Dtum
Login with Facebookk
1917 | Február

Az angol király trónbeszéde

 Az angol parlament megnyitása alkalmával elmondott új királyi trónbeszéd így szól:
Az ellenség azzal a szándékkal, hogy béketárgyalást kezdjen, bizonyos javaslatokat tett. E javaslatok tartalma azonban nem adott elfogadható alapot a tárgyalásra.

 

Egész birodalmam valamennyi népe s az én hűséges és vitéz szövetségeseim szilárdak és egységesek maradnak abban az elhatározásban, hogy a multért a kártéritést és elégtételt, a jövőre nézve pedig biztosítékokat követelnek, a miket a czivilizáczió haladására nézve fontosnak tartunk. Wilson elnök felszólítására adott válaszunkban, a mennyiben lehetett, megjelöltük azokat az általános czélokat, a melyek a tárgyalásnak szükséges előfeltételei.

 

A nemzetközi jogot ellen és az emberiség egyetemes jogai ellen elkövetendő ujabb büntettekkel való fenyegetésnek csak az lehet az eredménye, hogy elhatározásunkat még jobban megszilárdítsa. Flottánk a téli hónapokban minden kihivás nélkül is szakadatlanul őrt állott a tengereken és megvalósította az ellenség ellen elrendelt blokádot.

 

Hadseregeink nemcsak Európában harczoltak, hanem Egyiptomban, Mezopotámiában és Kelet-Afrikában is. Tökéletesen elkészültünk rá, hogy a nagy harczokat szövetségeseinkkel szoros és barátságos együttműködéssel valamennyi harcztéren megujítjuk. Bizom benne, hogy egyesített erőkifejtésünk az eddig elért eredményeket tovább vezeti a győzelmes befejezésig. Egybehivtam birtokaim és indiai birodalmam képviselőit, a melyek dicsőséges részt vettek a harczokban, hogy minisztereimmel fontos kérdésekről és közös érdekű ügyekről tárgyaljanak. Ez a lépés, remélem, még szorosabbra füzi a kötelékeket birodalmamnak valamennyi része között.

 

Képviselő urak, felszólítom önöket, járuljanak hozzá a háború hatásos folytatására szükséges intézkedésekhez.

 

Lord uraim, a megkezdett feladatok befejezése súlyos követeléseket támaszt valamennyi alattvaló energiájával és segítő eszközeivel szemben, de meg vagyok győződve róla, hogy népeim minden követelést, a melynek teljesítése ügyünk sikeréhez szükséges, ugyanazzal az állhatatossággal és odaadással fognak teljesíteni, a mely engem a háború elején büszkeséggel és hálával töltött el.

 

Teljes bizalommal ajánlom hazafias érzésükbe azokat az intézkedéseket, a melyeket a kormány javasol. Imádkozom a Mindenható Istenhez, áldja meg az önök tanácskozását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98