Dtum
Login with Facebookk
1917 | Február

A földrengésjelző-készülék a háborúban

A földrengésjelző-készülék a háborúban. A „Kriegstechnische Zeitschrift”-ból (1915, 5-6. füzet) megtudjuk hogy Belar, laibachi tanár a görzi csatát az ő finom földrengésjelző-készülékével följegyezte. Ugyane forrás szerint Belar már 1907-ben a gurkfeldi lövőtéren végzett készülékével méréseket. Készülékei azokat a földrengéseket, melyeket az ágyú elsütése okoz, pompásan feljegyezték.

Az ágyú csövének visszalökésétől származó talajrengés rövid, a gránátok robbanása pedig hosszabb hullámokat váltott ki. Meg lehetett állapítani azt az irányt, a melyből a rengési hullámok jöttek, továbbá az ágyú kaliberét is. Ez a készülék tehát alkalmasnak látszik arra, hogy segítségével az ellenséges ütegek helyét, számát és kaliberét meg lehessen állapítani. Úgy tudjuk, hogy ilyesfajta kísérletek az örkényi (Pest m.) lövőtéren is folytak, tudományegyetemünk egyik kiváló szaktudósának vezetése alatt.

A földrengésjelző-készülék a háborúban. A „Kriegstechnische Zeitschrift”-ból (1915, 5-6. füzet) megtudjuk hogy Belar, laibachi tanár a görzi csatát az ő finom földrengésjelző-készülékével följegyezte. Ugyane forrás szerint Belar már 1907-ben a gurkfeldi lövőtéren végzett készülékével méréseket. Készülékei azokat a földrengéseket, melyeket az ágyú elsütése okoz, pompásan feljegyezték. Az ágyú csövének visszalökésétől származó talajrengés rövid, a gránátok robbanása pedig hosszabb hullámokat váltott ki. Meg lehetett állapítani azt az irányt, a melyből a rengési hullámok jöttek, továbbá az ágyú kaliberét is. Ez a készülék tehát alkalmasnak látszik arra, hogy segítségével az ellenséges ütegek helyét, számát és kaliberét meg lehessen állapítani. Úgy tudjuk, hogy ilyesfajta kísérletek az örkényi (Pest m.) lövőtéren is folytak, tudományegyetemünk egyik kiváló szaktudósának vezetése alatt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!

Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98