Dtum
Login with Facebookk
1916 | Július

Magyar regények



A könyvek iránt föléledt háborúi érdeklődés rávette a kiadókat, hogy elintézzék a háború kitörése idejéből való restanciáikat s új könyvekkel is próbálkozzanak. Ennek köszönhetjük, hogy csaknem egyszerre egész csapat új magyar regény jelent meg, régi kitűnő hírnevű és új íróktól.

 

Nem érdektelen dolog így egyhuzamban olvasni ezeket az új regényeket, mit tudnak a magyar írók, mi érdekeset, talán fontosat is mondanak, milyen viszonyban vannak a magyar regény tradíciójával, milyen új fejlődés ígéreteit s milyen ígéretek beteljesítését hozzák, - általában mit jelentenek az irodalomnak?

Egyelőre négyet nézünk meg közülük.

*

Gárdonyi Géza mindig szerette az elbeszélésnek azt a kedves módját, amikor valaki egy bizonyos helyzetbe beállítva, első személyben, maga mondja el azt a történetet, amelyből a regény vagy a novella kialakul. Megpróbálta ezt a technikai módot mindenféle fogással s nagy tökéletességre vitte. Új regényében [*] már olyan elmés és érdekes keretet csinál a regény köré, amely érdekességre szinte vetekszik a tulajdonképpeni történettel.

 

A regény főszereplője elmondja egész élete történetét, gyermekkorától kezdve. Ez képtelenség volna egyfolytában elbeszélve. A napló vagy önéletrajz formáját mellőzte az író, már többször használta; bizonyára nem érdekelte többé. Más módot keresett tehát arra, hogy az elbeszélésben megszakítások lehessenek. Igen érdekes és jó ötletet kerített elő.

 

Egy budapesti rendőrtisztviselő valami szökevény sikkasztót üldöz Fiuméig, ott nem találja meg, kikombinálja, hogy csak a legközelebbi Amerikába induló hajóra szállhatott föl. Elindul tehát ő is a hajóval.

 

Palermóig vagy Nápolyig majd csak kikutatja a sikkasztót. Figyeli az utasokat. Feltűnik neki egy Amerikába készülő férfi, beszédbe elegyedik vele, valami nagy bűntény tettesét gyanítja benne, beférkőzik bizalmába, beszélteti életéről s így kerül sor a tulajdonképpeni történetre, Szunyoghy sorsára.

 

Fedélzeti séták, vacsora utáni beszélgetések alkalmával mindig annyit mond el Szunyoghy, amennyit elfogad az olvasó, mint egy ültő helyében elmondhatót. Milyen ravasz ötlet ez a hajókázás, hajón az emberek hosszabb ideig kénytelenek együtt lenni, minduntalan egymásba botlanak, hamar bizalmasak lesznek, könnyű elhinni, hogy valaki kitárja egy tegnap még egész idegen ember előtt az egész életét, különösen, ha olyan ember, aki már leszámolt mindennel, örökre elhagyta ezt az életet és új életet készül kezdeni.

 

Közben a keret mindig reálisan kitölti az elbeszélés szüneteit, a rendőrtiszt nyomozása a sikkasztó után, Szunyoghy iránti hol zavarba jövő, hol megerősödő gyanúja, izgatott várakozása, hogy mikor jut az elbeszélés ahhoz a ponthoz, hogy a bűnügy lelepleződik - az a folytonos figyelés, készülődés, várakozás kellemes megszakításokat szerez a hosszúra nyúló történetnek s mindig fölfrissíti az olvasó érdeklődését valószerűségével, s a mindennapi dolgokhoz közelálló voltával mintegy aláfesti a történetnek sorsfordulatokban gazdag, sokszor a meseszerűséget érintő menetét.

 

Az érett, minden kísérletezésen túlesett író módja ez, aki addig próbálgatott egy technikát, amíg teljesen biztosan ura lett s olyan hatásokat tud vele elérni, amilyeneket akar. Értem, ha az írói mesterségben benne élő olvasó ezt a keretet találja a regény legérdekesebb elemének.


Annyival inkább értem ezt, mert a regényben magában megtalálja az olvasó Gárdonyi legtöbb jó tulajdonságát, de ha ismeri az író eddigi munkáit, nem sok újat talál benne. Gárdonyi művészi stílusa, vonzó és az olvasót erősen szuggeráló elbeszélő hangja egész érettségében van meg a regényben, néhány lapja a legszebbek közé tartozik, amelyeket valaha írt.

 

Megtaláljuk Gárdonyi legkedvesebb, talán egyetlen igazán mélyen átélt szerelmi motívumát, két fiatal szív szerelmének minden érzéki szenvedélyességében is tiszta és ideális kiáradását, amely mint valami élet-fölötti erő elsodor maga előtt minden akadályt.

 

Megtaláljuk a nőnek azt a kétféle változatát, amely úgy látszik, az ő tudatában a nő egyetemes típusának két alakba való oszlása, az angyali tisztaságú, minden szépséggel és jósággal teli, szerelmében magát egészen odaadó, a férfihez való viszonyában teljesen felolvadó eszményi nőt s az alapjában nem rossz, de teljesen földi nőt, a ki felületes, szeszélyes, élvezni vágyó, unalmában bűnre is képes, hazug és megbízhatatlan s romlásba dönti a férfit.

 

Az égi és földi szerelem ősi motívumának egy Gárdonyi életfelfogásából szervesen kinőtt változata ez, visszatér majd minden nagyobb művében s körülbelül benne van minden, amit ő a szerelemről s a nőről mondani tud. Ebben a regényben kissé megérzik, hogy a két nőalakot több-kevesebb változatban sokszor ismételte már az író, különösen az eszményi nő, a grófleány alakja ismételten konvencionalitással fenyeget s csak Gárdonyi friss és meggyőző elbeszélő művészete tudja mégis megmenteni.

Megtaláljuk új regényében Gárdonyi élet-filozófiáját is, amely bizonyos józan miszticizmust hirdet, különválasztja az embert az élettől, az életet mint valami az emberre kívülről rárohanó erőt ábrázolja, amelynek azonban fölébe kerekedhetik a belenyugvás ereje által. Nem az élet a nehéz, a fantázia teszi nehézzé, a fantáziát kell legyűrni s akkor az életnek nincs hatalma az ember felett.

 

Az ő Szunyoghyját ugyancsak kergeti, hajszolja az élet, gyermekkorától fogva olyan bőven ontja reá a szenvedést, hogy már-már megsokalljuk, - ő nem sokallja, leküzdi minden baját és pedig igen egyszerű eszközökkel, erős munkával, testi fáradsággal, új meg új célok kitűzésével, s két élet romjaiból elindul új életet kezdeni. Milyen érdekes volna ez az ember, ha életfölötti lelki ereje csakugyan meg volna magyarázva, ha emberfölötti lelket tudnánk benne látni.

 

Csakhogy alapjában egészen mindennapi ember s ezért folytonos fenntartásokkal vagyunk vele szemben, vagy nem tudunk teljesen hinni benne, vagy nehéz azt elfogadni, hogy egy érzékenynek, sőt mély érzésűnek rajzolt ember oly könnyen le tudja rázni magáról a fájdalmat a szenvedélyesen szeretett feleség és gyermek halála, egész életének összeomlása miatt, egyszerűen világgá megy, addig gyalogol, amíg a nagy fizikai erőfeszítés visszaadja lelki egyensúlyát.

 

Olyan ez, mintha valaki szerelmi bánatát hidegvízkúrával gyógyítaná ki. Nagy sorsokat köznapi elemeiken keresztül rajzolni - ezt a módszert Gárdonyi többször alkalmazta történeti regényeiben és sok sikerrel. Ilyesvalamit próbált Szunyoghyval is, de csak az egyes helyzeteket és jeleneteket tudja igazán láttatni, az egész alakot és egész sorsát nem bírta szervesen megcsinálni. Ezért bármennyire szeretjük Gárdonyi gazdag és termékeny elbeszélő tehetségét, meg kell vallanunk, hogy a regényt több helyt lankadó érdeklődéssel olvastuk végig.

 

Gondolkodás-módjában misztikus gondolatok alantjáróan racionalista gondolatokkal elegyülnek - ezért használtam az elébb a józan miszticizmus paradoxális kifejezést - de ez a két ellentétes elem nem tud szervesen összevegyülni. Ezért érezzük Szunyoghyt, éppen azt az alakját, akibe összes alakjai közül talán legtöbbet öntött bele saját életfilozófiájából, mesterségesen csináltnak s nem elevenen megalkotottnak.

 

Minden más alakja, aki ez egy ember körül forog, elevenebb, igazabb, emberibb, egy-kettő közülük bámulatosan finom karakterizáló érzékkel van megalkotva - ezek a mellékalakok, bár csak annyiban van a történetben létjogosultságuk, amennyiben a főalak sorsába befolynak, sokkal erősebben tartják a történet iránti érdeklődésünket. Szunyoghy alakja mellett teljesen pszichológiai és erkölcsi perspektívába van beállítva, a társadalmi és egyéb élet-perspektívák alig játszanak szerepet. Annál erősebben érint az egyedül fontos perspektíva ingatag volta.

*

A szabadságharc irodalmi tárgyalásának módját eddig Jókai állapította meg s ehhez ragaszkodtak az utána következők is. Az embereket és az eseményeket a hazafias pátosz aureolájával vonták be, a lelkesedés és a hazafiúi bánat érzelmi perspektívájába állították, amely nem tűri sem a történelmi, sem a pszichológiai kritikát. Ez annak a generációnak a felfogása volt, amely a maga személyében átélte és csinálta 1848 és 49 eseményeit.

Herczeg Ferenc az utóbb jött, mai generáció szemével nézi a dolgokat. "A fiatalok mindig elmosolyodnak, valahányszor a revolúcióról, meg a szerviánusokról hallanak. Az öregek annyit, de annyit és annyit beszéltek már erről, hogy nem lehet megállni nevetés vagy ásítozás nélkül" - mondja új regénye végén. [*] Halkan és a jól nevelt ember diszkréciójával, de a fiatal nemzedéknek a sokszor hallott dolgokon való ez elmosolyodása adja a regény alaptónusát.

 

Nem magát a szabadságharcot írja meg, hanem annak csak egyik epizódját, a délvidéki sváb polgárok és parasztok szerepét a szabadságharci felfordulásban s alaphangjában van valami része annak a fölénynek, amellyel a kisvárosi polgárságot nézi, az, aki magasra kiemelkedett belőle. S van valami része benne annak a szatirikus szkepszisnek is, amellyel a hűvös, reális ítéletű, illúziókkal leszámolt nagyvilági ember néz mindenre, ami heves gesztus, retorizáló pátosz és romantika.

 

Ez az alaphang, amely igen finoman, halkan és óvatosan, semmiféle érzést nem sértve, de mindig kihangzik az előadásból, a regénynek egyik érdekessége. El kell képzelni ugyanezt a szabadságharci epizódot Jókai Csataképeinek modorában s akkor válik nyilvánvalóvá az óriási hangulat-különbség, amelyen a dolgok három generáció során végigmennek.

Másik érdekessége a regénynek maga a tárgya. A délvidéki svábok, akiket kevés szál fűzött az akkor még egységessé nem szervesedett magyar érzésvilághoz, akik tradicionális kegyelettel fordulnak az uralkodóház felé, a szabadságharcban a magyar urak mellé állnak, a magyar ügyért ölnek, halnak.

 

Mi ennek a magyarázata? Herczeg igen világosan fölfejti az okokat. A kor szabadság-romantikája, a németországi és bécsi szabadságmozgalmak levegője, amely olvasmányok, külföldre járó emberek révén eljut a verseci német nyárspolgárokig.

 

A német karakter, a német kötelesség-felfogás, amelyet az egyik öreg sváb így fejez ki: "Mi németek vagyunk és úgy fogunk viselkedni, ahogyan a német becsület kívánja. A becsület mindig azt kívánja, ha békességben együtt éltünk a magyarokkal, hát álljunk melléjük a veszedelemben.

 

Ha elhagynók őket a bajban, akkor nem volnánk becsületes németek, hanem szedett-vedett csürhe". A bécsi politika esztelen tétovázása, amelyben a felelősséget mindenki igyekszik elhárítani magáról, senki sem mer megkockáztatni egy határozott lépést s ezzel nevetségessé és lehetetlenné teszi magát.

 

Még egyetlen erőt jelentő szervét, a katonaságot is. A svábok és a szerbek között csata folyik és az osztrák katonaság semlegesen nézi, hadirendbe felsorakozva, a polgárháborút, mert a tisztek sehonnan sem kapnak direktívát maguk tartására, nem tudják, mihez fogjanak. Ez a képtelen helyzet - csakugyan úgy történt, ahogy a regényben le van írva - teljesen lejáratta az osztrák kormányt a svábok szemében.

 

Mint a svábok esküdt ellenségeinek, a gyűlölt és rettegett lázadó szerbeknek pártfogója és cinkosa jelenik meg, pártfogoltjai által vagyonukban, életükben, a környéken gyakorolt szupremációjukban fenyegeti s ezzel valósággal kényszeríti őket, hogy önvédelemből a magyarok pártjára álljanak.

 

Ezeket a motívumokat Herczeg nagyon pontos ítélettel s a történelmet reális tényezőire bontó kritikával fejti fel. Csak egy hiányzik tárgyalásából, az epizódszerű verseci eseményeknek szorosabb belekapcsolása a szabadságharc egészébe, ami megadná a históriai regény jellegét a történetnek, amely így, epizódszerűségében egészen novellisztikusan hat. A nagy formától való óvakodás-e ez? Vagy az alaphangban halkan csengő szarkasztikus vonás tiltotta?

Ez a szarkasztikus vonás nem az eseményekre vonatkozik, hanem a szereplő személyekre. Az eseményeket, mindent, amit az emberek tesznek, pontosan mérlegelt históriai fontosságukban látja, a bennük nyüzsgő emberek tűnnek fel kissé kicsinyítetteknek.

 

Közepes sorsú és korlátolt láthatárú kisvárosi polgárok, akiket a kor levegője, az események kényszere sodor históriai érzések és históriai események átélésére. Csak annyira is vannak megrajzolva, hogy különváljanak egymástól és a tömegtől, egyikük sincs kimélyítve, mélyebb gyökereivel bemutatva.

 

Az a néhány vonás azonban, amellyel az író arcképüket felvázolta, biztosan, keményen van felrakva, ceruzarajz módjára, amely kiadja pontosan a megkülönböztető vonásokat, felismerhetővé teszi az arcokat, de kevés bepillantást enged a karakter mélyeibe. Herczeg ennek az ábrázoló módnak a mestere s ezzel aratta nagy sikereit.

 

Legmélyebb és legérdekesebb része ábrázolásának a nemzeti karakterek és típusok különbségeinek szemléltetése, ahogy ugyanazon események közben, ugyanazon indulatok hatása alatt magyarok, svábok, szerbek viselkednek, mozognak, beszélnek és cselekszenek.

 

Ez a szemléleti mód csaknem új irodalmunkban, legalább ennyire karakterisztikus kidolgozásban. S Herczeg Ferencnél új a pátosz megjelenése az ábrázolásban. Két alakját, Damjanicsot és a Fehértemplom vitéz védőjét, Maderspach Ferencet lefojtott, retorikától mentes, szűkszavú pátosszal rajzolja meg. Mégis pátosz ez, az olyan temperamentumokhoz illő páthosz, mint Herczeg Ferenc.

*

A magyar úr, szilaj, hatalmas, uralomra termett, ha kell: duhaj, ha kell, gyöngéd, fölényes és ellágyuló, mindig, minden ízében gavallér, egész férfi, nagy ész és kicsiny cselekvési kedv - ugye ismerjük ezeket a vonásokat egyenkint és együtt? Jókai alkotta meg a magyar úrnak ezt a képét s azóta két generáció írója dolgozott, fúrt-faragott rajta, amíg részletesen, pontosan kirajzolttá és - konvencionálissá vált.

 

 

Most új író új regényében jelenik meg, régi valójában, a kilencvenes évek divatja szerint öltözve. Ugyanúgy ismerjük a bájos-kedves, zsörtölődő öreg özvegyet vagy vénkisasszonyt, aki okos ésszel, gyenge szívvel és kézzel neveli árva unokahúgait, csupa maradi elfogultság és csupa józan életfilozófia, csupa okos jóság s akinek a végén mindenben, mindig igaza van, anélkül, hogy ez az igazság csak valamit is változtatna a dolgok során. Szívesen látjuk viszont, mint egy régi, fiatal korunk kedves darabjaiból fennmaradt kelléket új színdarabban. Szintén az új író új regényében látjuk viszont.

Az új író Csathó Kálmán. [*] Úgy jön, amilyen a háború előtti, még csaknem mai magyar világ, régi konvenciók és új csírázások sajátságos keveréke, egymásra toluló generációk ellentétes igyekezeteinek és életcéljainak súrlódó területe. Két, az irodalmi tradícióból vett alak mellett, akik nagy tért foglalnak el a regényben, néhány, a mai fiatalságból friss szemmel meglátott, újonnan megkonstruált alak.

 

A modern, célját biztosan kitűző és elszántan arra dolgozó, eszközeiben nem válogatós, érzéki, de tiszta leány, aki játszva felgombolyít az ujjára minden férfit, aki a közelébe került s a végén is minden akadály, baj, testi-lelki inkompatibilitás ellenére diadalmaskodik, megkapja a férfit, aki kell neki, mert az egyetlen, aki imponált neki.

 

Az erős ember, a nagyúr lágy, ingatag, színtelenül álmodozó, minden felelősséget gyáván elhárító, céltalan és akaratlan fia, a modern magyar úri fiatalság egy újabban gyakran feltűnő típusa, amelyből az irodalmi dillettantizmus jellemző vonása sem hiányzik, - a másik leány, csöndes, rejtőzködő, de bármely pillanatban kilobbanásra kész szenvedélyességet rejtegető, művészvérű, nőiesen passzív teremtés, - a szerelmes, becsületes, poétázó bankfiú.

 

Ezeket így, ahogy a regénybe be vannak állítva, Csathó elsőűl kapta ki a magyar élet zűrzavarából. Ezt hangsúlyozottan kell említeni, éppen ebben, a magyar élet speciális vagy korszerűleg színezett alakjainak felfedezésében és felmutatásában nem elég figyelmesek és nem elég szemesek íróink.

Érdekes megfigyelni: ahol Csathó konvenciókra támaszkodik, ott pontosabb, biztosabb, határozottabb körvonalú, de egyúttal lélektelenebb is a rajza, ahol a maga felfedezéseit igyekszik megeleveníteni, ott jobban elfolyik, kevésbé koncíz és határozott, mégis melegebb és lelkesebb.

 

Előadásmódjában is sokat tanult Jókaitól, Mikszáthtól, Herczeg Ferenctől, s amit tanult, azt bátrabban meri megmutatni, ami az övé, a saját hangja, abban könnyen habozóvá lesz. Új író, még keveset mondott el mondanivalójából, láthatóan élvezi, hogy végre megszólalt, hogy kibeszélheti magát, innen bőbeszédűsége.

 

Sokat ad a gondos, elegáns külsőre, stílusa inkább korrekt és gondozott, mint egyéni és eredeti, de vannak szavai, amelyekkel elárulja, hogy az is tudna lenni. Erstlingswerk - nem abból a fajtából, amilyet húszéves ifjak szoktak írni, hanem abból, amellyel az élet más terein már próbált, a munka célját és hatását mérlegelni tudó férfi-emberek keresik önmaguk közlésének útját-módját.

 

Örülnénk, ha első regénye az is volna, ami az Erstlingswerkek hivatása: alkalom arra, hogy az írói törekvés megszólalva lerázza magáról az igazi művész-szellemet korlátozó bilincseket s megkeresse az új utakat, a maga útjait.

*

Pszichológiai regény, egy pszichológiai típusnak részletes ábrázolása egy történet keretében: Lakatos László új regénye. [*] Az író érdekes és szokatlan hangú bíráló előszót írt hozzá, amelyben szabadkozik könyve hiányosságai és ingadozásai miatt és azzal indokolja, hogy ezek dacára mégis kiadta, hogy a benne lévő hibák egyúttal a forrongó, háborgó, tétován tapogatózó, a huszadik század eleji Magyarországé is.

 

Egy adattal akar szolgálni a huszadik század elején álló Magyarországnak s különösen Pestnek és Budának adattárához. Bizonyos tekintetben igaza van. Az olyan alak, amilyet ő megrajzol, kezd típus lenni a fiatal magyar emberek társaságában, nem túlságosan feltűnő s hangadó szerepre törekvő típus, de mégis típus, számos példányban ugyanazon jellemvonásokkal előforduló.

Alapjában a Werther-típus folytatása, modern továbbfejlődésében. Alapja az élet realitásaiba belehelyezkedni nem tudó ideges nyughatatlanság s az ebből eredő forrongó és önkínzó elégedetlenség.

 

Beletartozik az epekedő, kielégíthetetlen érzékiség, amely mindenek felett való fontosságot tulajdonít a szerelemnek, élete centrumába helyezi, de éppen nyughatatlansága miatt nem tud vele mit kezdeni, ugyanazok a pszichikai motívumok, amelyek ellenállhatatlanul vonják a másik nemhez, egyúttal el is taszítják, amint az egy konkrét nő alakjában jelentkezik.

 

Mazochisztikus színezetű lelki alkat ez, sivár boldogtalanság, édesség nélküli szenvedés, kielégítést nem ismerő szomjúság forrása arra, aki meg van vele verve. Saját boldogtalanságában kéjelegni, örökké olyan gyümölcseire szomjazni az életnek, amelyek ha ölébe hullanak, eldobja magától, pózolni önmagának és a világnak - "őszintén színészkedni", mint a regényben olvassuk - mindenkit inficiálni a saját lelki nyavalyájával, aki a közelébe kerül, soha nem koncentrálódni nagy, komoly dologra, örökké ábrándokat szőni, nyugtalanul tervezgetni - ez a sorsa e lelki betegség kárhozottjának.

Henrik, a regény hőse, igen pontosan s részletesen tárja fel önmagán e típus összes jellemző vonásait, annyira pontosan és teljesen, hogy szinte konstruáltnak érezzük. Ennyire tiszta tenyészetben az ilyen lelki diszpozíciók inkább az író laboratóriumában szoktak előfordulni, mint az élet kórtermében.

 

Mégis eleven pszichológiai érzékkel van az alak konstruálva, minduntalan az átélt valóság benyomását kapjuk belőle, pedig a mese, amelynek keretében megjelenik, erősen stilizált és stilizált a hang is, amelyen el van mondva.

 

Ez a stilizálás különös hatást tesz, gyakran affektáltnak, modornak hat, de végeredményben be kell ismernünk, hogy ennek a mondanivalónak ez a stílusa, egyedül így fogható össze irodalmi művé. Mégis csak stílus, nem merő modor, s íróra vall, hogy ebben a stílusban az első mondattól az utolsóig benne tud maradni, kizökkenés nélkül.

 

Reminiszcenciák vannak benne, de én mind jobban tudatára jutok annak, hogy a reminiszcenciának megvan a jogosultsága az irodalomban, ha az író bele tudja formálni önmagába, a saját egyéniségébe. Nem mindent merít az író önmagához és a világhoz való viszonyából, - az irodalomhoz való viszonya is szabad, hogy befolyással legyen alkotására.

Lakatos regénye is regényül első műve az írónak. Vannak ingadozásai, különösen a mese vonalainak vezetésében, a főalaknak a világgal való viszonyításában, egyes mellékszereplők megrajzolásában. A fődolgokat azonban, amelyek a regény intenciói szerint hangsúlyozottan pszichológiaiak, mint a főalak és mellette a legfontosabb nőalak, a budai kislány karakterképe, meggyőzően oldja meg.



[*] Szunyoghy Miatyánkja. Budapest, Singer és Wolfner.

[*] A hét sváb. Budapest, Singer és Wolfner.

[*] A varjú a toronyórán. Budapest, Singer és Wolfner.

[*] Tavaszi játék. Budapest, Franklin-társulat.

Schöpflin Aladár

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gárdonyi Géza Herczeg Ferenc Csathó Kálmán író, rendező és Tóth Imre színházigazgató
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Chaplin nem is olyan mulatságos az életben, mint a filmen Chaplin nem is olyan mulatságos az életben, mint a filmen
Egyik volt felesége: Mildred Harris elmondja házassága boldogtalan...
Babits Mihály - Az egyetlen verseskönyv Babits Mihály - Az egyetlen verseskönyv
1. A Proletárdiktatúra hónapjai az irodalomban a némaság hónapjai...
A marseillei merénylet a francia kamarában A marseillei merénylet a francia kamarában
A kamara vasárnapra virradó ülésén szóba került a marseillei...
Kovács Béla Jászberényben Kovács Béla Jászberényben
A Kisgazda Párt vasárnap délelőtt nagygyűlést tartott Jászberényben....
Deutsch de la Meurthe szárnyas hintója Deutsch de la Meurthe szárnyas hintója
Az a czéltudatos munkálkodás, mely az elmult évben az aeroplánok...
Gyilkos merénylet New-York polgármestere ellen Gyilkos merénylet New-York polgármestere ellen
Gaynor Vilmos, New-York ez idő szerinti polgármestere ellen egy...
A sör históriája A sör históriája
A sör több, mint egyszerű innivaló. Több, mint maláta, komló, víz és...
A magyar komunisták kivégzésének ügye az angol alsóházban A magyar komunisták kivégzésének ügye az angol alsóházban
A MTI. Munkatársának szikratávirata a budapesti rádió-állomás utján....
Az Andrássy-úton meg akarták lincselni Endre Lászlót Az Andrássy-úton meg akarták lincselni Endre Lászlót
Tegnap délután három óra tájban, amikor a Népbíróság befejezte Endre...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98