Dtum
Login with Facebookk
1917 | Február

Schöpflin Aladár: Nemzeti Irodalom

Kozmopolita költészet. Ezt a jelszót Arany János fogalmazta meg, kritikájául azoknak a költői törekvéseknek, melyekben az ő korában a nála fiatalabb nemzedék, a hetvenes évek ifjúsága igyekezett kinyilvánítani magát. S ez a jelszó azóta mintegy állandósult, ma is minduntalan felhangzik az újabb és újabb irodalmi törekvések megrovásául.

 

Egyike ez ama nagyon csekély számú kritikai szempontoknak, amelyek gyökeret tudtak verni a közönség széles rétegeiben s ez az a szempont, amely szerint nálunk két-három nemzedék óta a kritika egy számottevő része az irodalmat osztályozni szokta. Nemzeti-e, nem eléggé nemzeti, vagy éppen nemzetietlen, ez az a kérdés, amelyet az íróval leggyakrabban szembeállítanak.

 

Rendszerint csak általánosságban, mert hogy miben áll pontosan s min múlik valamely irodalmi mű, vagy egy író egész munkásságának nemzeti vagy nemzetietlen volta, más szóval, mik a követelményei annak, hogy nemzetinek tartsuk s milyen kritériumok megléte vagy hiánya teszi nemzetietlenné - azt határozottan megállapítani még alig sikerült bárkinek is.

 

Éppen ezért talán érdekelni fogja t. hallgatóimat, ha erre a problémára néhány szemponttal és megjegyzéssel rávilágítok, anélkül, hogy kimeríteni akarnám, mint ahogy ilyen bonyolult kérdést egy ily rövid előadás keretében kimeríteni nem is lehet.

Arany a "kozmopolita költészet" szavát azokra a fiatal költőkre alkalmazta, akik az ő öreg korában léptek fel. Bizonyos tekintetben illett is egy részükre ez a meghatározás, kivált, ha Arany költői szelleme szempontjából nézzük: idegen költők, Heine, Hugo Viktor, Byron hatása alatt állottak, formában csaknem kizárólag az úgynevezett nyugat-európai formákat kultiválták s mondanivalójukban is kevés volt, ami specifikusan magyar emberre vallott.

 

Nyilvánvalóvá lett ez mindenki előtt, ha például Reviczky Gyula líráját vizsgáljuk meg ebből a szempontból. Fokozta ezt a benyomást, hogy - ugyancsak Arany rosszallásával - csaknem kizárólag lírikusok voltak s a lírában, hacsak nincs igen pregnáns költői egyéniségről szó, az egyetemesen emberi alatt sokkal rejtettebbek a nemzeti gyökerek, mint az epikában, ahol már a tárgy megválasztása és kezelése módja is feltűnővé teszi a költőnek nemzetéhez való tartozandóságát.

Ennek az egyidőre beállott nemzeti elszíntelenedésnek az okát, aligha tévedek, ha némi részben éppen magának Arany Jánosnak a hatásában látom: az Arany költészetének reakciója mutatkozik meg benne. Az Arany után jött, nála sokkal kisebb tehetségek nem tudatosan, programszerűen, de ösztönszerűen érezték szükségét annak, hogy tőle elkülönítsék és függetlenítsék magukat.

 

Ha ott folytatják, ahol ő megállott, nem bírtak volna hatása alól szabadulni, epigon-voltuk nagyon is feltűnővé lett volna. Nem is lehetett volna ott folytatni, legfeljebb egy Arannyal egy-színvonalú tehetségnek, mert Arany abban az irányban, amelyet ő jelent számunkra, egyelőre tovább nem fejleszthető tetőpontot jelent.

 

A magyar költői munkának az a koncepciója, amely Kazinczynál idegen hatások túlnyomó voltával kezdődött s aztán nemzedékről nemzedékre mind jobban összeforrott a magyarság lelkével s mind jobban és teljesebben a magyar gondolat megtestesítésének fogadtatott el, Arany költészetében találta meg egyik végső megoldási formuláját. A további fejlődésnek tehát új megoldásokat kellett keresni. Bizonyos mértékű újrakezdés szüksége állott be, a két alap-tényező, az egyetemes európai és a specifikusan magyar közül, ellentétben Arannyal, az előbbire ment át a nagyobb hangsúly.

Ennek a fordulatnak azonban van egy mélyebben rejlő oka is, a magyar életnek s vele a magyarság életfeltételeinek és egész kulturális berendezkedésének az az átfordulása, amely éppen Arany öregkora idején kezdett végbemenni. A múlt század elejének reformjai nem csupán az állami berendezkedést változtatták meg, hanem a lelkeket is. A magyar földet három generáción át az eszmék bő jótevő, meleg esője érte, a termékenyítő nedvek mélyen behatoltak a talaj élet-fakasztó titokzatos méhébe s az eddigitől eltérő növényzetet növesztettek ki belőle.

 

Egy új generáció kezdett feltünedezni, más szellemmel, más élet-ideálokkal, más lelki berendezéssel és ez az új generáció más életkörülmények közé került. Megkezdődött a magyarság hozzáalkalmazkodása az új állami, gazdasági és társadalmi rend föltételeihez. A politika csupa új problémák megoldásával kellett hogy bajlódjon, a kulturális intézmények új kereteket kaptak és új eszmékkel teltek meg, a gazdasági és társadalmi élet teljesen átalakult.

 

Hogy csak egyes példákat említsek meg: az új állami rend egyre nagyobb számát szívta az állam szolgálatába az intelligenciának, egészen új tisztviselő osztály keletkezett s egyre sokasodott; ezzel apáikétól gyökeresen különböző életviszonyok közé kerültek a 48 előtti táblabírák, vármegyei tisztviselők, protestáns papok és kollégiumi tanárok fiai és unokái így keletkeztek más egész új néposztályok is, amelyek a régi Magyarország társadalmi szervezetében vagy egyáltalán nem, vagy csak igen kezdetlegesen voltak meg.

 

A fejlődés a kultúr-élet teljességét törekedett megvalósítani, a régibb korokból fennmaradt hézagokat kitölteni. Különösen nagy volt a hézag a közgazdaság és általában a városi élet terén, akkor kellett még csak megteremteni, jóformán a semmiből, a magyar kereskedő és modern iparos osztályt s akkor lépett be a magyar életbe egy egészen új elem: az ipari munkásság egyre szaporodó tömege. Roppant költözködés kezdődött: a magyarság beözönlése a falukból a kulturális, kereskedelmi és ipari centrumokba.

 

A szellemi és fizikai munkában való szükségletet a magyarság nem tudta kiállítani a maga létszámából, magához kellett vonnia nemcsak a régi, nagyobbára németajkú városi polgárságot és egyéb a magyarsághoz készségesen csatlakozó nemzetiségi elemeket, hanem nagy tömegét a külföldről beözönlötteknek is. Ezek a nem-magyar elemek nemcsak nyelvileg, hanem érdekeikkel, egzisztenciájuk minden szálával is hamar beolvadtak a magyarságba, de természetesen megőrizték más fajból való őseik örökségeképpen a magyarétól elütő mentalitásukat is.


Ily módon teljesen átalakult az egész magyar világ. S ebbe a kavargó tömegbe folyton hullottak az új eszmék, amelyek addig a régi magyarság előtt jórészt ismeretlenek voltak, mert meggyökeresedésükre nem volt talaj. Egészen új érdeklődési és érvényesülési területek nyíltak meg.

 

Deák Ferenc és csaknem minden kortársa még játszhatott nagy és dicső politikai szerepet mélyebb közgazdasági tájékozottság és érdeklődés nélkül, az új kor politikusának már mellőzhetetlen lett a közgazdasági készültség.

 

A technikai tudomány a forradalom előtti magyarságban még alig játszott szerepet, magyar ember csak egészen elvétve ment technikai pályára. Most pedig egyre nagyobb magyar technikus-gárdát kellett nevelni. A képzőművészet és zene iránti behatóbb érdeklődés csaknem egészen hiányzott a 48 előtti korszaknak még kiválóbb szellemeiből is, esztétikai érdeklődésük mondhatni teljesen az irodalomra szorítkozott; az új nemzedék mindinkább felfedezi, mint az alkotás és élvezés új terrénumait, a művészet többi ágait.

 

Az eddig csaknem kizárólag humanisztikus magyar műveltség mind jobban eltelik természettudományi eszmékkel s a klasszikus nyelvek tanításában feladatát kimerítettnek tekintő régi iskola helyébe az új lép a maga széleskörű sokoldalúságával. S ami mindenekfelett fontos: bevonultak az ily módon kiszélesedő magyar kultúra közösségébe a népnek azon rétegei is, amelyek addig csak nagyon laza vagy egyáltalában semmi kapcsolatban nem voltak vele.

Ez természetesen a szükség kényszerítő erejével átalakította a magyar gondolkodást. Mindenekelőtt megbontotta a magyar világfelfogás addigi egységét. Az Arany generációjának minden művelt magyar embere minden egyéni és temperamentumbeli különbségen belül egyformán gondolkodott, lényegében ugyanazt a képet alkotta magának a világról s az önmaga helyzetéről a világban.

 

Az egész magyarság alapjában véve két részre oszlott: a parasztságra s a nemességre, amelyhez teljes erkölcsi és érdekbeli szolidaritásban csatlakozott a javarészt belőle kivált honoratior-osztály is.

 

Ez a két réteg önmagában homogén volt, a közös érdek, közös műveltség, az egyforma életfeltételek megteremtették a világnézet egyöntetűségét. A társadalmi szervezet teljes kiépülésével, az új osztályok keletkezésével, a régieknek átalakulásával vége volt ennek a homogeneitásnak: a falusi birtokán megmaradt nemességtől eltérő világképet kezdett alkotni magának a nagyrészt belőle kivált hivatalnokság, megint más attitudeben állott a világgal s a specifikus magyar világgal szemben a többi újonnan alakult osztály.

Észrevétlenül, de a forradalmi átalakulás hirtelenségével más lett a magyar világ, még pedig látszatra kevésbé magyaros. A 48 előtti magyar társadalom a maga sajátszerűségében, elmúlt századokra emlékeztető kialakulatlanságában valami egészen speciális volt, egy sehol másutt fel nem található s minden mástól különböző társadalmi egyéniség.

 

A kiegyezés utáni kor magyar társadalma néhány évtized alatt csaknem teljesen feladta ezt a speciális jellegét, fő vonásaiban s mindinkább részleteiben is mind hasonlóbbá vált a nyugati népek társadalmához.

 

Ha végig mentél volna a negyvenes évek valamely magyar városának utcáján, láttál volna magyar embereket, magyar ruhában, mind megannyian prókátorok, táblabírók, megyei urak, papok, kollégiumi tanárok, földesurak - azt a képet láttad volna, amelyet Arany János gyermekszeme magába vett, mikor Nagyszalontáról először felkerült Debrecenbe kollégiumi diáknak.

 

Mennyire más emberek voltak azok, akik nem is egészen félszázad múlva koporsója körül gyülekeztek s a nagy nemzeti veszteség gyászával kísérték a kerepesi temetőbe! Ez alatt a nem egészen ötven esztendő alatt hozzá-uniformizálódott a magyarság Nyugat-Európához. A nyolcvanas évek magyar élete már jobban hasonlított bármely más nyugati nemzet életéhez, mint a régi Magyarországéhoz.

 

Csodálhatni-e, kivált ha figyelembe vesszük a kora fiatalkori benyomások és tapasztalatok döntő fontosságát a karakter, az ízlés, az egész világfelfogás kifejlődésére, ha Arany János és kortársai ebben az új világban idegennek érezték magukat s idegennek érezték maguktól ezt az új világot? Ők idézték elő, az ő munkájuk tette lehetségessé kifejlődését, belátták és tudták történelmi szükségességét, de a tragikumukhoz tartozott, hogy nem tudták magukat feltalálni benne. Ők a modern Magyarország Álmos vezérei, odavezették népüket az új Magyarország határáig, de maguk már nem tudtak élni benne.

S ebből az új Magyarországból új irodalom kezdett kisarjadni. Megváltozott az irodalmi terrénumok közötti egyensúly: míg azelőtt az irodalom súlypontja a versre esett, most mindinkább előtérbe kezdett jutni a regény, a novella és a dráma. Mindinkább más lett az irodalom álláspontja az élettel szemben, a romantikától egyre jobban a realizmus felé fejlődött. Érezhetővé vált, hogy a más életfeltételek közé került emberek másképpen reagálnak érzelmileg az élet élményeire.

 

S megváltozott, tömegében meggyarapodott a közönség, amelynek számára az irodalom dolgozott, már nem csupán a falusi nemeseknek és kisvárosi lateinerekből állott a magyar író olvasóinak tábora, hanem mindinkább a nagyvárosi polgárság, hivatalnokok, kereskedők, technikusok, orvosok, iparosok igényeit és életformáit tartotta szeme előtt az író. S megváltozott magának az írónak a társadalmi helyzete: az írók már nem a közhivatalokban helyezkedtek el, hanem a sajtóban, az írás mindjobban kenyérkereső foglalkozássá vált, az íróság önálló társadalmi csoporttá.

Belül is megváltozott az irodalom: új mondanivalók, az életről való új koncepciók jelentkeztek, amelyeket új formákba igyekeztek ömleni. Ahogy levetette speciális nemzeti színét az egész élet s hozzá hasonult az általános európaihoz, épp úgy mind újabb s újabb elemeket vett fel magába az irodalom is.

 

A magyar irodalom sohasem volt, nem is lehetett olyan mértékben autonóm, mint például az angol vagy a francia, mindig többé-kevésbé függött a nagy európai irodalmaktól s ebben az időben egyre fokozódó mértékben kezdtek beáramlani a kultúrfejlődés csatornáin az európai eszmék és formák.

 

A régi tradíció élt azért tovább: Arany nyomán igyekezett folytatni a munkát néhány tehetségesebb követője, Petőfi hatása is eleven volt még, Jókai még élt s mellette az ő példáján buzdultak olyan kitűnő tehetségek, mint Mikszáth, Baksay s mások egynéhányan; de ez a tradíció már nem volt olyan kizárólagos: mellette, vele összevegyülve, néha ellenére is új fejlődés kezdetei mutatkoztak.

 

Az irodalom már nem volt többé olyan egyszínű, mint azelőtt, az élet mélyeiből minduntalan új hangok hallatszottak, eleinte halkan és félénken, lassanként mind jobban erősödve, a magyar élet új fejlődési irányaival párhuzamos új fejlődési irányait mutatva az irodalomnak.

Lehetetlen elképzelni is, hogy az átalakult magyar életben mindenben a régi nyomokon maradhasson az irodalom. S amint megláttuk az új irodalmi fejlődésnek organikus kapcsolatát az élet fejlődésével, el volt döntve az a kérdés is, hogy ez az új fejlődés kevésbé nemzeti jellegű-e, mint az volt, ami megelőzte.

 

Annyiban kevésbé nemzeti jellegű, amennyiben az egész magyarság kevésbé nemzeti jellegű lett. Arany János szemében csakugyan érthető, ha kozmopolitikusnak látszott, mert ő a dolgok természete szerint a maga megszokottságai és a maga generációjának mértékei szerint mérte s mint kortárs, nem láthatta gyökereit oly világosan a nemzeti élet átalakulásában, mint mi maiak.

 

Bizonyos mértékben úgy állott vele szemben, mint a Gvadányi Peleskei nótáriusa a tizennyolcadik századi Pesttel szemben. S fokozta benne ezt a benyomást az is, hogy azok a költők, akiket a "kozmopolita költészet" jelszavával megrótt, nagyrészt kevésbé pregnáns egyéniségek voltak, akik az idegen hatásokat nem a mindent szabadon és egyénien magába olvasztó originalitás, hanem az utánérzők módjára fogadták magukba s ezért az idegen íz erősebben is volt rajtuk érezhető.


Akik azonban az Arany utáni kor irodalmában igazi egyéniségek voltak, azok meg tudták őrizni munkájuk magyar ízét, az új idők új benyomásait a maguk magyar lényébe beolvasztva tudták formába önteni. Példa erre Mikszáth, aki a kiegyezés utáni új Magyarország új típusainak, új életformáinak és ideáljainak eleven és színekben gazdag képét hozta irodalmunkba, de mindig érezte és éreztetni tudta újszerű alakjainak és újszerű életviszonyainak gyökereit a magyar talajban.

 

A kor lírájában nem támadt hozzá hasonló élettől duzzadó tehetség s ezért ez a kép színtelenebb, szűkebbek az életperspektívái: a hagyományostól ösztönszerű érzéstől elszakadt, az újat nem tudta pregnánsan és gyökeresen megalakítani.

Ahogy a társadalomban kialakult s kívülről beleszívódott új elemek sem tudtak azonnal és egyszerre hozzáidomulni a magyar históriailag kialakult, korról-korra módosuló, de alapvonásaiban mindig egységes karakteréhez s még sokáig megőriztek magukon némi idegen ízt, épp úgy az új életformákból és feltételekből kibuggyanni készülő új költészet sem tudta azonnal megtalálni az ezeknek megfelelő új formulázásokat s hogy valahogy mégis kifejezhesse azt, aminek kifejezésére belső szükségszerűség hajtotta, a hasonló tapasztalatokon már régen átment nyugati nemzetek már készen meglevő formuláihoz folyamodott expediensül.

 

Ugyanaz ismétlődött, bár kisebb arányokban, ami Kazinczyt és kortársait arra kényszerítette, hogy a koruk-beli magyar elmétől jórészt teljesen idegen eszméik kifejezésére külföldi irodalmakból vegyék a formákat, sőt a nyelvet is hozzáközelítsék a nyugati nemzetek nyelvéhez.

 

S ha Kazinczy törekvéseit nem lehet nemzetietlennek nevezni, sőt ma már nemzeti kultúrkincsünk alapvető értékei közé számítjuk, épp úgy nem lehet kizárni a nemzeti közösségből az Arany utáni kor irodalmának azt a részét, amely az új társadalmi és kulturális fejleményeket próbálgatta irodalmi kifejezésre juttatni. Nemzeti volt ez is, a maga módja szerint, mert a nemzeti életnek bizonyos, ma már pontosan konstatálható erőivel állott szoros kontaktusban.

 

Az irodalom a nemzet, a társadalom életének titokzatos mély rétegeiből tör elő, mineműsége nem egyesek önkényének dolga, hanem organikusan fejlődik a nemzet mindenkori lelki és kulturális állapotával. Az irodalom nem szakít, ha akarna sem szakíthatna a nemzeti élet tradíciójával, ha ez a látszat támad, akkor a figyelmes szemlélőnek észre kell vennie, hogy maga az élet kezd túlhaladni a tradicionálison s az irodalmi változás csak az egész nemzeti élet változásának a jelzője vagy kísérő körülménye.

A nemzeti élet organizmusa mind jobban magához hasonítja a kívülről beleszívódott új elemeket: egészséges szervezetű nemzetnek megvan a maga erőteljes emésztő képessége mindazon eszmék, intézmények és életformák feldolgozására, amelyeket fel kellett magába vennie, hogy a testén kifejlődött új tagokat, izmokat és szerveket táplálni és fejleszteni tudja.

 

Az egészség e próbáját a magyarság az utolsó ötven év alatt fényesen kiállotta: ez alatt a rövid idő alatt csaknem teljesen beolvasztotta magába az új elemeket s ma nemcsak teljesebben, hanem erőteljesebben is van kifejeződve nemzeti egyénisége, mint valaha. A magyarnak új tehetségei mutatkoztak meg, amelyek kellő hatáskör híján évszázadok óta rejtve voltak, a magyar elme mindjobban át tudja fogni a modern műveltség egész roppant széles körét s képesnek bizonyítja magát minden lehetséges kultúrmunka elvégzésére.

 

Az a nép, amely majd ezer éven át alig tett mást, mint szántott-vetett és katonáskodott, ma épp úgy tudja, mint bárki más, a gyárak gépeit szerkeszteni és igazgatni, a vasutak síneit lerakni, a tudomány nagy problémáinak zárt kapuit kifeszíteni, a vászonra s a kőbe az élet leheletét lehelni, a hangok rejtelmes szépségeit új meg új kombinációkban megszólaltatni. Nincs a kultúr-munkának olyan tere, amelyre vállalkozni ma a magyar ész nem merne. S ma már látszata sincs meg annak, hogy ezért a saját originális magyar egyénisége bármi részének feláldozásával fizetett volna.

 

A magyarság ma éppoly egyetlen, eredeti egyéniség módjára áll a többi nemzetek között, mint valaha. Egyes tereken talán nem bírt még fölemelkedni a nagyobb és szerencsésebb nemzetek színvonalára, még mindig a tanítvány szerény magatartásával kell, hogy álljon Nyugat nagy nemzetei előtt, de ma már nyilvánvaló, hogy csak idő és fejlődési lehetőségek kérdése, hogy minden téren felemelkedjék az egyenrangúságra.

Mint életének többi területein, az irodalomban is szemlátomást, nemzedékről nemzedékre látható a fejlődés abban az irányban is, hogy az irodalom mind szorosabb és láthatóbb kapcsolatban forr össze a nemzeti élettel. S amint kitágult terjedelemben s fokozódott intenzitásban a magyar élet, épp úgy kitágult az irodalom láthatára is és egyre intenzívebbé válik az irodalmi munkásság.

 

Ma már nem egy homogén társadalmi osztály a nemzet intelligenciája, különböző rétegek élnek benne egymás mellett, egymással súrlódva, minden réteg részt vesz az a irodalom munkájában és minden réteg megtalálja az irodalomban a maga életideáljainak és formáinak kifejezését. A magyar irodalom ma már nem az az egy-világnézetű irodalom, ami a múlt század közepén volt, amikor az írók úgyszólván mind azonos gondolatokat tápláltak a világ és az élet alapvető kérdéseiről, csak a tehetség és temperamentum különbségei választották el őket.

 

A magyar irodalom ma a legkülönbözőbb világfelfogások, szemléleti és ábrázolási módok küzdő tere, a legkülönbözőbb áramlatok árnyalatok súrlódnak össze benne a régihez kitartóan ragaszkodó, a tradicionálisban teljesen felolvadó konzervatizmustól a minden újítást mohón megragadó forradalmi radikalizmusig.

 

Mindegyre új egyéniségek lépnek fel, új mondanivalókkal és új formákkal, mindegyik a mai magyarság egy-egy új életjelenségét leplezi fel. S minden ilyen új egyéniség, ha igazi egyéniség s igazi tehetség lendíti, minden különösebb vizsgálat nélkül is megállja a próbát: amit mond, azon mindjárt megismerszik, hogy ezt, így, ma csak magyar ember mondhatja.

Nekem rég megérlelődött s irodalmi vitákban és kontraversiákban meggyökeresedett meggyőződésem, hogy a magyar irodalom ma az eddig még el nem ért virágzás állapotában van egy tekintetben: irodalmunk sohasem fejezte ki oly teljesen és gazdagon a magyarság életét és lelki állapotát, mint ma. A mai lírában megtaláljuk csaknem mindazokat a módokat, amelyeken a mai magyar ember mindenféle típusai az élet benyomásaira reagálnak.

 

A regény a megfigyelés egyre mohóbb vágyával s egyre elevenebb rögzítő képességgel próbálgatja képekbe összefogni a mai magyar élet minden jelenségét, a nagyváros életét, a vidéki városét s a faluét s egyre gazdagabb galériáját vonultatja fel a nemzet testéből szakasztott alakoknak. A parasztság, a városi polgárság, a lateiner osztályok, a földbirtokosság - alig van népünknek osztálya, amely ne találna mai magyar regényirodalmunkban kiváló ábrázolóra.

 

Hasonlóképp áll a dolog a drámában is, bár itt valamivel kevésbé nyilvánvalók s halványabbak a speciális magyar élettel való kapcsolatok. S nemcsak terjedelemben bővül szemlátomást, hanem intenzitásban s intellektuális színvonalban is egyre magasabbra jut irodalmi termelésünk. Az olvasók egyre bővülő tömege is mind elevenebb érdeklődéssel kapcsolódik bele az irodalmi közösségbe.

Mégis, gyakran hallunk pesszimisztikus hangokat, amelyek leggyakrabban a nemzeti elszíntelenedéssel s a nemzeti tradícióktól való elszakadással vádolják mai irodalmunkat. Ez a panasz felhangzott már a múltban olyanok ellen is, akiknek a műve azóta már el van helyezve irodalmunk nemzeti értékeinek kincstárában.

 

Rendszerint nem az eleven irodalmi termelés, hanem az irodalmi tudomány műhelyeiből hangzik fel. Az irodalmi tudomány a múltnak kutatója és őrzője, mívelőjének szeme a múlt felé van fordulva s a jelennel szemben gyakran és könnyen esik optikai csalódásba.

 

Minden kor szellemi életének megvannak a maga mértékei, nem lehet elmúlt koruk mértékeivel mérni a mát s nem lehet a fejlődés irányait a múltból merített törvényekkel és követelményekkel megkötni, sem irányítani. Mint az egész nemzeti életnek, úgy egyik fontos tényezőjének, az irodalomnak a fejlődése is, sajátságos belső törvények szerint megy végbe. Ami az irodalomban van, az szükségszerűen állott elő, a szellemi életet meghatározó természeti és históriai kényszerűségek alapján.

 

A botanika vizsgálhatja, mért nő a jegenyefa olyanra, amilyen, de nem állapíthat meg szabályt arra, hogy milyenre nőjön s nincs különben az irodalommal a kritika sem. A kritika könnyen esik abba a hibába, hogy logikai kategóriákat alkalmaz az irodalomra, holott ez természeténél fogva pszichológiai, még pedig javarészében tömegpszichológiai természetű életjelenség.

Nemzetinek lenni s a tradícióval kapcsolatban maradni az irodalomra nézve nem követelmény, hanem a dolgok természetéből adott állapot. Semmiféle irodalom nem vetheti ki maga alól a nemzeti talajt, gyökerei mindig benne vannak, csak néha könnyebben láthatók, néha meg csak gondosabb vizsgálat mutatja meg őket.

 

S a tradícióból ami életképes és amire mindenkor szükség van, az éppúgy átöröklődik az egyik nemzedékről a másikra, mint ahogy az ember örökli őseitől arcvonásait vagy csontszerkezetét. De nem lehet egyetlen kor szellemét mint egyedül érvényes nemzetit mindenkorra kötelező törvénnyé tenni és nem lehet egyetlen nemzedék munkáját az egyedül jogosult tradíció bélyegével ellátni.

 

A nemzetit a maga egész folyamatosságában kell szemlélni, mint a nemzet minden korszakban más és más oldalaival és erőivel jelentkező s mégis mindig egységes karakterének nyilvánulását s akkor beletartozandónak fogjuk látni a mát éppúgy, mint a tegnapot és mint a tegnapelőttöt. Minden régi értéket megőrizni és semmi új érték kifejlődésének útját nem állani - csak ez lehet a jogosult álláspont minden irodalom fejlődéssel szemben.



A szabadkai Szabad Lyceumban január 27-én tartott előadás.

<<
<
1
2
3
4
5
6
7
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Magyarország 1923. évi kardvívó bajnoksága Magyarország 1923. évi kardvívó bajnoksága
Május első vasárnap ugyancsak összetorlódtak a sportesemények. A...
A kisipar adóterheit a kormány is aránytalannak tartja A kisipar adóterheit a kormány is aránytalannak tartja
A magántőkék és háztartási tartalékok elpusztulása s a...
Gorgulov halálos ítélete jogerős Gorgulov halálos ítélete jogerős
A legfőbb semmítőszék szombaton tárgyalta Doumer elnök halálra ítélt...
Óriási szivó kotró-gép Óriási szivó kotró-gép
A Panama-csatorna épitésével kapcsolatban ez eddigi csatornaépitési...
A Horvátországban bezárt magyar iskola A Horvátországban bezárt magyar iskola
A horvát hatóságok gazkodása folytán bezárt magyar iskola ügyét...
A függetlenségi párt és az új kormány A függetlenségi párt és az új kormány
A függetlenségi Kossuth-párt megbizottakat választott a tárgyalásra....
A nemzetgyülés október 15-én megkezdi az uj pénzről szóló javaslat tárgyalását A nemzetgyülés október 15-én megkezdi az uj pénzről szóló javaslat...
A valutareform ügyében még e héten végleges döntés történik. Bud...
Hegyi observatoriumok Hegyi observatoriumok
Az időjóslás már a legrégibb korban divatozott ugyan, de napjainkban...
Mindenütt rossz, de a legkevésbbé rossz: otthon Mindenütt rossz, de a legkevésbbé rossz: otthon
A mai sivár időkben még a közmondások is megváltoznak. Valamikor ugy...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98