Dtum
Login with Facebookk
1917 | December

Kié a kabát?

A krónika még abban az időben kezdődik, amikor még boldogságtól és jóléttől hemzsegő vala ez az ország. Telt mindenkinek mindenre. Kereskedő, iparos és fogyasztó közönség még a hitel révén érintkezett kölcsönös megelégedésre. Mostani zimankós időben például egy prémes télibunda sem tartozott a szenzációk közé, részletletagadásra beszerezte az is, aki nem volt pont hadimilliomos. Ilyennel jeleskedett tehát történetünk egyik hőse is, egy szinész.


De fordult az idő kereke, kiütött a háboru! A mi szinészünk is csukaszürkébe öltözött és ment a hazát védeni, ki a harctérre. A téli bunda pedig odahaza pihent a szekrényben, mig egy haszontalan betörő fel nem zavarta nyugalmából és el nem zálogosította.


A szinész káromkodott, mikor megtudta, a rendőrség nyomozott, a télikabát azonban akkor már a licitációt is megjárta. Elárverezték és igy jutott nemrég egy ur birtokába, aki kedvelte az eleganciát és ecélból az uraságoktól levetett ruhákat sem vetette meg.


A véletlen azonban nagy cselszövő. A szinész a rokkantak sorsára jutott s ujra civilt öltött. Hideg volt, a szél gorombán csapkodott... Bizony fázott a szinész nem tulságosan vastag felöltőjében, melyet a sors, helyesebben a betörő még kegyelmesen meghagyott neki. Hogy, hogynem eszébe jutott a pompás télikabát. Milyen nagyszerű volna, ha megvolna. Vajjon sejtette-e az a csirkefogó, aki ellopta, hogy mennyi bajt csinált?! Nem elég, hogy most a felöltőjét kénytelen kinevezni télikabátnak, hanem ráadásul kellemetlenkedik most a szabó is, aki a tekintetes járásbiróságnál makacsul követeli a bunda árát. Mivelhogy a szinész éppen csak az első részletet fizette le.


Amint így elmélázott szomorú sorsán... egyszerre csak egy ur került vele szemközt pompás téli bundában; - az ő prémes kabátjában. Igen, ezer közül is felismerné, megesküdnék rá: ez az ő télikabátja. Egy ideig követte azt az urat s végül hirtelen elhatározással eléje lépett.
- Bocsánatot, honnan vette uraságod ezt a télikabátot? A megszólított eleinte alig tudott szóhoz jutni a meglepetéstől.
- De mi köze hozzá? – méltatlankodott aztán.
- Igen is van! – állhatatoskodott a szinész. – Mert ez a kabát, amelyik uraságodon van, az én kabátom, tőlem pedig ellopták.... Különben tisztázza azt majd a rendőrség.


Ugy is történt. A rendőrségen csakhamar kiderült a tényállás. A szinész igazolta, hogy a bunda az övé volt, tőle pedig ekkor és ekkor egy betörő ellopta. A bunda birtokosa pedig igazolta, hogy ő annak rendje és módja szerint vette a kabátot egy zálogházi árverésen.


Kit illet hát a bunda: A szinész erősködik, hogy az az övé, mely tényálláson az mitsem változtat, hogy ellopták.... Ellenfele pedig vitatja, hogy ő zálogházi árverésen szabályszerűen megvette a bundát, e szerint ő a jogszerinti tulajdonos. Az előzményekhez meg semmi köze. Hogy pedig még bonyolultabb legyen az eset, a szabó is előállott a bundához való tulajdonjogával, mert a szinész azt egyáltalában nem fizette ki, eszerint a bunda visszajár neki...
A biróságnak nehéz jogos esete lesz, amikor majd el kell döntenie, hogy – kié a kabát?!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Zane Grey Zane Grey
Meghalt Zane Grey, olvasom az angol irodalmi újságban. 1875-ben...
1905-ben nőtt a kőszén iránti kereslet 1905-ben nőtt a kőszén iránti kereslet
A salgó-tarjáni kőszénbánya részvénytársulatnál már 1905. év elején...
Vízmentes szövetek készitése Vízmentes szövetek készitése
A harcztéren küzdő katonáknál megbecsülhetetlenül jó szolgálatot tesz...
Az Egyesült Államok helyettes elnöke a demokrácia győzelméről Az Egyesült Államok helyettes elnöke a demokrácia győzelméről
Wallace az Egyesült Államok helyettes elnöke, a moinesi nemzeti...
A Boronkai csoda, vagyis: János, az utolsó gavallér A Boronkai csoda, vagyis: János, az utolsó gavallér
Hires gavallérok, hová lettetek, tüntetek. Mintha már csak emléketek...
A XXX. országos tenyészállatvásár és gépkiállítás A XXX. országos tenyészállatvásár és gépkiállítás
Folyó hó 9-én délben nyitotta meg Horthy Miklós kormányzó a XXX....
Élményeimből - Munkácsy Mihályról Élményeimből - Munkácsy Mihályról
Most, hogy síremléke felavatása alkalmából újra napirendre került a...
„A furfangos özvegy” „A furfangos özvegy”
Goldoni komédiáját – commedia dell’Arte törvényes...
Kállay Miklós és Antal István Nyiregyházán Kállay Miklós és Antal István Nyiregyházán
Kállay Miklós miniszterelnök lelkes ünneplés közben szólalt fel s az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98