Dtum
Login with Facebookk
1917 | Január

A Magyar Bank tőkeemelése

A tőkefölemelések során most a Magyar Bank és Kereskedelmi r.-t. határozta el alaptőkéjének 66 millióról 80 millió koronára való fölemelését. A tőkefölemelést a jövő nagy feladataira való készülődés, elsősorban valószinüen a keleti üzletekben igérkező erős verseny teszi szükségessé.

Az Orient-csoportból a Magyar Bank bizonyára azért maradt távol, mert nem tudta volna ott megszerezni azt a poziciót amelyet a keleti üzletekben szerzett prakszisával és keleti összeköttetéseivel és fiókhálózatával megérdemelt volna.

A másik csoportban – amelyben ugyancsak együtt vesznek részt magyar és osztrák intézetek – a magyar banké lesz a vezető szerep és az ehhez szükséges tőkék bevonásának legegyszerübb módja a tőkefelemelés, amelyről a bank a következő közleményt adta ki. 

A Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaságnak igazgatósága január 22-én tartott ülésében elhatározta, hogy az 1917. február 8-ára egybehivandó rendkivüli közgyülés elé azt a javaslatot fogja terjeszteni, hogy az intézet jelenlegi 66 millió koronás alaptőkéje 35.000 darab uj részvény kibocsátása utján 80 millió koronára emeltessék fel, a még meghatározandó kibocsátási feltételek szerint.

A tőkefelemelést az intézet üzleti forgalmának rendkivül nagy emelkedése, vállalatainak erős terjeszkedése, továbbá uj érdekeltségek az intézet hálózatába való bevonása teszi szükségessé.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
100 korona (magyar oldal) 100 korona (osztrák oldal)
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98