Dtum
Login with Facebookk
1917 | Január

Prof. Dr. Sigmund Freud: A pszichoanalízis egy nehézségéről

A Nyugatnak

Megmondom elöljáróba, hogy nem értelmi természetű nehézséget gondolok - nem olyasmit, minél fogva a hallgatónak vagy olvasónak az esze ne érhetne fel a pszichoanalízishoz. Hanem indulatbeli természetűt - olyasmit, amivel a pszichoanalízis az ember érzését idegeníti el magától s csökkenti arra való hajlandóságát, hogy törődjék vele vagy adjon rá. Látnivaló, hogy a két nehézség a végén egy. Aki valamit nem tud megkedvelni, az egyhamar nem is tudja megérteni.

Az olvasóra való tekintettel, kit még egészen érdekeletlennek gondolok el, valamivel messzebbről kell kezdenem. A pszichoanalízisben sok egyes megfigyelésből s benyomásból végre elméletféle alakult ki, mely libidó-elmélet néven lett ismeretes.

 

Tudnivaló, hogy a pszichoanalízis az úgymondott ideges zavarok megmagyarázásával s elhárításával foglalkozik. E probléma számára megfogó pontra volt szükség, s elhatározták, hogy ez után a lélek ösztönéletében kereskedjenek. Az emberi ösztönéletről való feltevések lettek hát az idegesség felől való felfogásaink alapja.

A lélektan, ahogy iskoláinkon tanítják, igen kevéssé kielégítő feleleteket ad, ha a lelkiélet problémái felől kérdezzük meg. S felvilágosításai sehol sem fogyatékosabbak, mint az ösztönök felől.

Ránk van hagyva, hogy hogy jutunk ebben első tájékozódáshoz. A népszerű felfogás elválasztja egymástól az éhséget s a szerelmet, mint azoknak az ösztönöknek képviselőit, melyek az egyes lényt egyfelől arra hajtják, hogy maga-magát fenntartsa, másrészt arra, hogy magát tovább szaporítsa.

 

E közelfekvő megkülönböztetéshez mi is hozzá csatlakozunk s a pszichoanalízisben külön vesszük az önfenntartó vagy énes ösztönöket a nemi ösztönöktől, s az erőt, mellyel a nemi ösztön a lelki életben jelentkezik, libidó-szexuális vágyakodásnak nevezzük, megfelelően az énes ösztönök közül például az éhségnek, például a hatalmi hajlandóságnak.

E feltevés talaján tesszük meg első nevezetes felfedezéseinket. Rájövünk, hogy a neurotikus betegségek megértése számára a nemi ösztönöknek mindeneknél nagyobb a jelentőségük - hogy a neurózisok úgyszólván specifikus megbetegedései a nemi működéseknek. Hogy a libidó mennyiségén fordul meg, kielégíthetőségén s kielégítéssel való levezethetésén, hogy valamely neurózisban meg lehessen-e betegedni vagy sem.

 

Hogy a megbetegedés formáját is megszabja a mód, ahogy az egyes ember a nemi működés fejlődései útját megtette, vagyis, ahogy mi mondjuk: a megrögződések, melyek fejlődése során a libidóval megestek. S hogy a lelki befolyásolás egy bizonyos, nem egyszerű technikája formájában van szerünk, hogy a neurózisok némely csoportjait egyszerre meg is magyarázzuk, vissza is fejlesszük. Gyógyító fáradságunknak legtöbb a foganata annál az osztály neurózisnál, mely mind az énes ösztönök s a nemi ösztönök egymás közt való összeütközéséből származik.

 

Mert az emberrel (a többi állathoz képest) megesik, hogy nála a nemi ösztönök követelményei, mint amelyek messze túlnyúlnak önmagán az egyes lényen, az én számára veszedelemnek tetszenek, mely vagy önfenntartását vagy önbecsülését fenyegeti. Ilyenkor az én védelembe helyezkedik, a nemi ösztönöktől megtagadja a kívánt módú kielégítést, s azokat a pótkielégülésnek ama kerülő útjaira szorítja, melyek ideges tünetek gyanánt jelentkeznek.

 

Már most a pszichoanalitikus gyógyítás azt tudja végbevinni, hogy ezt az egyes emberben végbement elnyomási folyamatot revízió alá vonja s a (fentebb megírt) összeütközést jobb, az egészséggel megférhetőbb végre vigye. Az értetlenség e miatt ellenünk fordul s a nemi ösztönök e számba vételét mint egyoldalút veti szemünkre.

 

Mert hogy az embernek egyéb érdekei is vannak mint a nemiek. Mi ezt egy percre sem felejtettük el, nem is tagadtuk. A mi egyoldalúságunk olyan, mint a vegyészé, ki minden szervezetet a vegyi vonzás erejére vezet vissza. Ezzel még nem tagadja, hogy van nehézkedési erő is. Csak éppen értékelését a fizikusra hagyja.

A gyógyító munka rendjén a betegnél azzal kell törődnünk, hogy a libidó mint oszlik szét nála - utána járunk, hogy libidója mely objektum-képzetekhez van lekötve s azt felszabadítjuk, hogy az énnek rendelkezésére adjuk. Mindezek során igen különös képünk alakult arról, hogy a libidó az embernél legeleinte mint oszlik meg.

 

Nem lehetett, tudniillik, kitérnünk a feltevés elől, hogy az egyes ember fejlődésének kezdetén minden libidója (vagyis minden erotikus törekvése, szerelmi képessége) saját személyére van szegezve - mint mi mondjuk: saját énjétől van lefoglalva. Később történik csak, a nagy életszükségek kielégítésének mintájára, hogy a libidó az énről az énen kívül eső objektumokra ömlik át, s csak ekkor van végre módunk, hogy a libidós ösztönöket ilyenekül ismerjük fel s az énes ösztönöktől elkülönböztessük. Ez objektumokról a libidó újra leválasztható s visszavonható az énre.

Az állapotot, melyben az én a libidót önmagán tartja, narcisszizmusnak nevezzük, emlékezvén a görög rege Narcisszosz ifjára, ki önnön tükörképébe maradt szerelmes. Az egyes emberről tehát úgy gondoljuk, hogy a narcisszizmustól az objektumos szerelem felé halad. De azt meg nem hisszük, hogy bármikor is az én minden libidója átmenne az objektumokra.

 

Egy bizonyos summa libidó mindig megmarad az énnél s a legfejlettebb objektumos szerelem mellett is marad az emberben egy bizonyos fok narcisszizmus. Tartály az én, melyből ömlik az objektumok számára rendeltetett libidó, s hová az objektumokról megint visszafolyhat. Az objektumos libidó elébb énes libidó volt s megint átváltozhatik ilyenné.

 

A személy teljes egészsége számára fontos, hogy libidója a teljes mozgékonyságot el ne veszítse. Hogy e viszonyt érzékletesen tudjuk elgondolni: gondoljunk egy protoplazma állatocskára, melynek vastagon-folyékony állománya pszeudopodiákat (vendéglábacskákat) sugároz ki, folytatásokat, melyekbe a testi állomány tovább terjed. Melyeket azonban mindig vissza lehet vonni úgy, hogy a protoplazmagőcs alakja megint helyreáll.

Amit e vázlatban leírni igyekeztem, az a neurózisok libidó-elmélete, amelyen épül e beteges állapotok mivoltáról való minden felfogásunk, ellenük való minden gyógyító eljárásunk. Magától értetődik, hogy a libidó-elmélet feltevéseit a rendes állapot felől is megállóknak véljük. Narcisszizmusról beszélünk a kis gyereknél s a kezdetleges embernél is a narcisszizmusa túlbőségének tudjuk be, hogy hisz gondolatainak mindenhatóságában s a külső világbeli események menetére a mágia technikájával akar befolyni.

E bevezetés után kifejteném, hogy az emberiség általános narcisszizmusát, önszeretetét eddig három súlyos bántás érte a tudományos kutatástól.

a) Kutatásainak elején az ember azt hitte, hogy lakóhelye, a föld, a mindenség legközepén nyugszik s nap, hold és csillagok körben forognak körüle. Ártatlanságában érzékeinek jelentéseire támaszkodott, mert hiszen érezni nem érzi a földnek semmi mozgását s akármerre lát el szabadon, egy kör közepén látja magát, mely a külső világot befogja. A föld e központi fekvése pedig kezessége volt számára annak, hogy a föld uralkodik a világegyetemen, s ez vágott abbeli hajlandóságához, hogy magát a világ urának érezze.


E narcisszista ábránd széttépése számunkra a 16. században a Kopernikus Miklós nevéhez és munkájához fűződik. Már sokkal előtte a pithagoréusok is kételkedtek a föld kiváltságos helyzetében, s számoszi Arisztarkhosz három századdal Krisztus előtt kimondta, hogy a föld sokkal kisebb, mint a nap s ezen égitest körül forog. Tehát a Kopernikus nagy felfedezését is tulajdonképp már megtették volt ő előtte. Mikor azonban közönségesen elfogadták, az emberi önszeretetet az első, a kozmikus bántás érte.

b) Művelődése rendjén az ember a többi teremtett állatok fölé úrnak vetette fel magát. S még ez urasággal sem elégedve meg azon volt, hogy szakadékot vonjon az állatok mivolta s a magáé közé. Elvitatta tőlük a értelmet, maga meg azzal dicsekedett, hogy halhatatlan lelke van, s magas isteni származásra hivatkozott, melynél fogva elszakíthatja az állatvilággal való közösség kötelékét. Érdekes, hogy ez a fajta gőg még nincs meg a kisgyerekben s a kezdetleges s az ősemberben. Csak későbbi s követelődző fejlődésnek eredménye. A kezdetleges ember, a totemizmus fokán, nem látott benne megütköztetőt, hogy családfáját valamely állati ősre vezesse vissza.

 

A mítosz, mely ama régi gondolkodás leülepedése, az istenekkel állatalakot váltat s az első idők művészete az isteneket állatfővel ábrázolja. A gyerek nem tud különbséget a maga s az állat mivolta közt, s a mesében csodálkozás nélkül veszi, hogy az állatok gondolkoznak és beszélnek - szorongási indulatot, mely az emberi apának szól, áttol a kutyára vagy a lóra, anélkül, hogy ezzel az apát akarná kisebbíteni. Csak mire felnő idegenedett el úgy az állattól, hogy az embert állat nevével tudja becsmérelni.

Tudjuk mindnyájan, hogy a Ch. Darwin s a társai és követői kutatása nem sokkal több, mint félszázad előtt az ember e kevélykedésének véget vetett. Az ember nem egyéb és nem különb, mint az állatok, maga is az állatvilágból származott s egyik fajtához közelebb, máshoz távolabb rokon. Későbbi szerzeményei nem tudták e hasonlatosság bizonyítékait elmosni, melyek úgy testi alkatában, mint lelki berendezésében adódnak. Ez íme a második, a biológiai sérelme az emberi narcisszizmusnak.

c) Ám legérzékenyebben nyilván a harmadik sérelem éri, mely pszichológiai természetű.

Mert az ember, ha kívül meg is aláztatott, fejedelemnek érzi magát önnön lelkében. Felügyelő szervet teremtett magában, mely megvigyázza szándékait és cselekvéseit, hogy összeférnek-e követeléseivel. Ha nem, akkor irgalmatlanul megfékeztetnek s visszavonatnak. Az énnek belső észlelője, a tudat, tudósítja a lelki nyüzsgés legnevezetesebb eseményeiről, s az ezen tudósításoktól igazgatott akarat végbeviszi, amit az én rendel, megváltoztatja, ami magától szeretne megtörténni.

 

Mert ez a lélek nem egyszerű valami, hanem egymás alá és fölérendelt hatóságok hierarchiája és serkenetek zűrzavara, melyek egymástól függetlenül törnek végbevitetés felé, megfelelően az ösztönök s a külső világhoz való vonatkozások sokféleségének s nem egymással ellentétesen s egymással megférhetetlen.

 

E működés számára megköveteltetik, hogy a legfelsőbb hatóság mindenről tudjon, ami készülőben van s akarata mindenhová behatolhasson, hogy beleszólhasson. Az én pedig bizonyosnak érezze magát úgy e tudósítások teljessége s megbízhatósága, mint parancsainak akadálytalansága felől.

Igaz, hogy bizonyos betegségeknél s kivált éppen a tőlünk kutatott neurózisoknál másképp van - az én kényelmetlenül érzi magát, határaiba ütközik hatalmának saját házában, a lélekben. Gondolatok bukkannak fel hirtelen, melyekről nem tudni, honnan jönnek s arra sem lehet tenni semmit, hogy elűzessenek.

 

S mintha ez idegen vendégek hatalmasabbak volnának, mint az énnek alávetettek. Az akarat minden, máskor annyira beváló hatalmi eszközének ellent állanak, s a logikától való megcáfoltatásukra nem adnak s a valóság ellenkező vallomásával nem törődnek. Vagy serkenetek bukkannak fel, melyek mintha valaki idegené volnának, úgy hogy az én meg is tagadja őket, de mégis félnie kell tőlük s óvatosságba kell ellenök helyezkednie. Az én maga mondja magának, hogy ez betegség s idegen betörés s megélesíti éberségét, de nem tudja megérteni, hogy miért érzi magát oly furcsa mód megbénultnak.

A pszichiátria ez esetek felől ugyan tagadja, hogy ilyenkor idegen rossz szellemek hatoltak volna a lelkiéletbe, különben s azonban csak vállat von s elfajulást, örökletes hajlandóságot, szervezetbeli csekélyrendűséget emleget.

 

A pszichoanalízis arra vállalkozik, hogy e titokzatos betegségi eseteket megmagyarázza - gondos és hosszadalmas vizsgálatot indít, segédfogalmakat s tudományos szerkezeteket teremt magának s végre meg tudja mondani az énnek, hogy: nem szállt beléd semmi idegen, a saját lelki életed egy része vonta ki magát tudomásod és akaratodnak uralma alól. Ezért vagy is oly gyenge a védekezésben - a magad erejének egy részével küzdesz a másik része ellen s nem tudod, mint valamely külső ellenség ellen, minden erődet összeszedni ellene. S lelki erőidnek nem is legrosszabb vagy leghelytelenebb része, mely így ellentétbe lépett veled s független lett tőled. A hiba, meg kell mondanom, benned magadban van.

 

Túlbecsülted magadat, mikor azt hitted, hogy nemi ösztöneiddel tehetsz, amit akarsz s szándékaira nem kell semmi tekintettel lenned. Most íme fellázadtak s mennek a maguk homályos útjain, hogy kivonják magukat az elnyomatás alól, s megszerezték maguknak a maguk jussát olyan módon, mely neked már nem felelhet meg. Hogy ezt mint vitték végbe s mely utakon jártak, azt te nem tudtad meg, csak e munkájuk eredménye jutott tudomásodra, a tünet, melyet betegségnek érzesz.

 

Nem ismered meg benne saját kitaszított ösztöneid sarjadékát s nem tudod, hogy azoknak pótkielégülése. S ez az egész folyamat csak azért lehetséges, mert egy más fontos pont felől is tévedésben leledzel. Abban bizakodol, hogy mindent megtudsz, ami lelkedben végbemegy, hacsak elég fontos az, ami végbemegy, mert tudatod okvetlen jelenti. S ha lelkedben valamiről mégsem kaptál tudósítást, akkor bízvást azt hiszed, hogy nincs is meg benne. Ez annyira megy, hogy a lelkit egynek veszed a tudatossal, vagyis a tőled tudottal, noha szemlátomást be-bebizonyosodik, hogy lelki életedben állandóan sokkal több megy végbe, mint amennyi tudatod számára ismeretessé válhatik.

 

Hallgass ebben az egy pontban az okos szóra! Ami benned lelki, az nem esik egybe az előtted tudatossal - más dolog, hogy valami végbemegy a lelkedben s más, hogy tudj róla. Rendesen, megengedem, futja ez a tudatot tudósító szolgálat a szükségeidre. Ringatódzhatsz a káprázatban, hogy minden fontosabbat megtudsz. Ám olykor, teszem afféle ösztön-összeütközés esetén nem válik be s akaratod nem ér tovább, mint tudásod. S minden esetben a tudatod e tudósításai tökéletlenek s gyakran megbízhatatlanok.

 

Az is előfordul nem egyszer, hogy a történteket csak akkor tudod meg, ha már végbementek s többé nem változtathatsz rajtuk. Ki tudja, még ha nem is vagy beteg, megmérni, mi minden rezeg a lelkedben, amit sohasem tudsz meg vagy amiről hamisan értesülsz. Úgy viselkedel, mint a feltétlen uralkodó ki megelégszik az értesülésekkel, melyeket legfőbb udvari hivatalaitól vett s nem száll le a néphez, hogy annak hangját hallja. Szállj magadba, önnön mélységeidbe s elébb ismerd meg magad, majd aztán megérted, miért kell megbetegedned s talán el is tudod kerülni, hogy megbetegedj...

A pszichoanalízis így akarta az ént kitanítani. Ám a két felvilágosítás: hogy a nemiség ösztönéletét bennünk nem lehet egészen megfékezni s hogy a lelki folyamatok magukban tudattalanok s csak tökéletlen s megbízhatatlan észlelet útján jutnak el az énhez s vettetnek alája: tulajdonképpen azt az állítást jelenti, hogy az én nem úr a saját házában. S együttvéve az önszeretet harmadik sérelmét jelenti, melyet a pszichológiainak neveznék. Nem csoda, ha az én nem kegyeli a pszichoanalízist s makacsul megtagadja tőle a hitet.

A legkevesebb ember tisztázhatta maga előtt, mily nagykövetkezésű lépést jelentene tudomány és élet számára a tudattalan lelki folyamatok feltevése. De siessünk hozzátenni, hogy nem a pszichoanalízis tette e lépést legelőször. Nevezetes filozófusokra lehet mint elődökre hivatkozni, mindenek felett a nagy gondolkozó Schopenhauerra, kinek Ťöntudatlan akaratť-át egy sorba lehet tenni a pszichoanalízisbeli lelki ösztönökkel. Ugyanazon gondolkodóra, ki egyébként is feledhetetlen nyomatékkal figyelmeztette az embereket nemi törekvésüknek még mindig alábecsült jelentőségére.

 

A pszichoanalízis csak annyival jár elébb, hogy a narcisszizmus számára annyira kínos két tételt: a nemiség lelki jelentőségéről s a lelki élet tudattalan voltáról szólót nem elvontan állítja, hanem olyan anyagon bizonyítja be, mely minden embert személyében érdekel s kikényszeríti, hogy e problémával szemben állást foglaljon. De éppen ezért fordítja maga ellen a kelletlenséget s az ellenállást, mely a filozófus nagy neve elől még riadtan tér ki.

Bécs

<<
<
1
2
3
4
5
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Megszökött herczegnő Megszökött herczegnő
Maholnap olyan mindennapi eset lesz az, hogy egy uralkodói, vagy...
Az illóolajok antiszeptikus hatása
Az újabb irodalomban egyre gyakrabban találunk olyan közleményeket,...
Vasárnap délután háromnapos hajrá után megérkezett Rómából Budapestre Ferraguti tanár faszénnel hajtott kis autója Vasárnap délután háromnapos hajrá után megérkezett Rómából Budapestre...
A faszenes kocsi! A faszenes kocsi! -kiabáltak ucca hosszat és nézték...
A záloglevél-kölcsönök problémái A záloglevél-kölcsönök problémái
A mult világháború befejezése után hosszú éveken keresztül szünetelt...
A magyar közgazdasági élet holnapi problémái A magyar közgazdasági élet holnapi problémái
Az év alkonyán a közgazdasági élet súlyos és nehezen megoldható...
Glóriás magyar győzelem Barcelonában Glóriás magyar győzelem Barcelonában
UTE – FC Európa 7:1 (4:1) Tavaszvégi forró napsugaras időben...
József Attila két verse József Attila két verse
A pap mosolyog és derűsen gondtalan üdvü istent dicsér, darazsak...
Két új Kossuth-szobor Két új Kossuth-szobor
Két Kossuth-szobrot lepleztek le október 4-én: a 60-dikat s a...
A dohányfüst hatása a növényekre A dohányfüst hatása a növényekre
Komoly, tudományos kisérletezéssel sikerült megállapitani, hogy a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98