Dtum
Login with Facebookk
1917 | Október

Az értékesített szemétdomb (folytatás)

A spodium gyártásánál mellékterményként szereplő ammoniumcarbonat fontos szerepet játszik a munitiógyártásnál, s a csontkátrány úgyis mint kenőanyag, úgyis mint állatgyógyszer keresett czikk. (Valaki nemrég oly czipőtalpat szabadalmaztatott, mely állítólag csontliszt s enyvkeverékből áll, s valamelyes keményítő eljárással vízállóvá van téve.)

Nem kevésbé fontos szerephez jutott a háborúban a fahamu is. A fahamu ugyanis nagy mennyiségű hamuzsírt (kalium-carbonat) tartalmaz, mely egyszerű leforrázással máris kiválasztható belőle. Alig van czélszerűen berendezett háztartás, a hol, szappan hiányában, a festetlen konyhabutorok, padlót, edényeket nem hamuzsíroldattal tisztítják, sőt, a fehérneműek mosásánál is mindenesetre jobb szolgálatot tesz, mint az ú. n. mosószóda.

A gyümölcsmagvak mind értékesíthetők, s némely szemétdomb tényleg százakat nyelt el ezek értékében. Ugyanis a magvak számottevő olajmennyiséget tartalmaznak, s csak a békeidők olajbőségének tulajdonítható, hogy azelőtt nem foglalkoztak annak kinyerésével. Most magasabb nyomás alatt prés alá kerülnek, s az így olajtalanított (ab oleo liberata) magvak még mindég nem dobatnak el, hanem pörkölés után kávépótlékául szolgálnak, amenyiben dús fehérnye- és czukortartalmuk még mindég érték. Így hát élvezzük a gyümölcs húsát, olaját és magvát mint pótkávét. A gyümölcshéjakat, zöldségeket, ételhulladékokat, kávéüledéket sem dobjuk már szemétre, mert a tizedik szomszéd is érdeklődik egy kis ennivaló után disznója vagy baromfija részére, s ezekért kárpótlásul szivesen enged át egy kis trágyát a zöldséges kert táplálására.

A papirt rongyból csinálják, tehát a papírhiány legelőször is a rongyot tette keresett czikké. Csomagoláshoz szükséges papirt lehet ugyan szalmából és farostokból is előállítani, de finomabb papirneműek készítéséhez feltétlen ingrediencia a rongy. A szemétdombok rongyai tehát, feldarabolva, kiporolva, lugozva, szétfésülve, fonálból szétfosztva, enyvvel keverve, sajtolva és szárítva, mint írópapir feküsznek asztalainkon, és sokszor milliók életéről s milliárdok sorsáról tartalmaznak írásokat. Az enyvnélkül készült papír az itatós, vagy szűrő papir.

A vatta- és kötszercsomók szintén nagyon érdekes és nem odavaló lakói a szemétdomboknak. A gyapot, mint lapunk márcziusi számában is olvastuk, úgyszólván hegemonikus amerikai termék. Így most, mikor Amerika szintén ellenségeink közé szegődött, legfőbb ideje volt a régi, piszkos, elhasznált vatta- és kötszercsomókat a kötszergyáraknak beküldeni, a hol fertőtlenítéssel, tisztítással és átfésüléssel a vadonatújakkal teljesen egyenértékűvé tétetnek. Az egész közegészségügyünk csődöt mondott volna rövidesen, ha ezt az eljárást be nem vezetik.

A fűrészpor mindezeknél nem kevésbé fontos, sőt a lövedékgyártásnak egyik legszükségesebb kellékét szolgáltatja. Ugyanis, lúgokkal nyerik belőle a cellulozet, mely concentrált salétromsavval összetett aetherré, a nitrocellulozevá lesz. Ennek di-, tri- és tetranitrat alakja a collodiumgyapot (ebből készül a műselyem is), míg a magasabb nitratokból a robbanógyapot (pyroxylin) lesz, melyre hadvezetőségünknek annál is inkább nagy szüksége van, mivel ez a füstnélküli lőpornak is alkatrésze. A robbanógyapot camphorral összegyúrva adja a már nem robbanó s közismert celluloidot.

Utoljára szóljunk az illatos virágokról, melyeknek földre hullott szirmai szintén a csontok, rongyok s egyebek sorsára kerültek azelőtt, most szépen összegyűjtik őket, felvágják apró darabkákra és szellős helyen kiszárítják. Először is, télen kályhára hintve, a legkellemesebb szobaillatosítók, másodszor nem megvetendő a velük való kereskedés sem, a mennyiben a gyógyszerészek s droguisták a tömjén, myrrha és egyéb tropikus eredetű illatszerek hiányában kész örömmel adnak kilójáért 8-10 koronát.
Ezzel aztán üres is lett a szemetes gödör s mutathatja azt bár, hogy rá voltunk még erre is szorulva, hiszen ez még se nem szégyen, se nem bűn, de viszont élénk bizonyossága annak, hogy leleményességünk és tudásunk ad létjogosultságot nekünk a népek versenyében, nem pedig a lelketlenül szerzett dollároknak hitvány űzérkedéssel szétgurított milliárdjai.

Jakabfalvy Árpád

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Gróf Esterházy János megrendítő kiáltványa a Szlovákiában maradt magyarsághoz Gróf Esterházy János megrendítő kiáltványa a Szlovákiában maradt...
Esterházy János gróf, magyar képviselő, az Uj Hirek hasábjain...
Új egyetemeink Új egyetemeink
A háboru zajában szinte észrevétlenül, csöndben alakult meg két uj...
Bortnyik Sándor albuma Bortnyik Sándor albuma
Az albumban hat színes nyomat van, amelyek azonban nem nyomdai úton...
Uralkodók találkozói Uralkodók találkozói
A kánikulai idő a nagy politikában is némi szünetet jelent, s hogy...
Gáztöltésű izzólámpa vetitésre Gáztöltésű izzólámpa vetitésre
A világitás terén a gáztöltésű lámpák kiszoritották az ivfényt, de...
Villamos vasut Debrecenben Villamos vasut Debrecenben
Debrecen város törvényhatósága már régebben elhatározta, hogy...
Angol női uszóbajnok Angol női uszóbajnok
A nők, ahol csak lehet, minden téren felveszik a versenyt a...
A honvédelmi költségvetés vitája A honvédelmi költségvetés vitája
A honvédelmi miniszterium költségvetésének vitáját a képviselők ápril...
Barcsay Adorján rendőrfőtanácsos vasárnap a Newyork-kávéházban inzultált egy tőzsdebizományost Barcsay Adorján rendőrfőtanácsos vasárnap a Newyork-kávéházban...
Vasárnap délelőtt fél 10 órakor a Newyork-kávéházban Barcsay Adorján...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98