Dtum
Login with Facebookk
1917 | Január

Az uj esztendő gazdasági feladatai

Budapest, 1917. január 6.

Mennyire gazdag tapasztalatokat szereztünk a háboruról a maga gazdasági vonatkozásaiban a lefolyt hosszu háboru alatt, azt már mindnyájan tudjuk. Ismerjük jó és rossz oldalait és azt is tudjuk, hogy a gazdasági élet káros kinövései ellen minő irányban és milyen hatással védekezhetünk. 

A maga egészében véve lépten-nyomon érezzük a gazdasági élet visszafejlődését.
Mert a vállalkozás nagy nyereségei mindössze azt bizonyithatják nemcsak nálunk, de az összes hadviselő államokban, hogy a termelési feltételek és az értékesités között mindig bizonyos aránytalanság áll fenn, mely a nagy nyereségek létrejövetelét megneheziti. Magukban véve ezek a nagy nyereségek azonban nem bizonyitják a gazdasági élet normális fejlődését, amint azt a háborus gazdasági életről senki sem állithatja.

Mégis a nyereségek tekintetében a saját hazai viszonyaink szempontjából megnyugtató jelenségnek kell tekintenünk, hogy a nyereségeknek igen jelentékeny része azt a társadalmi osztályt illeti, amely nálunk a lakosság zömét alkotja. A mezőgazdasági népesség vagyonosodása éppen annyira kedvező momentum hazánk jövőjére nézve, mint a hogyan tulnyomóan mezőgazdasági termelésünknek nagy része volt abban, hogy a háboru gazdasági hatásait elég jól elviselhettük. 

Szilárd gerincnek marad meg tehát a háborut követő békés idők nagy gazdasági átalakulása mellett az a tény, hogy a háborus közgazdaság küzdelmeiből mezőgazdaságunk, a maga egészében véve, meggyarapodva kerül ki. Mivel pedig a háboru befejezése első sorban az annyira hiányzó munkaerőnek visszaállitását jelenti, számithatunk arra is, hogy mezőgazdasági termelésünk közvetlenül a háboru után teljes erővel részt vehet a többtermelés, a termelés fokozásának annyira jelentőssé váló munkájában. Erre a tényre bizalommal épithetünk és háboruból való gazdasági kibontakozásban ez a körülmény fogja nekünk a legnagyobb erőt kölcsönözni. 

Ma azonban a békés viszonyokról egyelőre még messze állunk és csak reményünk lehet arra, hogy a megindult békemozgalom előbb-utóbb mégis eredményre fog vezetni. Éppen ezért az ujesztendő elején még nem érkezett el az ideje annak, hogy a békés viszonyokba való gazdasági átmenetel kérdéseivel behatóan foglalkozzunk, hanem első sorban azokkal a feladatokkal kell törődnünk, amelyeket a továbbtartó háboru ró reánk.

De e feladatok mellett már ügyelnünk kell a kibontakozás lehetőségére is, mert ezt a végső feladatot a háborunak ebben a kétségkivül jelentékenyen előrehaladott stádiumában szintén nem szabad szem elől tévesztenünk. Mindkét szempontból első sorban arra kell törekednünk, hogy a mezőgazdasági termelést eddigi szinvonalán nemcsak fenntarthassuk, de amennyire a viszonyok engedik, termelését is fokozhassuk.

A terméseredmények, sajnos, minden igyekezetünk dacára nem eléggé támogattak a háborus esztendőkben, ugy hogy az idén e részben a mezőgazdasággal szemben voltunk kénytelenek erélyesebben fellépni, hogy a lakosság jobb élelmezését biztosithassuk.

Igaz és a tapasztalatok is bizonyitják, hogy ez az irány nem jól járható ut és nagy óvatosság és körültekintés szükséges hozzá, hogy kétélü fegyverré ne váljon. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy a mezőgazdasági termelés érdekében vele szemben a gazdasági termékek tekintetében bizonyos megkülönböztetés tétessék és a lefoglalás nagy elővigyázattal vétessék igénybe.

Ellenben annál szükségesebbnek tartjuk a mezőgazdasági termelés fokozását már a háboru alatt minden rendelkezésre álló eszközzel, mert egyedül a termelés fokozása biztathat sikerrel ugy a háboru folytatása, mint a békére való átmenetel érdekében.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98