Dtum
Login with Facebookk
1917 | Január

Szini Gyula: Irodalmi kávéházak

A kávéházak városán, ahogy Budapestet újságcikkekben nevezték, mély nyomokat hagyott a háború. A mai zárórás "hadi" kávéház már csak halvány emléke annak, amit a béke és kultúra évtizedeiben a kávéház jelentett.

A kávéház Budapesten, ahol annyi szükséges és fontos közintézmény hiányzik, többi közt valóságos népakadémia és könyvtár volt. Orvos, ügyvéd, bíró, tanár, író pihenése közben átlapozhatta az újságok özönét, a folyóiratok tengerét, néhol még a lexikonokat is.

A kávéháznak ez a kulturális oldala - amelynek a mai kávéház már alig tud megfelelni - mindig érdekelt, már csak azért is, mert a pesti kávéháznak elég tekintélyes irodalmi múltja is van. Sajnálom például, hogy a nagyemlékű Zubolynak, aki az irodalmi kávéházak múltjának egyik leghivatottabb és legbuzgóbb kutatója volt, nincsenek még összegyűjtve a pesti kávéházakról szóló cikkei és adatai (bibliográfiai felsorolásukat megtaláltam a "Zuboly könyvé"-ben).

 

Ehhez a "kávéházi" tudományhoz, amelyet az akadémia bizonyára fölöslegesnek tartana, már magam is néhány alapkavicsot hordtam össze elszórt újságcikkekben. Ezúttal nem annyira adatokat, mint inkább úti emlékeket csomagolok ki a kávéház irodalmi múltjáról, átélt hangulatokat, amelyek - a mai időkhöz kontrasztul - elég gyakran kísértenek és kopogtatnak nálam.

Café Régence. Ez a kávéház Párizsban a Comédie Française-zel szemben a place du Palais Royal-on volt, de néhány évvel ezelőtt tudtommal megszűnt. A legrégibb kávéházak városában, Párizsban nem lehetett kihagyni a látnivalók közül a Régence-t, amely még 1715-ben nyílt meg.

 

Kétszáz éves falaira csak áhítattal lehetett fölnézni és egy öreg pincér erősködött, hogy főbb vonásaiban, beosztásában alig változott a kávéház, csak az emberek lettek mások. A törzsközönsége galambősz emberekből állt, de a Théâtre Français és a nagy boulevardok közelsége miatt a hangos idegen, betolakodó elem elől mindig a kávéház hátsóbb és csöndesebb zugaiba szorultak vissza azok, akiknek már az apjuk, sőt a nagyapjuk is ebbe a kávéházba járt.

 

Harminc-negyven esztendőn át mindennap ebben a kávéházban volt található néhány úr - a pincér dicsekedve mutogatta ősz vendégeit - és most is, mint mindig, a közkedvelt "bézigueť"et játszották. Az ilyen tapasztalatok erősítik meg az emberben a hitet, hogy Párizs a világ legkonzervatívabb városa.

És mialatt a népes tér modern zsongása, autótülkölése behallatszott, a törzsökös öreg vendégek lázasan rakosgatták a megsárgult dominó-kockákat és dáma-korongokat. Csak az Emberi Jog századának a ruháit kellett rájuk gondolnom és előttem volt az encyclopedisták társasága, amely épp így sakkozott és dominózott ebben a kávéházban.

 

Voltaire, Diderot, D'Alembert, Marmontel, Chamfort, Bernardin de Saint-Pierre ott foglaltak helyet egymás mellett, szinte a könyökükkel érintették egymást és köztük volt Robespierre is, akiről még az is föl van jegyezve, hogy szenvedélyesen, de rosszul sakkozott. És végül a "Régence" vendégei közé tartozott Mária Terézia királynő fia, aki ott az enciklopédistákkal való személyes érintkezés közben szívta magába azokat az eszméket, amiket később mint "kalapos király" nálunk is meg akart valósítani - II. József.


Talán a sápadt, rossz ruhájú, félzsoldon tengődő Bonaparte tábornok is ült olykor a "Régence"

 

ban és a sakktáblákon elmerengve csatákról és szebb jövőről álmodhatott. A Diák-negyedben, a place Saint-Michelen volt az a kávéház (Café Cuisinier), hol Napóleon saját följegyzése szerint egyszer Duroc barátjával együtt azon töprengett, hogy mit tegyenek, mert egyiknek sem volt egy fillére sem.

 

 

A "Régence" későbbi vendégei közül a legnevezetesebb volt Alfred de Musset, aki a közelben néhány lépésnyire a rue des Moulins-ban lakott és ebbe a kávéházba tért be, ahonnan a nagy irodalmi háború, a "klasszicizmus" és "romanticismus" jelszavai körül megindult...

"Vachette", párizsi diák-kávéház a boulevard Saint-Michel és rue des Écoles sarkán. Néhány évvel ezelőtt végképp megszűnt. A "Vachette" mindig zsúfolva volt, alig lehetett benne helyet kapni. A diákok, fiatal művészek, írók és egyéb bohémek bizalmas lábon álltak a pincérrel, aki pénzügyminiszterük és hitelezőjük is volt. Rendes polgárember csak kíváncsiságból telepedett le az asztalhoz, mert a pincér udvarias és szemtelen is volt egyszerre, amilyen csak a Quartier Latin gyermeke tud lenni.

 

Ebben a kávéházban fiatal írók szívesen megmutatták a helyet, ahol Verlaine Paul kopasz homlokával, faun arcával egy pohár absynthe fölé hajolt és hallgatta, hogy körülötte a fiatalabb nemzedék a "vers libre" körül csatázik. Fiatal festők viszont a Gauguin Paul törzsasztalát mutatták, ahol ez a tőzsdeügynökből festővé átszellemült apostol a művészetről való új tanait hirdette, míg rá nem unt minden kultúrára és Tahiti szigetére, az egyszerű vad emberek közé menekült. A két nagy Paul egykori asztalai körül a világ mindenféle nemzetének ifjúsága, még kínai, japáni, hindu, maláj és dél-amerikai kreol is hemzsegett. Ezt a Bábelt is szétzavarta a háború...

Café Napolitain, a Boulevard des Italiens legélénkebb és legelőkelőbb pontján a mai Párizs életét tükrözi.

 

Múltja és dicsősége is van a "Napolitain"-nek, amely a fagylaltjáról nevezetes, de még inkább irodalmi törzsasztaláról, amelyet még Catulle Mendčs alapított: három összetolt hosszúkás fekete márványasztal és e köré van összezsúfolva az esti órákban vagy félszáz ember. Már-már egymás ölében ülnek, de az újonnan érkezőnek még mindig helyet tudnak szorítani. És a félszáz ember közt van mindig legalább tíz, akinek a nevét a művelt Európában mindenütt emlegetik, egyiket a színdarabjai, a másikat a kritikái, a harmadikat a színészi produkciói, a negyediket a szobrai, az ötödiket a zenéje miatt.

 

Ebben a társaságban egy francia író lekötelező meghívásával lehettem jelen és alig van furcsább impresszióm, mint az, amikor a társaság tagjai, amint egymás után érkeztek, udvariasan bemutatkoztak, egy-egy híres nevet mormolva maguk elé. A nagy, hangos párisi diadalok, vakmerő szárnyalások és hirtelen ikaroszi lezuhanások kávéháza ez. Tarka, örökös farsangi és idegölő életének legjobb, legőszintébb s legdrámaibb leírását Ernest La Jeunesse "Le Boulevard" című regényében találtam meg.

Kávéház a Cityben. A London Bridge közelében tértem be egy ódon, komor Citybeli kávéházba. Régi metszetek keltek bennem életre. A füstös, boltíves mennyezet, a nagy lángrózsával égő nyitott gáz, a komor feketebőrös padok, székek, a kerek márványasztalok és az ósdi kassza-trón fölött nyomtalanul múltak el nehéz évtizedek.

 

Ez még a tipikus londoni kávéház, amilyennek régi leírásokból ismerjük. Itt ül a Citybeli kereskedő a fején cilinderrel, amit a világért nem tenne le, olvassa a "Times"-t, amit az utcán vásárolt és miután két perc alatt a feketéjét is megitta, a börzehíreket is átolvasta, már robog a dolga után. Itt még szabad dohányozni, pöfékelni, nem mint a modern londoni kávéházakban, ahol a füstölés csak a külön dohányzóban van megengedve. És ósdi, múlt századi formájúak a csészék, a kanalak, a poharak.

 

A cukorhoz itt még csiptetőt adnak és a kávés burnótszelencéből kínálja törzsökös vendégeit. A kassza tündére örökké álmos és ábrándos, mintha egész életén át ugyanazt a Dickens-regényt olvasná, ki tudja hányadszor. Komorak a falak, komor a pincér, odakinn ködös az utca és mintha szénpor lepne el mindent és rakna újabb rétegeket évszázadok fekete emlékeire: a gépiesen egyforma, gépiesen csöndes és aranymilliókat fölhalmozó üzleti London lelkének megfelelő robot-kávéház ez.

 

A Westend ugyan teli van régi, irodalmi és történelmi emlékű kávéházakkal, de már csak a helyüket lehet megállapítani vagy pedig egészen átalakultak a modern London szelleméhez képest restauranttá vagy teaházzá. A tipikus londoni kávéház, amilyennek régi regényekből ismerjük, már csak a City egy-egy ósdi, időtől fekete épületében lelhető föl.

Café Antico Greco a csöndes római Via Condotti biedermeier-lelkű kávéháza. Egyik legnagyobb nevezetessége, hogy Goethe római tartózkodása alatt a XVIII. század végén odajárt kávézni, mert idegyűlt a Rómában élő művészkolónia. Winckelmannak, aki Goethét a klasszikus világ szeretetére inspirálta, ez volt a főhadiszállása. Alig van a német művészettörténetnek nevezetesebb alakja, aki meg ne fordult volna a "Greco"-ban. I. Lajos bajor király joggal írhatta róla ezt a distichont:

Café Tedesco solltest du heissen, du Stätte der
Deutschen
Kunstverwandschaft vereint Griechen und Deutsche
jedoch.

Komoly és barátságos hely a "Greco". Egyszerű nyárspolgárok ártatlan dominó-játéka veri föl néha a csendjét.

 

Egy állványon ott láttam Daumier egy szobrát, a megsárgult gipsz a félzsoldon élő, civilben járó egykori Napóleon-katonát mutatta, aki hetykén félrevágott merész karimájú cilinderével, furkós botjával, lármás hőstetteivel a Daumier korában már mint csodabogár és karikatúra élt. Bekeretezett képek a falon: régi művészvendégek emlékei.

 

Egy másik helyiségben, sötét zugban egy szekrény drótrácsos ajtaja mögött ósdi, megsárgult könyvtár porladt, A hátulsó, alacsony mennyezetű termekben a negyvenes-ötvenes évek hangulata lebegett a biliárdasztalok és játékosok fölött. A boltívek, a kétkarú nyitott gáz a zöld tekeasztalok fölött: mindez e pesti Kammon-kávéházat juttatta eszembe, aminőnek gyermekkori emlékeimen át ismerem.

Café Aragno, a római élet legizzóbb fókuszában, a "Corso"-n, a parlament és a szerkesztőségek közelében fekszik és ennélfogva az Örökváros legnyugtalanabb, örökké zsibongó, mindig zsúfolt kávéháza.

 

Néha nehezebb benne helyet kapni, mint valamely olasz kabinetben miniszteri széket. Az "Aragno" a modern Róma "basilicá"-ja. Ajtai, tükörablakai örökké nyitva vannak, akár megfagy a víz a mosdótálban, akár az inget is leolvasztja az emberről a hőség. Mert ez a két szélsőség néha ugyanarra a napra esik Rómában. Kívül a Corson és a szomszédos piazza Colonná-n ember ember hátán nyüzsög, vitatkozik, állva újságot olvas vagy zenét hallgat.

 

Ezekben a vacsora előtt való órákban egész Róma az utcán van, csak a megáradt forgalom egy-egy hulláma csap be az "Aragno"-ba. De a kávéház szorosan hozzátartozik az utcához és jóformán nincs is tőle elkülönítve. Pokoli zajban, kávéházi csörömpölés közt tárgyal itt az államférfi a politikus újságírókkal, akik a "Montecitoris" esti üléseiről jöttek el vele együtt és tömegesen meginterviewolják. Itt tárgyal a kiadó a világhírű íróval, aki könnyen lángba tudja borítani Olaszországot. Itt alkudozik legújabb gavallérjával az előkelő kokott, akinek nevét az egész Corso ismeri.

 

És ide tér be nagy tömeg kíséretében a bolond gróf, aki az imént a Colonna-téren eszelősen vicces, zavaros beszéddel haranguirozta a népet. Közben az utcáról behallatszik a rikkancsok elnyújtott gajdolása, lapcímek ordítása. A kép mindig ugyanaz mindennap és ha képzeletemben újra magam előtt látom az egészet, előttem van az a nagyhangú, örökké forrongó szó-katlan, amiből az olasz hadüzenet kipattant.

Kis velencei kávéház azon a téren, hol a Goldoni hetyke, mosolygó szobra áll. Voltaképp egy kis üvegskatulya az egész. Azt hiszem, "café della Rose" volt a neve. Beszorulva egy zugba a bársonyhuzatos padon ülni, egy pohár fekete fölött elmerengeni és kinézni a térre, hol a vidéki olasz városok szegényesen lármás, olajoskonyha-szagú élete zajlik és hová a lagúnák felől valami álmosító, bágyasztó rothadási illatot lenget a szél és a Goldoni "Bottega del Café" című vígjátékának eleven alakjait, velencei szájas, selypes tereferéjüket hallgatni magunk körül, mindez olyan fejedelmi mulatság, hogy ha a kávéház tulajdonosa tudná, mindjárt hússzorosára emelné föl az árait... Ki tudja, mikor ülünk majd megint a "Rózsák" kávéházában!

Das Silberne Kaffeehaus a bécsi belvárosban a Plankengasseban volt és 1911-ben került csákány alá. A bécsi irodalmi kávéházaknak legrégibb fönnmaradt típusa volt. Ebben a kávéházban "Alt-Wienť"hangulata áradt szét, mely a modern Bécs lármája elől itt találta egyik utolsó menedékét. A régi Bécs becsületes és gazdag szolidsága ott volt az ósdi kávéház minden bútordarabján és gazdag fölszerelésén, ezüstből voltak evőkészletei, kávéscsészéi, ruhafogasai. És ugyanaz a nemes patina tette előkelővé a kávéház múltját is.

 

Nevezetesebb vendégei különböző időkből ezek voltak, gróf Auersperg (költői nevén Anastasius Grün); Grillparzer; a magyar születésű Lenau; Raimund, a híres "Verschwender" című darab szerzője; Bauernfeld, az író; Castelli, a bécsi Anakreon és végül Alt-Wien két keringőkirálya: Strauss és Lanner. Bécs különben is a legrégibb kávéházi városok egyike. És nem messze lehetett a Silbernes Kaffeehaustól a legrégibb bécsi kávéház sem, amelyet 1683-ban nyitottak meg. Szobieszki János ebben az évben verte meg Kara Musztaffa török nagyvezér seregét Bécs falai alatt és egyik katonája az elhagyott török táborban nagymennyiségű kávébabot talált.

 

Ezt a kávét Lipót császárnak ajánlották föl, de Lipót nagylelkűen odaajándékozta azt egy Kulczycki nevű lengyel embernek, aki Bécs ostrománál vitézségével tüntette ki magát és érdemeiért kávéház nyitására kapott engedélyt a császártól. Az első bécsi kávéház tehát háborús eredetű. A bécsi kávéházak múltja már csak azért is érdekelhet minket, mert a budapesti kávéház a tejeskávéjával (a bécsi "mélange") és berendezésével, szokásaival együtt minden valószínűség szerint bécsi eredetű.

A Pilvax kávéház neve már régen Kammon-kávéház volt, mikor a márciusi események emlékére márványtáblát állítottak benne. Felejthetetlen kép, újságírói pályám kezdetének egyik legkülönösebb emléke. A kávéház felgirlandozott nagy helyiségében megjelent egy gyülekezet, amely már akkor olybá tűnhetett föl modernebb ember előtt, mint a kurucok utolsó maradványa.

 

Harcsabajuszú asztaltársasági elnökök, lengő fehér szakálla, atillás öreg urak méteres nemzeti kokárdával, fehér atlasz ruhás szüzek, akik túl voltak kétszer húsz tavasz rajongásán és széles nemzetiszín övet kötöttek kebelükre, mentés, kucsmás és kardos egyetemi ifjak, kálomistásan kenetes beszédű függetlenségi és negyvennyolcas képviselők. És ebben a lármás, még egyszer szerepelni vágyó társaságban mint néma, komor szobrok ültek a csokoládébarna kabátú, kék sipkás negyvennyolcas honvédek és a piros sapkás "damjanics"-ok és megsárgult ősz bajszuk alatt már csak emlékeiket rágicsálták.

 

Egyszerre megjelent a fejük fölött az emelvényen, mentésen, görbe karddal az oldalán egy magas, sudár termetű ifjú, akinek csak a gondosan kettéfésült haja és szakálla volt csodálatosan galambfehér. A hangja érces, meleg, zengő baritonjával betöltötte a termet utolsó zugáig. Nefelejcskék szemében fiatalos mesék tüzé lobogott.

 

Éreztük mindannyian, hogy valamennyiünknél fiatalabb és valamennyiünket túl fog élni ez az örökifjú: Jókai Mór... A kávéház, melyhez egyszerre Petőfi és Jókai emléke fűződött, már rég helyett adott ott a Koronaherceg-utcában egy modern palotának és a régi hősi emlékek is helyet adtak a világháború véres eseményeinek, amik a kávéházat is újabb sorsfordulat felé ragadják.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Pintér Ernő betegsége Pintér Ernő betegsége
Pintér Ernő, a közismert „Pintér bácsi”, az első...
Újpest – Attila 3:1 (1:0) Újpest – Attila 3:1 (1:0)
Kőkeményre fagyott pályán játszottak a csapatok. Az Újpest...
A két legnagyobb A két legnagyobb
Ezuttal a legnagyobbakról beszéljünk. Legnagyobb ház például tényleg...
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A középosztálynak 1914-18. háborus évekbeli helyzetét a bécsi...
Gerbeaud Gerbeaud
A télelő fagyos szele gyászlobogót kerget a Gizell-téri ház fölött,...
Fenyő László -Harminc után Fenyő László -Harminc után
Harminc után az ember mint az állat: kuckóra vágyik, meghúzná magát,...
Delegácziók tárgyalása Delegácziók tárgyalása
A delegácziók nemsokára bevégzik munkájukat; s mint az előre látható,...
Pongyolaságok -  Aki, amely, ahol. Pongyolaságok - Aki, amely, ahol.
A padló tele volt hóval, amelyet gondosan eltakarítottak." (Még jó,...
A magyar aviatika diadala A magyar aviatika diadala
Az annyit ócsárolt magyar aviatikának a mult hét óta egy második...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98