Dtum
Login with Facebookk
1917 | Október

Hercegek a békéért

Sixtus és Xavér, az antant hadseregekben harcoló hercegek, a Habsburg királyné, Zita rokonai titokban Bécsbe utaztak. Találkoztak IV. Károllyal és Czernin közös külügyminiszterrel. A király – a részleteket német szövetségesei és saját külügyminisztere előtt is titokba tartva – saját kezű levelet írt, formálisan Sixtus hercegnek, ténylegesen a francia kormánynak.

A levélben az uralkodó kifejtette tervét. Eszerint Bécs elismerte Belgium, Elzász, Lotaringia és Szerbia felszabadulását – ez utóbbinak persze le kell mondania nagyszerb politikájáról – mint a béketárgyalások megkezdésének zálogát.

Károly a németekkel is egyeztetett. Lengyelországot és a Baltikumot német, Romániát és Szerbiát osztrák-magyar érdekszféraként ismerték el a tárgyaló felek. Károly megpróbálta elérni, hogy a németek adják fel nyugati hadicéljaikat, mert e nélkül nem lehet béke. „Katonai erőnk a végéhez közeledik” – érvelt Czernin, és a forradalom rémképét is felrajzolta. A német császár és kancellár, de a magyar miniszterelnök, Tisza is ellenezte az ilyen mértékű engedményeket.

A német politikai-katonai elit kettészakadt: a birodalmi gyűlés annexiómentes békéről hozott határozatot, a tényleges hatalmi centrumnak számító császár és hadvezetés hajthatatlan maradt, a végső győzelemmel számolt, őszinte békeszándéka nem volt. IV. Károly és a Monarchia békepárti erői mind reménytelenebb helyzetben keresték a háborúból kivezető utat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Kedélyes osztrák-magyar gyephokki-mérkőzés magyar győzelemmel Kedélyes osztrák-magyar gyephokki-mérkőzés magyar győzelemmel
Nagy eseménye volt vasárnap délelőtt a magyar gyephokki sportnak. Az...
Balkáni fordulat Balkáni fordulat
A politikai és külpolitikai események nagy tömegében a közvélemény...
A horvát országgyűlést föloszlatták A horvát országgyűlést föloszlatták
Deczember 12-ikén Zágráb városának nagy napja volt. E napra hívták...
Egyszerű polgár feljegyzéseiből Egyszerű polgár feljegyzéseiből
Nagy örömmel olvasom Csizik Béla pénzügyi államtitkár ur előadását a...
Hatvany Lajos -  Ady levelek Hatvany Lajos - Ady levelek
A Vörösmarty Akadémia azzal a megbízatással tisztelt meg, hogy...
A mai nő tipusa A mai nő tipusa
Abban az időben, amikor Zrinyi Miklós, a költő, élet-hall küzdelmét...
Imrédy pénzügyminiszter a londoni konferenciáról Imrédy pénzügyminiszter a londoni konferenciáról
Imrédy pénzügyminiszter a vasárnap éjszakai Orient-expresszel...
A HENRIK HERCEG TÚRAÚT MAGYARORSZÁGON. A HENRIK HERCEG TÚRAÚT MAGYARORSZÁGON.
A mult hét munkássága dr. Delmár Tivadar négynapos tátrai...
A magyar parlament izgalmas napjaiból A magyar parlament izgalmas napjaiból
Megismétlődtek a magyar országygyűlés házában a májusi és juniusi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98