Dtum
Login with Facebookk
1917 | Június

Kígyóméreg-serum

A franczia dr. Calmette volt az első, a ki a kígyómarást megfelelően készített serummal gyógyitotta és évenként ilyen úton sok száz embert mentett meg az életnek. Különösen a forróégövi országokban gyakoriak a mérges kígyók és így a serummal való gyógykezelés ezekben az országokban terjedt el leginkább. Brazilia meleg és nedves erdőiben például csak úgy hemzsegnek ezek a veszedelmes állatok, különösen a lábária (Bothrops athrox) és a csörgőkígyó (Crotalus horridus). Az embert vagy állatot azonban csak akkor támadják meg, ha az rájuk, vagy fészkükre lép. Mindkét fajtának csipése halálos, bár mérgük különbözőképpen hat. A lábária mérge szétbontja a vért, a csörgőkígyóé pedig megbénítja a lélegzést.

A kígyómarások gyógyítására alkalmas serum előállítása végett Brazilia állami serotherapikus intézetet alapított. Az intézet a veszedelmes kígyókat tenyészti egyrészt azért, hogy a belőlük nyert méreg segítségével a serum el legyen készíthető, másrészt azért, hogy életüknek, szokásaiknak, táplálkozásuknak tanulmányozása által oly ismeretek szereztessenek, melyeknek segítségével a kígyóveszedelem el legyen kerülhető. A kígyók kisebb parkban, kupolaszerű építményben vannak elhelyezve; a parkot vízzel megtöltött árok és fal veszi körül.

A serumot következőképpen készítik. A kígyók mérgét időnként kiszedik és fiatal, egészséges lovak vérébe fecskendezik be. A befecskendezés 5-6 napi időközökben történik, 1/20 milligrammnyi adaggal kezdődik és fokozatosan emelkedik fel, egészen 1 grammig. Ezt a műveletet teljes egy éven keresztül kell folytatni, mert csak így válik a ló teljesen immunissá és a serum hatékonnyá. Az egyszer immunissá vált ló azután sok éven át szolgáltatja a serumot, csak éppen az szükséges, hogy minden serumkivétel után újabb oltást kapjon.

Általában háromféle serum készül, egy-egy a lábáriák és a csörgőkígyók csípése ellen és egy általános, a mely mindkétfajta méreg ellen hatásos. A serumot szétküldik a kórházaknak, a községeknek és a gyógyszertáraknak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Néger antológia Néger antológia
Egy kis füzetnyi néger vers és rövid népmese összeválogatva a...
Footballjátékosok rendőri felügyelet alatt Footballjátékosok rendőri felügyelet alatt
”Many sot put mat y pouse…” , mert csak arról van...
Egy 17 esztendős ping-pong-játékos bravúrja Egy 17 esztendős ping-pong-játékos bravúrja
Budapest ping-pong bajnoki versenye a BSE mintaszerű rendezésében...
Lehet-e gimnáziumi tanár cipész?
A Kuria a napokban egy gimnáziumi tanár ügyével foglalkozott, aki...
Fényes magyar birkózógyőzelem Brüsszelben Fényes magyar birkózógyőzelem Brüsszelben
Véget ért Európa szabadstílusú birkózóversenye. A magyar birkózók,...
 Hogyan védenek a léggömbgátak? 2 Hogyan védenek a léggömbgátak? 2
Maga a léggömbgáz kétfajta lehet. Kevésbbé gyakori eset az, amikor a...
Booth Vilmos tábornok Booth Vilmos tábornok
Nyolczvanhárom éves korában meghalt az „Üdv...
Rövidek Rövidek
A magyar ifjúsági szervezetek vasárnap közös kiáltványt bocsátottak...
Óriási árvíz Braziliában Óriási árvíz Braziliában
Brazilia egyik legvirágzóbb államát, Bahiát borzalmas...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98