állitani az X-sugarak hullámtalálkozását. Az X-sugarak hullámhossza sokszorta, átlagosan 10,000-szer kisebb az ibolyántúli sugarakénál, azért a mesterségesen készült optikai rácsok nyílásai túlságosan széleseknek bizonyultak. A kristályokban a moleculák szabályosan helyezkednek el egymás mellett. Ez vezette Laue-t arra a gondolatra, hogy rács gyanánt kristályt használjon. A moleculák közei a rács nyílásai.

 

Míg azonban az optikai rács nyílásai egy síkba esnek, addig a kristály egymás alatt levő molecula-rétegei térbeli rácsot alkotnak. Az interferentia-kép nem a színes sávok sorozata, mint a fénysugaraknál, hanem szabályosan eloszló foltokból áll. A mint más kristályon állítjuk elő a Röntgen-sugarak interferentiáját, a moleculák eloszlása változik, tehát a foltok is másképpen helyezkednek el. A kép teljesen megfelel annak, a mit az elmélet alapján várni lehetett, ha az X-sugarakat olyan elektromágneses hullámoknak tekintjük, mint a fényt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Laue féle kristályon  elhajlott sugár fotográfiája A kristály modellje Laue féle Sugár eljalás imitációja fénnyel (és kristállyal) Max Von Laue
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98